A film, amitől többen válnak el

2014.10.01. 11:39 Módosítva: 2014-10-01 14:13:44
49 hozzászólás

A Lavinát (vagy eredeti és korábbi címein a Force Majeuret, illetve a Turistot) megelőzte a híre. Először is a cannes-i Un Certain Regard szekcióban ez a film kapta a zsűri díját, másrészt azok, akik már látták, hónapok óta áradoznak róla. (Például újságírónk, aki még Cannes-ban látta a filmet.) Október 2-tól végre a magyar mozinézők is meggyőződhetnek róla, hogy tényleg olyan jól sikerült-e Ruben Östlund svéd–dán–norvég síelős filmje, mint amilyen jó a híre.

A látszólag nem túl izgalmas történet egy svéd család sívakációjával indul a francia Alpokban. Az anya és az apa a harmincas éveik végén járnak, csinosak, jómódúak, egészségesek, a gyerekek okosak és szépek. Magyar szemmel már a francia síparadicsom és a svéd átlagcsalád körülményei is hihetetlenek, már-már szürreálisak. Imádok átlagos, középosztálybeli svédeket és norvégokat nézni, tényleg mintha egy másik bolygón élnének.

De itt nem ez a lényeg, hanem ami a vakáció második napján történik. A család egy jó síelés után éppen ebédelne egy csodás teraszon, amikor megpillantanak egy feléjük tartó lavinát. Apu persze okoskodik, hogy ez mesterséges lavina, a szakemberek tudják kontrollálni, értik a dolgukat, és így tovább. Aztán kiderül, hogy annyira mégsem, mert a lavina eléri a teraszt. Apu erre fogja a kesztyűjét és az Iphone-ját, és eliszkol. Az anya meg ott marad a két gyerekkel, akiket egyedül nem tud menteni, és hiába kiabálnak segítségért apunak.

A Lavina ezután közel két órán át ennek a pár perc alatt lezajlott minidrámának a következményeit boncolgatja. A következmények látszólag nem súlyosak: senki nem sérült meg, csak némi porhó terítette be a társaságot, negyedóra múlva már mindenki ugyanúgy ebédel a teraszon. Aztán szép lassan kiderül, hogy ennél sokkal több történt. Az eset után a család egyik tagja sem tud úgy nézni apura, ahogy korábban, és a saját magába, saját családfői szerepébe vetett hite is alaposan meginog. Nemcsak az anya nem tud túllépni a történteken, de a gyerekek is reagálnak rá a maguk módján.

Számokban

IMDb: 7,7

Rotten Tomatoes: 100 %

Metacritic: 86

Index: 10/8

A Lavinában nagyon erős színészi játékot láthatunk, és külön öröm, hogy a 6-8 év körüli gyerekek pont úgy viselkednek, ahogy az ilyen korú gyerekektől a saját családunkban láthatjuk. Folyton a tableten meg a telefonon lógnak, gond nélkül elküldik a szüleiket a bánatba, de ha baj van, akkor nagyon kicsi nyuszik lesznek, akiket igenis meg kell védeni. A felnőtt élet gondjai pedig – svéd életszínvonal ide vagy oda – a mi gondjaink. Ha a férfi egész nap melózik, ha a telefonja megállás nélkül csörög, a nő pedig minden idejét a gyerekekkel tölti, akkor pontosan miben is a társai ők egymásnak? Mennyire ismerheti meg így valaki a gyerekeit vagy a házastársát? Van értelme hűségesnek lenni, ha emiatt unottak, feszültek, boldogtalanok leszünk? Mi a nő és mi a férfi feladata a családban a 21. században?

A Lavina nagy erénye, hogy miközben ilyen témákat boncolgat, és kifejezetten kellemetlen, megrázó jelenetek is vannak benne, vicces is tud lenni. Az ártalmatlan vacsorázásból családterápiára kényszerített barátok (köztük Kristofer Hivju, aki a Trónok harcában Tormundot játszotta, de láttuk a szintén nagyszerű Az eltűnés sorrendjében is), vagy a családos, középkorú férfiak flörtölése például mind egyszerre kínos és humoros. Ha hibát keresünk a filmben, az csak a hossza lehet, ez a történet ugyanígy megállt volna kettő helyett másfél órában is. (Bár beszéltem olyannal is, aki szerint szándékosan nyújtották el a Lavinát, amitől csak még jobb lett.)

A rendező egyik célja ezzel a filmmel állítólag a válások számának növelése volt. Nem tudom, hogy mennyire jár sikerrel, de az biztos, hogy a Lavina megnézése után sokan fognak feltenni maguknak, a férjüknek, feleségüknek, barátjuknak, barátnőjüknek, exüknek kínos kérdéseket.