Terry Gilliam megint nekivág a Don Quijoténak

2014.08.08. 11:11
Két évtizede szenved a filmmel, most már tényleg szeretné letudni. De nem akárhogy: saját magát is beleírja.

Gilliam azt mesélte a Wrapnek, hogy karácsony után elkezdené forgatni a Don Quijote-filmjét, amit már a kilencvenes évek óta, egyre katasztrofálisabb eredményekkel próbált már elkészíteni. Két évtizeddel ezelőtt Johnny Depp lett volna a főszereplő, akkor a szerepe szerint egy jelenkori férfit játszott volna, aki valamilyen úton-módon visszarepül a XVII. századba. 

Akkor Jean Rochefort francia színész játszotta volna La Mancha lovagját, de az időjárás, a finanszírozás, és igazából minden apró részlet Gilliam ellen játszott. Erről az egész kalamajkáról La Mancha eltévedt lovagja címmel dokumentumfilm is készült.

Gilliam viszont úgy tűnik, tanult az eddig próbálkozásaiból, a filmje nem a XVII. században játszódna, hanem a modern korban, ráadásul egy olyan főszereplővel, aki a szerepe szerint már leforgatott egy Don Quijote-filmet már korábban, vagyis a saját tapasztalataival fogja felturbózni az elátkozott filmet. Gilliam tisztában van azzal, hogy szinte röhejesek a próbálkozásai, úgyhogy azt mondta, csak akkor hiszi el, hogy elkészült a filmje, ha már látta.