Gorbacsov más volt, nem kellett megcsókolni

Az 1989 – Poker am Todeszaun (r: Anders Østergaard és Rácz Erzsébet)  középpontjában Németh Miklós áll, a rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány miniszterelnöke, egyben az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első kormányfője. Németh alig negyvenévesen ült be a miniszterelnöki székbe - és mint utóbb kiderült, bepoloskázott szobájába -, és 1990 májusában már fel is állt onnan, de Európa történelmének meghatározó pillanataiban jelen volt. Kultusza Németországban mégis jóval szerényebb, mint Horn Gyuláé, bár a film után könnyen lehet, hogy ez megváltozik.

Tudja mindezt Wolfgang Bergman, az Arte Deutschland igazgatója is, legalábbis ez derül ki a film premierje előtti beszédéből: „Az ön szerepét a vasfüggöny leomlásában és Európa megosztottságának megszűntetésében nem lehet eléggé méltatni” – fordul Némethez és azt is hozzáteszi, hogy a németek nem lehetnek elég hálásak a politikus bátorságáért. Thomas Krüger, a Bundeszentrale für politische Bildung vezetője, egykori NDK-s ellenzéki politikus még erőteljesebb szavakat használ: „Az út november 9-éhez (azaz a berlini fal leomlásához) Magyarországon keresztül vezetett”.

Ebben a kellemesen magyarbarát alaphangulatban zajlott a film németországi premierje.

Teljes meglepetésemre én lettem a miniszterelnök

A film 1989 márciusában kezdődik Nagy Imre exhumálásával, amint arccal lefelé megtalálják holttestét. További jelenetek készítik elő Németh Miklós színrelépését, köztük egy utcai tüntetés, ahonnan épp elviszik az ifjú Pálinkás-Szűts Róbertet, aki még pont el tudja kurjantani magát, hogy „a megemlékezést folytatjuk!”. Majd elindul a tulajdonképpeni főhős, Németh Miklós története. „Teljes meglepetésemre engem választottak” – indul az átmenet miniszterelnökének a film teljes hosszán visszatérő – eredetileg angol nyelvű - narrációja.

Az archív képsorok bepillantást adnak az akkori magyar politikai elit működésébe, a Németh Miklós-Grósz Károly közti súrlódásokba; Németh enyhülő, reformer, bár néha tétova politikájába. A berlini fal leomlásához vezető események mellett egy drámai mikrotörténet is végigfut a filmen: a hidegháború utolsó ismert áldozataként számon tartott keletnémet Kurt-Werner Schulz téves lelövése az osztrák-magyar határon (ez nem spoilerezés: onnantól, hogy egykori élettársa, Gundula Schafitel felbukkan a filmben, sejthető, hogy ez lesz történetük kifutása).

Archív felvételek felpimpelve

Horváth István belügyminiszter és Németh Miklós komikus párbeszéde az első olyan jelenet, amin a nézők hangosan nevetnek. 89 nyarán az osztrák-magyar határsávban az elavult technika miatt sok volt a vakriasztás, különösen, ha erdő-mező állatai tévedtek az érzékelők közelébe. A technika már annyira megbízhatatlan volt, hogy nem lehetett tovább halogatni a cserét. A két politikus arra jut, hogy nincs mit tenni, drága francia technológiát kell vásárolniuk ahhoz, hogy a keleti blokkot továbbra is meg tudják védeni a nyugattól.

A két politikusnak a jelenetben ugyan mozog a szája, de egyértelmű, hogy az archív felvételekkel csak illusztrálták a jelenetet. A film legelején is jelezték a készítők, hogy több párbeszédet tartalmazó jelenetet utólag állítottak elő,  történelmileg a lehető leghitelesebben.  Ezekben a montázsokban többnyire két archív filmet vágnak egybe, egy még élő politikus játssza el akkori önmagát vagy hallható a hangja (ez főleg Németh esetében fordul elő), beszélgetőpartnere pedig archívként tűnik fel. Ezek a film legkreatívabb és legmulattatóbb, legélőbb és egyben legmerészebb pillanatai. Képzeljük csak el Gorbacsovot vagy Helmut Kohlt, ahogy a szájuk mozog, miközben telefonon beszélnek, valaki pedig szinkronizálja őket. Nagy karikába zárt S jelzi az ilyen, történelmi tényeken alapuló párbeszédeket.

