Mindenki DiCaprióként szeretne újjászületni

Egy kosaras naplója (1995)

Ha a kezdeti sorozatszerepeket és a Rémecskék 3-at leszámítjuk, akkor elmondhatjuk, hogy DiCaprio azon kevesek közé tartozik, akiknek fiatalon sem kellett szénné égetni magukat, csak hogy bekerüljenek a filmbizniszbe. Karrierje elejétől olyan kivételes filmekben játszhatott, mint az Ez a fiúk sorsa, a Gilbert Grape vagy a Teljes napfogyatkozás, olyan színészekkel, mint Robert De Niro, Ellen Barkin vagy Johnny Depp. És mivel feltételezzük, hogy a kamasz DiCapriónak még nem volt tévedhetetlen ízlése a forgatókönyvek terén, valószínű, hogy az elejétől nagyon jó szakemberek, ügynökök, menedzserek vették körül, akik okosan bántak a tehetségével. Ebből az időszakból Scott Kalvert drogfilmje, Az egy kosaras naplója Sajó kolléga kedvence, „egyszerűen azért, mert DiCaprio annyira baromi jól hozza a hernyós lecsúszott nyomorultat, mintha világ életében elvonón lett volna”. (Pedig nem volt, legalábbis a nyilvánosság nem tud róla.)

Titanic (1997)

1997 volt a nagy áttörés éve, amikor azok is megismerték a nevét, akik nem voltak törzsvendégek a Művész moziban, és nem dobtak hátast attól, hogy mekkora átéléssel játszotta Rimbaud-t a lengyel rendezőnő, Agnieszka Holland Teljes napfogyatkozásában. James Cameron 11 Oscarral kitüntetett filmje abszolút világsztárrá emelte, még akkor is, ha egy idő után már gyűlölte az első számú tinibálvány szerepet.

De hogy jó film-e a Titanic, az erősen kérdéses. Györgyi szerint igenis az, pedig ő nem is szereti DiCapriót. „Én valahogy nem vagyok érte oda, a Tégla nekem nem maradt nagyon emlékezetes, A Wall Street farkasát nem nézném meg még egyszer, ráadásul abban már az első tíz percben lejátszotta a vászonról Matthew McConaughey. Már biztosan ezért is utáltok, úgyhogy elmondom azt is, hogy szerintem a Titanic nem annyira gáz, csak úgy érzem, hogy kötelező utálni. Romantikus katasztrófafilmnek szerintem oké, én láttam vagy háromszor, egyszer még a pasimmal is megnézettem, de ő persze hányt tőle.” Sixx szerint viszont megcsinálni a magyar feliratot a Titanic rendezői változatához olyan volt, mint egy sajtreszelővel rejszolni. Abban sem bírtunk egyetérteni, hogy Leo felfért volna a deszkára, ha Kate kicsit összehúzza magát, vagy mindenképpen fagyhalálra volt ítélve.

Kapj el, ha tudsz (2002)

A Kapj el, ha tudsz nálam biztos nem szerepelne a legjobb DiCaprio-filmek között, valahogy túl tökéletesre csiszolt, na ezzel is rámegyünk az Oscarra filmnek érzem, ahogy Spielberg legtöbb filmjét. De Stöki szerint éppen ellenkezőleg,itt „Spielberg éppen jó formában volt, Tom Hanks meg általában mindig abban van, és Leónak sikerült felnőni hozzájuk. Plusz nagyon jól állt neki a stílusos zsivány szerepe.” Érdekes, hogy az igaz történeten alapuló álorvos, álpilóta, álügyvéd csekkhamisítóról szóló film végül alig kapott díjakat (DiCaprio is csak egy Golden Globe-jelölést gyűjtött be érte), de a közönség nagyon szerette.

A tégla (2006)

Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese szerelme, jobban mondva művészi egymásra találása 2002-ben nem túl biztatóan kezdődött. A New York bandáinak sem a rendező, sem a színész legjobb filmjei között nincs helye, de ez nem tántorította el őket attól, hogy újra és újra megpróbálják együtt. És ezt nagyon jól tették, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy eddigi öt közös filmjükből három a mi kedvenceink között is szerepel.

Az első A tégla, a Szigorúan piszkos ügyek című hongkongi film remake-je, amiben DiCaprio a bűnözők közé beépült rendőrt játssza lenyűgözően. „Amikor kikéri az áfonyalevet a kocsmában, valaki elkezd vele kötözködni, ő meg megagyalja, az egy szimbolikus pillanat a karrierjében” – állítja Klág Dávid, aki szerint DiCaprio azelőtt soha nem volt ennyire brutális. Biztos megköveznek érte a kommentekben, de ez a film egyértelműen az elveszett, magányos, alvás- és drogproblémákkal küzdő rendőr, és nem a Jack Nicolson által nem kicsit túljátszott maffiózó miatt annyira emlékezetes.

