Hipszterrendezőre bízzák A farm, ahol élünk-filmet

2014.10.10. 08:21

Ha Hollywoodban valaki szeretne egy családi sorozatból egészestés adaptációt készíteni, akkor nem biztos, hogy az első választás egy olyan rendező lenne, akinek az előző filmje Sundance-díjas volt, meztelenkedett benne a legkisebb Olsen-testvér és nem mellesleg egy békésnek tűnő kommunáról szólt, aminek a vezetője lelkileg és testileg is terrorizálta a tagjait. 

Pedig a Sony ezt lépte meg a Hollywood Reporter szerint, ugyanis A farm, ahol élünk filmjének rendezésére Sean Durkint kérték fel, akinek az előző munkájában, a Marta Marcy May Marlene-ben pontosan ezek a dolgok történnek. A forgatókönyvet Abi Morgan (A szégyentelen) írta, a producer pedig az Oscar-díjas Scott Rudin (Nem vénnek való vidék) lesz, úgyhogy ebből is látszik, hogy az alapvetően békés és sztoriból valami egészen durvát akarhatnak kihozni.

A farm, ahol élünket eredetileg 1974 és 1984 között adták az Egyesült Államokban, Magyarországra csak 1998-ban érkezett meg az RTL Klubra. A Michael Landon főszereplésével készült sorozat egy családról szólt, akik megpróbálnak eléldegélni az 1880-as évek Amerikájában.