Zavarba jövök a Tolkien-fanoktól

Jó estét kívánok, Szűcs úr! Csak egy kicsit beszélek magyarul, angolul kéne folytatnunk.

Ezzel az akcentusmentes, szépen artikulált magyar mondattal kezdte rövid telefoninterjúnkat a 48 éves új-zélandi születésű, de magyar származású színész, Csókás Márton. Vagy ahogy Hollywood ismeri: Marton Csokas.

Nem nehéz kiejteni ezt a nevet az angolszász filmiparban?

Nehéz, de ebben a kérdésben nagyon konok és kitartó vagyok, türelmesen megtanítom mindenkinek a Csókás helyes kiejtését. Ez a nevem, és csak nagyon ritkán, egy-egy őrült éjszakán jut eszembe, hogy esetleg megváltoztassam. De természetesen sosem tenném meg.

Ennyire fontos önnek a magyarsága? Milyen gyakran látogat Magyarországra?

Sajnos nem elégszer. Legutóbb két éve jártam Budapesten, amikor ott forgattuk a Dead Europe című filmemet. Azóta is tervezek visszatérni,

Legutóbb Bukaresten jártam, ami tudom, hogy nem ugyanaz, mint Budapest, de legalább volt három napom megnézni Székelyföldet. Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is nagyon jól el tudtam tölteni az időt, mert ott is mindenki magyarul beszélt, az ételek és a borok pedig ugyanolyan finomak voltak, mint Magyarországon. Csodálatos pár nap volt ez, de közel sem volt elég, úgyhogy a közeljövőben biztosan beiktatok egy hosszabb magyarországi autós túrát. És persze mindig arról álmodoztam, hogy lesz egy szép lakásom Budapesten, talán egyszer végre ez az álmom valósággá is válik.

Tud magyarul káromkodni?

Természetesen. A legelső magyar szavak, amiket megtanultam, káromkodások voltak. Édesapám ugyanis, aki egy elbűvölő, de hirtelen ember volt, még Új-Zélandon és Ausztráliában is mindig olyanokat kiabált, hogy

Ezek nekem is nagyon jól jönnek akkor, amikor káromkodhatnékom támad egy olyan országban, ahol senki sem értik a magyart.

Szinte mindig kelet-európai gengsztereket vagy középkori harcosokat alakít a filmjeiben. Ilyenkor bevállalja a lövöldözős-lovaglós akciójeleneteket is, vagy inkább kaszkadőrökre bízza?

Az elmúlt évtizedekben már kiválóan megtanultam vívni, lovagolni és fegyverekkel bánni, úgyhogy jó ideje bevállalom ezeket, ha a szerep megkívánja. Nem ijedek meg, ha olyan jelenetet kell felvenni, ahol karddal kell harcolni lovaglás közben, és 70 statiszta üvölt körülöttem. Ilyenkor tényleg csak akkor áll be a kaszkadőr a helyemre, ha valamit fel kell robbantani a díszletben, és nekem már nem lenne biztonságos ott lennem. Ez persze a filmstúdiók és a producerek részéről is elvárás, egyedül Tom Cruise tudott azzal elhíresülni, hogy minden akciójelenetet ő csinál, kaszkadőr nélkül.

Viszont aki jó férfi színész akar lenni, annek szerintem igenis tudnia kell legalább alapszinten lovagolni, vívni és lőni. De azt is tudnia kell, mikor kerülnek egy forgatáson a kaszkadőrök reflektorfénybe, akik az év minden napján ezt csinálják és az ilyen veszélyes jelenetekre edzenek.

Ismeri esetleg a híresen jó magyar kaszkadőröket?

Igen, már dolgoztam velük a Mennyei királyságban. Igazi profik a szakmájukban, és nagyon jó volt velük magyarul beszélgetni.

Legújabb filmjében, A védelmezőben is ön a gonosz maffiózó, Denzel Washington pedig a világot megmentő hős. Nem unalmas, hogy már megint egy ilyen szereppel találták meg?

Ebben a filmben nem csak egy szokványos, szociopata orosz bérgyilkos vagyok. Inkább egy rideg, gátlások nélküli, alvilági problémamegoldó, aki bárkit bármikor képes megölni, ám amikor egy izgalmas macska-egér játszmába keveredek Denzel Washingtonnal, kiderül, hogy ez a figura is legalább olyan elszánt, mint ő, és ezzel máris egyenrangú ellenfelekké válunk. A rendező, Antoine Fuqua mestere az ilyesminek, és Denzel Washingtonnal is nagyon jól kijöttünk a forgatás alatt, élmény volt velük dolgozni. De az egész stábot meg kell dicsérnem, mert profin összehozták ezt a komor hangulatú akciófilmet.

Hasonlóan sötét tónusú a másik új filmje, a Sin City 2 is. Ráadásul ez nem is az első képregényfilmje volt idén: szerepelt A csodálatos Pókember 2-ben is. Ön képregényrajongó, aki direkt keresi az ilyen szerepeket, vagy csak jöttek a felkérések, és elvállalta?

Nem voltam különösebben nagy képregényrajongó gyerekkoromban, ez nekem valahogy kimaradt. Felnőtt fejjel kellett bepótolnom Az ölni tudnál érte című Sin City kötetet is, de megérte, iszonyúan tetszett. A Pókember-mozifilm pedig azért volt érdekes munka, mert Dr. Kafka egy erősen eltúlzott, vígjátéki figura volt, az őrült tudósok karikatúrája, Marc Webb pedig minden jelenetben hagyott improvizálni. De nem lettem a filmtől Pókember-rajongó, ez inkább csak egy érdekes munka volt a sok közül.

A mostani képregényfilmes dömping idején sem gondolt arra, hogy belebújjon valamelyik szuperhős jelmezébe?

Nem igazán. Dr. Kafkát természetesen szívesen eljátszanám egy folytatásban, de most nem tudnék egyetlen kedvenc szuperhőst sem mondani. Ha az ér, akkor egy drámaibb, fekete-fehér képregényekből merítő, látványos Frankenstein-filmben szívesen lennék Dr. Frankenstein.

A Gyűrűk Urában ön volt a tünde király, Celeborn. Gyakran felismerik az utcán a Tolkien-rajongók?

Igen, főleg akkor, ha valami jelmezes fesztivál vagy rajongói találkozó van az adott városban, ahol épp vagyok. Ilyenkor mindig rám köszönnek, és feltesznek egy csomó kérdést. A Gyűrűk Ura már akkor is őrületesen népszerű volt, amikor még csak könyvben létezett, a mostani sikerét pedig a mai napig is nehezen kezelem. Egyszerűen mindig zavarba jövök, amikor megrohannak a lelkes Tolkien-rajongók. Természetesen próbálok velük mindig kedves lenni, kicsit elbeszélgetünk, de aztán mindenki megy a dolgára.

Ha már szóba került A Gyűrűk Ura regény: mit olvasott legutoljára? Van egyáltalán idő ilyesmire ennyi film- és sorozatforgatás mellett?

Legutóbb a Short History of Decay-t olvastam el, ami egy román filozófus, E. M. Cioran műve. Ha van egy kis szabadidőm, szeretek hanglemezboltokban és könyvkereskedőknél kutakodni. De többnyire csak felugrok a motoromra és elindulok az ismeretlenbe.