Az 1989 - Poker am Todeszaun c. film rendezői: Anders Østergaard (j) és Rácz Erzsébet (k)

Fotó: Vincze Barbara

Østergaard, a rendező a film végén elmondta, hogy azért nem akarta színészekkel reprodukálni a történelmi párbeszédeket, mert a politikusok jellemző gesztusait úgy nem tudta volna élethűen visszaadni. A Tintin alkotójáról,  Hergé-ről készítettek hasonló  dokut - innen jutott eszébe az ötlet.

Vállalt elfogultság

Németh 25 év távlatából kommentálja az akkori eseményeket, és ezekből a kommentárokból óhatatlanul is a jelen embere szól: „Egyetlen rendszert sem szabad hazugságokra építeni” vagy „Mindig bizalmatlan voltam a Szovjetunióval szemben, az embernek ügyelnie kell, ha velük üzletel” vagy „Gorbacsov más volt, például nem kellett megcsókolni”. Nem állítottak Németh mellé politikailag hasonlóan erős ellenpólust; a rendezők szemlátomást tudatosan vállalták, hogy Németh valóságát követve haladnak előre a berlini fal leomlásában csúcsosodó eseményekben. Nem akartak polarizálni, ellenpólusként legfeljebb az osztrák-magyar határ utolsó áldozatának története szolgál.

A film rengetegszer és alaposan feldolgozott témát taglal, mégis tud róla újat mondani, ami nemcsak az archívból kölcsönzött politikus-párbeszédek virtuóz kialakításában rejlik, a történelmi hűséghez való ragaszkodásban, az egyéni visszaemlékezések szubjektivitásában; hanem abban is, hogy Németh egész egyszerűen jó választás volt az Európa megosztottságának végéhez vezető út ábrázolásához. Nem annyira ismert, nem annyira elkoptatott; de mégis tekert egy nagyot a világtörténelem kerekén – és erről szemlátomást szívesen beszél a világnak ropogós magyar akcentusával.

Németh Miklós one-man-show-ja Berlinben

A film után a moderátor legalább félórát beszélgetett Németh Miklóssal és a rendezőpárossal, amiben Németh oldottan sztorizgatott gyerekkoráról, a kommunista pártba való belépéséről stb. Majd jött a közönség.

Fotó: Vincze Barbara

Innen az első kérdés nem meglepő módon az volt, hogy mit gondol Németh Miklós a jelenlegi magyar politikáról, mire Németh: „Lehet lózungpolitikát folytatni (…), havonta meg lehet változtatni az alkotmányt, lehet ez egy politikai koncepció, de nem értek vele egyet, nekem ez nem tetszik. A magyar nép viszont kétszer egymás után megválasztotta a jelenlegi kormányt. Egyet nem lehet csinálni: a népet leváltani” – mondja. A felelősség szerinte az ellenzéki pártoké, akik ha Németh szerint ilyenek maradnak, akkor a jelenlegi kormány még évekig el fog kormányozgatni.

Végül elérkezett az esemény drámai csúcspontja, amikor egy férfi a közönségből nekiszegezte a kérdést, hogy „Németh úr, a forgatás során találkozott az áldozat feleségével?” Mire Németh odament az áldozat egykori élettársához és megölelte (erről bővebben itt írtunk). Zárómondata pedig a teremben ülő magyarok fülét simogatta: „Mindez nem egyedül Németh Miklós eredménye, hanem a magyar népé. És ez az, amire 25 év után is mindenkinek büszkének kell lennie, aki magyar”.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!