Budapest főépítésze DJ-nek áll

2014.02.20. 12:55

A Kortárs Építészeti Központ idén március 6-9. között hatodik alkalommal rendezi meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat. A KÉK felhívására több mint száz film érkezett a világ minden tájáról, ezek legjobbjait mutatják be a Toldi moziban.

A Filmnapok március 6-án a 16 holdnyi föld című filmmel nyit, amely a New York-i Ground Zero újjáépítésének fordulatait mutatja be, a film utáni fogadáson pedig Budapest főépítésze, Finta Sándor áll majd a dj-pult mögött. A következő napokban számos olyan film lesz látható, amelyek az építészet, a design és az urbanisztika különböző területeit hozzák közelebb, elemzik, mutatják be szokatlan, újszerű nézőpontokból az épített környezet alakulása iránt érdeklődő nézők számára.

Az építészeti- és várostervezés dilemmái mellett szó lesz majd az építészet régi és új médiumairól, építészeti fotográfiáról és 3D nyomtatásról, a 21. század egyenlőtlen városfejlődéséről, fenntarthatatlan fejlesztésekről és turizmusról, különleges városi közösségekről, valamint a modern építészet emlékezetéről, az avantgárd épületek sorsáról, illetve a jövőbe vetett tervezői hit átalakulásáról is. 

Pénteken például a nézők megismerhetik Az embert, aki házakat nyomtat, vagy hogy milyen az olaszok szerint az Űrmetropoliz, szombaton a török Agorafóbiát vagy a japán kapszulatornyot, vasárnap A Velence-szindrómát és az Érzékeny építészetet. A részletes programot itt lehet tovább böngészni.

6. Budapesti Építészeti Filmnapok / 6th Budapest Architecture Film Days