Remake készül a Cliffhangerből is

2014.05.30. 08:43

Mostanában tényleg teljesen kifogytak az ötletekből a hollywoodi forgatókönyvírók, így jobb híján a nyolcvanas, kilencvenes évek klasszikusait és legsikeresebb akciófilmjeit forgatják újra. A balsikerű Az emlékmás-remake sem vette el a kedvüket ettől, úgyhogy most sorra kerül Sylvester Stallone 1993-as akciófilmje, a Cliffhanger, amit Magyarországon Függő játszma címmel vetítettek annak idején.

cliffhanger-1993-04-g

A hegymászós filmet imádta a közönség, anyagilag abszolút siker volt, és más Stallone-filmekkel ellentétben a kritika sem szedte ízekre. 63 millióból forgatták, az amerikai mozikban 84 milliós bevétele volt, ami a tengerentúli forgalmazással 255 millióra nőtt. Ennek fényében nem csoda, hogy korábban az is felmerült, hogy Stallone és a Sony Pictures The Dam címmel elkészítenék a Cliffhanger folytatását. Ebből végül nem lett semmi, de most jön a remake. 

Azt még nem tudni, hogy ebben kik fognak játszani, de a producer az a Neal Moritz lesz, aki többek között a Halálos iramban-filmek, és a már említett, rossz emlékű Az emlékmás remake-ért is felelt. A forgatókönyvet Joe Gazzam írja.