3255 nézője volt a 35 éves Aliennek

2014.09.08. 16:13

Múlt héten mutatták be ismét a magyar mozikban a Nyolcadik utas a halál című filmet, amit először 33 évvel ezelőtt mertek a magyar mozikban műsorra tűzni. Ridley Scott pompás űrhorrorja 20 moziban 3255 főt érdekelt és hozott 3 643 441 forintos bevételt, amivel persze nem került fel a moziforgalmazási toplistára, de nem is valószínű hogy a forgalmazónak ez lett volna a célja. Az biztos, hogy akik most látták először a filmet, óriási élményben volt részük.

Screen Shot 2014-09-08 at 15.36.23.png

Az egy szem heti bemutató, a Szerelem a végzetem nem túl sok eséllyel indult a két blockbuster, a Feláldozhatók 3 és a Tini nindzsa teknőcök ellen, Stallone nyugdíjaskommandója 28 154 748 forintot, Michael Bay rémálomba illő teknőcei  20 951 657 forintot hoztak, pedig egyik sem volt sokkal szórakoztatóbb, mint a Michael Douglas és Diane Keaton főszereplésével készült romantikus vígjáték, amiben legalább színészek szerepeltek papírmasé figurák helyett.

A lista harmadik helyén a nyár meglepetésfilmje, A galaxis őrzői áll 20 398 558 forinttal, és 326 367 836 forintos összebevétellel, innen is gratula.