George Clooney politikai pályára készül?

2014.06.16. 14:07

Legalábbis ez olvasható a mai brit lapokban, pontosabban az, hogy a demokraták terve szerint Clooney Arnold Schwarzenegger nyomdokaiba lépve elindul a 2018-as kaliforniai kormányzóválasztáson, és nyer, naná, hogyne nyerne. Az infó a színész baráti köréből származik, de valamennyi alapja tuti van, hiszen Clooney közismert politikai aktivista. Igaz, korábban még azt nyilatkozta, hogy alkalmatlan a politikusi pályára, mert

túl sok nővel feküdt le, túl sok drogot fogyasztott és túl sokat bulizott.

Pedig nagyon jól állna neki a pálya, legalábbis ha abból indulunk ki, milyen jó volt például Mike Morris kormányzó szerepében a 2011-es, A hatalom árnyékában című filmben. A demokrata párt nagykutyái állítólag odáig vannak érte, és úgy vélik, a legjobb helyen Kalifornia állam kormányzói hivatalában lenne. Clooney több neves politikussal is jóban van, Barack Obama elnök pedig személyes jóbarátja. Ráadásul a feje lágya is benőtt, évek óta nem nőzik, hanem stabil csajai vannak - most ráadásul egy brit ügyvédnő, Amal Alamuddin, akivel a társasági státusza is emelkedik, és akit hamarosan feleségül is vesz.

A hírt közzétevő brit lapok közül a Daily Mail máris elkezdte a spekulációt, hogy a 2018-as kormányzóválasztás után csak egy lépés a Fehér Ház, és milyen nagyszerű lenne, ha egy brit First Lady-je lenne az USA-nak. Példaként Ronald Reagant hozzák fel, aki színészből lett Kalifornia kormányzója, majd az Egyesült Államok elnöke. Ha mi választhatnánk, inkább Martin Sheent szeretnénk az Ovális irodában látni, de minket senki nem kérdez meg persze.