Norvégiának is jót tett a Jégvarázs

2014.06.06. 16:10

A Disney Oscar-díjas animációs filmje nem csak kasszasikert (a filmtörténet egyik legjobban kereső filmje) hozott: a jégvarázsos kabalatárgyak tömege mellett a norvég idegenforgalmat is fellendítette. 2014 első negyedévében ugyanis 37 százalékkal emelkedett a szállodai szobafoglalások száma 2013 azonos időszakához képest, és mivel az országban semmi nem történt, és az idő is pont ugyanolyan, mint tavaly, nem lehet más magyarázatot találni a turizmus fellendülésére.

Disney's Frozen - előzetes

Az olsói repülőterére az említett időszakban 57 százalékkal többen érkeztek New Yorkból, mint 2013-ban. Természetesen a legtöbben a fjordvidékre kíváncsiak, de az északi országrész felé is sokan indulnak el, hogy a rajzfilmben is látható északi fényt megcsodálhassák.

Pedig nem adják olcsón a Jégvarázs-túrákat: az Adventures by Disney utazási iroda nyolcnapos norvég túrái fejenként több mint 5000 dollárba (egymillió forintba) kerülnek. Ezért a pénzért a résztvevőket elviszik Geirangerfjordba is, ami a Jégvarázsban látott, kitalált királyságot, Arendelle-t inspirálta.