A lényeget elérTED

01
2014.06.15. 07:33

Két éve a Tedről kifejezetten rossz véleménnyel voltunk, nem úgy mint a kommentelők, akik CAPS LOCKKAL írt szitokáradatot zúdítottak Szűcs kolléga negatív kritikájára, mondván

NEM A VILÁG FILMJE DE EMBERT NEM TALÁLTAM MÉG AKINEK NE TETSZETT VOLNA. FB TELE VAN TED MÉMEKKEL A FIATALOK ÉS A JÓKEDVŰ NYITOTT FELNŐTTEK SZERETIK TE MEG ITT MOCSKOLOD ÚGY HOGY LERÍ AZ ÍRÁSRÓL HOGY MÉG NEM IS OLVASTAD EL.

Most ezek a jókedvű nyitott felnőttek örülhetnek, mert a Hogyan rohanj a veszTEDbe lazán hozza a Ted színvonalát. Néhol tényleg hangosan felröhögős, de ahol már rendes történet és/vagy forgatókönyv kellett volna, ott egyszerűen elfogyott az ötlet. Nyugi, spoilermentes övezet.

Nagyon sokáig kifejezetten kedveltem Seth MacFarlane rajzfilmmogul munkásságát, és nem véletlenül lett Magyarországon a Family Guynak rövidebb idő alatt nagyobb kultusza, mint a jóval régebbi Simpson családnak. A hosszú évek óta futó műsorai viszont kezdtek elfáradni, és a South Park készítői is rájöttek, hogy MacFarlane egy állati egyszerű formula alapján rakja össze a poénjait, a College Humor pedig azt fejtette meg, mi az állandó alaphelyzete a MacFarlane-produkcióknak. Ezért sem volt annyira meglepő, hogy megpróbálkozott a filmezéssel, bár szerény véleményem szerint a Ted tényleg csak azoknak lehet igazán vicces, akik egy percet sem láttak a Wilfred című tévésorozatból (legyen szó az ausztrál vagy amerikai verzióról), illetve nem zavarja őket, ha a poénok között a világ legbénább kliséhalmazát építgetik a készítők.

Seth MacFarlane és a popkult birodalma

- Family Guy (1999-)
- Amerikai fater (2005-)
- A Cleveland-show (2009-2013)
- Kozmosz: Történetek a világegyetemről (2014-)
- Ted (2012)
- Dads (2013-2014)

A Hogyan rohanj a veszTEDbe ugyanúgy hozza az általában azért viszonylag szórakoztató MacFarlane-formulát.

  • rasszista viccek
  • szexista viccek
  • homofób viccek
  • drogos viccek
  • popkult utalások
  • altáji humor
  • szeretetre méltó, jópofa lúzer főszereplő
  • akinek MINDEN NŐJE jó nő
  • műfaji klisék paródiája
  • random slapstick humor

A Seth MacFarlane azonos című regényéből készült filmben a rendező-forgatókönyvíró-humorista-polihisztor játssza a főszerepet, vagyis Albert Starkot, a gyáva, de annál viccesebb juhászbojtárt. Albert karakterének az a különlegessége, hogy gyűlöli a vadnyugatot, amiért ott millióféleképpen meghalhat az ember (innen az eredeti cím is, vagyis A Million Ways To Die In The West). A történet nem túl bonyolult, jön szerelmi csalódás, aztán új szerelem, nagy kihívás a köz megmentésének érdekében, stb. stb. stb., pont az az iszonyatosan középszerű romantikus és/vagy családi bullshit, ami rátelepedett a Tedre is.

Egész egyszerűen egy másfél óránál is hosszabb filmnél nem elég, hogy Seth MacFarlane állati vicces és remekül időzíti a néha kifejezetten sokkoló poénjait. Értem én, hogy a vadnyugat lehet jópofa, csak akkor azt mondja el nekem valaki, miért érzem úgy, hogy a steril díszleten és a tematikus gegeken kívül ez az egész bármilyen korba átültethető? Ha a film csak a káromkodós alpárisággal képes a vége felé fenntartani az érdeklődést, akkor komolyan el kell gondolkozni azon, hogy MacFarlane menjen inkább gegeket írni, a narratívát hagyja egy erre alkalmasabb embernek. Ja, és valami szakállat vagy borostát igazán növeszthetett volna, mert ilyen világítóan sima bőrrel pont úgy néz ki, mint aki Marty McFlyjal együtt ragadt a vadnyugaton. Oh, wait.

A Hogyan rohanj a veszTEDbe egyébként tele van ilyen-olyan ismert színészekkel, humoristákkal, Charlize Theron például elbűvölően játssza a vagány lányokra vágyó férfiak álomnőjét, bár a karaktere kb. annyira összetett, mint egy háromévesek által épített Duplo-kastély. Ott van az egész karrierje során mellékszerepeket játszó Giovanni Ribisi, illetve a barátnője, Sarah Silverman, aki azért vicces, mert sokszor kimondja, hogy "baszni", "szopni" és "anál" (hiszen egy prosti így beszél, nem?), de a pasijával nem hajlandó lefeküdni napi tíz kuncsaft után sem. Neil Patrick Harris ugyanazt hozza, mit minden humorosnak szánt karakterénél, csak adtak neki egy bajuszt, Liam Neeson pedig badass, de nem úgy, hanem olyan kevésbé badassesen. Szóval egy nagy katyvasz az egész, rengeteg ismert, sőt, kifejezetten kedvelt figurával, akiknek a karakterét nem a szerep, hanem a színész próbálja eladni, több-kevesebb sikerrel.

Ennyit ér

Index-ítélet: 4/10
IMDB: 6,4/10
Metacritic: 45%
Rotten Tomatoes: 33%
Port.hu: 7,2/10

Így a Hogyan rohanj a veszTEDbe megmaradt egy egyszernézős, tökéletes nyári vígjátéknak. Seth MacFarlane még mindig képes ugyanazzal a technikával bárkit megröhögtetni, ráadásul nem is mondanám rá, hogy borzalmas színész. A musicalmániáját sem vitte túlzásba, a film pedig pár részletében kifejezetten kreatív, a hallucinációs rész például egész jól sikerült, ahogy a kikacsintós poénok sem rombolták le teljesen a vadnyugati illúziót. Mondjuk nem is nagyon volt mit, mert az egész annyira western, mint a Vadiúj vadnyugat, csak ezen néha tényleg lehetetett nevetni kínos érzések nélkül.

Talán túl nagy ugrás az alapvetően műfaji paródiákra és a popkultúrára hagyatkozó MacFarlane-t rendezni hagyni. Ennek csak az lesz az eredménye, hogy a rajzfilmjei után a mozijai is pont ugyanolyanok lesznek, amin persze még mindig remekül szórakozik a fingás humorára optimalizált alkalmi kikapcsolódni vágyó, de egy képtelen felérni a saját potenciáljához. Ugyanis ennek a humornak bőven van helye Hollywoodban, ezerszer jobb és frissebb, mint az utóbbi 10 évben megjelent vígjátékok nagy része, de azok meg annyira minősíthetetlenül rosszak, hogy a Ted vagy a Hogyan rohanj a veszTEDbe csak a velük való összehasonlítás esetén érdemesek némi dicséretre. Azért én azt kifejezetten megnézném, hogy a Marvel MacFarlane-nek adja mondjuk egy későbbi Deadpool-film rendezésének jogát, mert az olyan házasság lenni, ami nem a mennyben, hanem a pokolban köttetett.