Monaco újra tiltakozik a Kidman-film miatt

2014.05.06. 13:42

Bár korábban már megtették, a monacói hercegi család újabb közleményben tiltakozik a Nicole Kidman főszereplésével készült Grace Kelly-film, a Grace - Monaco csillaga ellen. A mostani közleményt azért adták ki, mert hamarosan kezdődik a Cannes-i filmfesztivál, amelynek a Grace lesz a nyitófilmje.

Grace - Monaco csillaga szinkronizált előzetes (12E)

A palota álláspontja továbbra is az, hogy a film semmiképpen nem tekinthető Grace Kelly életrajzának. Korábban, a forgatókönyv elolvasása után közölték, hogy a történet számos eleme nem felel meg a valóságnak, most a trailer megnézése után jelentették ki, hogy ez szerintük egy komédia. Emlékeztettek arra is, hogy a film rendezője és producerei visszautasították, hogy a hercegi család szempontjai is érvényesüljenek a filmben. (Ők erre másképp emlékeznek, szerintük a szempontok egy részét figyelembe vették.) Kiemelték, hogy sajnálják, hogy a történelmüket kereskedelmi célok miatt megváltoztatták. Ahogy korábban, úgy most sem említettek viszont konkrétumokat, vagyis továbbra sem derült ki, hogy pontosan mely részeket kifogásolják a filmben. 

Nicole Kidman mellett Tim Roth és Frank Langella játsszák a fontosabb szerepeket a filmben, ami a hollywoodi színésznő, Grace Kelly  és III. Rainer monacói herceg   házasságában bekövetezett bonyodalmakat követi nyomon, amikor az Oscar-díjas színésznőt hat évvel esküvője után Alfred Hitchcock megpróbálja visszacsábítani a filmezéshez. A rendező Marnie címmel készülő filmjének főszerepét ajánlja fel Grace-nek. Éppen ebben az időszakban Monaco politikai krízisen megy keresztül, és III. Rainer herceg döntés elé állítja Grace-t.