A szabadság útjai (2008)  

Sam Mendes drámája talán DiCaprio legalulértékeltebb filmje , ami szerintem messze a legjobb, legmegrázóbb munkája, de sem a közönség, sem a szakma nem ájult el tőle. Oscarra az egyik mellékszereplőt, a látványt meg a jelmeztervezőt jelölték, ami egyszerűen megalázó annak fényében, hogy a két főszereplő (DiCaprio mellett Kate Winslet) és a rendező mit tett le az asztalra. Külön fricska, hogy éppen a Titanic álompárját látjuk, ahogy széthullik a házasságuk és az egész életük, ahogy olyan középosztálybeli párrá lesznek, akiket korábban annyira lenéztek.

Kifejezetten fájdalmas, megrázó moziélmény, és hát mi másért járunk moziba, ha nem azért, hogy másképp érezzük magunkat a film után, mint előtte a popcornos sorban. Még akkor is, ha ez a másképp ez esetben olyan, mintha összevertek volna. A szabadság útjai elsősorban a nő története, de DiCaprio okos játéka legalább annyira kellett hozzá. Anita szerint azért is különleges a színész filmjei között, mert „a többiben neki való szerepeket kapott, amiket jól el tud játszani, de itt egyáltalán nem volt evidens, hogy egy ilyen szerepben is jó lesz, és jó lett”.

Viharsziget (2010)

Egy újabb Scorsese–DiCaprio-együttműködés, Anita szerint a legjobbak közül való. „Ez egy jó egymásra találásuk volt Scorsesével, mert még nem voltak úgy elragadtatva egymástól, mint A Wall Street farkasában, aminek az ordítozásától én már a végére megőrültem.” Sötét, reménytelen film lett az elmebetegek számára fenntartott szigeten játszódó Viharsziget, a nácizmus borzalmaival a háttérben. Még a kisebb szerepekben is olyan színészek játszanak, mint Ben Kingsley, Michelle Williams és Max von Sydow, de a prímet persze DiCaprio viszi. Vita tárgya, hogy a film végi csavar mennyire található ki előre, én kitaláltam, de ettől egy cseppet sem szórakoztam kevésbé. És DiCaprio itt is elérte azt, amit tökélyre fejlesztett az elmúlt években: iszonyúan sajnáltam, pont őt, aki a való életben a legkevésbé sajnálatra méltó ember a világon. Hát ezért nagyszerű színész, mert a naponta megjelenő tucatnyi paparazzifotó ellenére a moziban arra a két órára simán elhisszük neki, hogy már megint mennyire megszívta.

Django elszabadul (2012)

Sixx szerint Tarantino Django elszabadulja az életmű csúcsa. DiCaprio kevés olyan szerepe, amikor egy igazi rohadékot alakít. Mr. Candie a sznob rabszolgatartó, aki végtelenül kifinomultnak tartja magát (a fehér torta ugye), és közben a legkedvesebb szórakozása, ha ártatlan emberek puszta kézzel tépik agyon egymást előtte. „A végén már elhittem neki, hogy tényleg egy sárga, szuvas fogú rasszista bunkó” – állítja Sixx. Ha valamikor, akkor a Django után tényleg meg kellett volna kapnia az Oscart. Ehelyett mit csinált az akadémia? Kitüntette még egyszer az egyébként tényleg klassz Christoph Waltzot majdnem ugyanazért, amiért előző évben egyszer már díjazták. Hát mi ez, ha nem nettó rosszindulat és irigység?

A Wall Street farkasa (2013)

Klág szerint A Wall Street farkasából igazából bármelyik jelenetet fel lehetne hozni, mint DiCaprio legjobbját, a filmet pedig most azonnal meg tudná nézni ötödjére. Jordan Belfort sztorija, aki a kilencvenes években azzal kereste magát gennyesre, hogy hiszékeny kisbefektetőket vert át kamurészvényekkel megérdemelten lett agyonhájpolva. De talán életében először itt hagyta el a szerencséje DiCapriót. Az ugyanis óriási pech, hogy ez a film ugyanabban az évben készült, amikor a Mielőtt meghaltam, amiben Matthew McConaughey, aki akkor már évek óta jobbnál jobb filmekben játszott, 60 kilósra fogyva eljátszott egy AIDS-beteget. Ezzel egyszerűen nem lehetett versenyezni, McConaughey megérdemelten nyert. Az már csak hab a szartortán, hogy McConaughey A Wall Street farkasában is benne van, és, ahogy fentebb kifejtettük, ott is csúnyán ellopja a show-t. DiCapriót vigasztalhatja, hogy nyilván még lesz egy csomó nagyszerű filmje, egy rakás díja, ma meg lesz valószínűleg egy egyszerű földi halandók számára elképzelhetetlen 40. szülinapi bulija.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!