Volt egyszer egy Békés megye

2014.11.15. 08:15

Én még ennyire nem néztem magyar filmet feszülten, mint a Délibáb első harminc percét. Főleg, amikor rájöttem, hogy a Volt egyszer egy Vadnyugat magyar remake-jét látom, csak itt nem három bandita, hanem egy idegenlégiós focista érkezik egy Isten háta mögötti vasútállomáshoz jegyet kérni. Máshogy is folytatódik a sztori, mert nem jelenik meg Charles Bronson egy harmonikával a száján, hogy lepuffantsa mindhármat, hanem jön a hallókészülékes, botorkáló masiniszta és elindítja a kisvasutat az idegennek, de addig is annyi minden ismerős volt benne: a folyamatos nyikorgás, a zümmögő lény, és a zene, ami Morricone-szerűen túlvilágról átkopogó dobokkal és táblán húzott körmökre emlékeztető vonósokkal operál. Aztán az ismeretlen főhős megérkezik egy kocsmába, ahova a Kossuth hírszignáljára lép be. A rádió csipog, körülötte pedig félelmetesebbnél félelmetesebb arcok ülnek a poros vadnyugati fogadóra maszkírozott falusi kocsmában. Tökéletes.

Mint ahogy a Délibáb legtöbb jelenete is. Iszonyatosan féltem ettől a filmtől, mert valahogy a torontói filmfesztiválos premier után a nyugati sajtó eléggé óvatosan írt kritikát róla, aztán mintha a magyar forgalmazó teljesen magára hagyta volna. Nem voltak hónapokig tartó felvezető kampányok, nem voltak pörgős előzetesek a tévékben, a sajtóvetítés is egy nappal az országos premier előtt volt, amit pont olyan esetekre találtak ki, amikor nem szeretnék, hogy a kedves kritikusok napokkal a bemutató előtt a földbe döngöljék a filmet. Nem mintha a magyar forgalmazók nem spiláznák túl egy kicsit az összefüggést a magyar nyelven írt kritikák és a nézőszám között, de ez mindegy is, a Délibábban adott minden, ami elméletileg bevonzaná a nézőket: a főszereplője játszott a 24 egyik évadában, lövöldöznek benne, Magyarországon játszódik, van benne verekedés is és a focista hőse a valószínűleg mindenki számára rögtön értelmezhető bundabotrány elől menekül. Be lehetne csődíteni az embereket a mozikba, az mondjuk már egy más kérdés, hogy mit kapnának, amikor leültek és betölti a vásznat a hatalmas DÉLIBÁB-felirat, miközben Isaach De Bankolé a pusztában bóklászik.

De nem érdekel a többi ember, a Délibáb egy furcsán összerakott, túlságosan rövid, de nagyon hatásos western lett, amit egy olyan ember rendezett, aki láthatólag a filmkészítési képességeinek csúcsán van. A filmben nagyon kevés a dialógus, de annyira, hogy már szinte paródiának is beillene – ha nem lenne a legtöbb western ordító közhelye a sok hallgatag, szúrós nézésű ember. Ráadásul azt a kevés szöveget is öt nyelven mondják el (magyar, francia, román, angol és pár mondat német), van, amikor egy mondatban egyszerre hárommal. Úgyhogy a legtöbb duma helyett Hajdu képekkel kommunikál, amikből – ahogy a Screen kritikájában is írták – a nézőnek kell összeraknia, hogy pontosan mi történik, kivel és hogyan, úgyhogy hiába történik látszólag semmi a legtöbb jelenetben, tüzetesebben megnézve tele vannak olyan információkkal, amiket nem rágnak a szánkba. És ez jó.

Az kevésbé jó, hogy valami miatt Hajdu úgy dönthetett, hogy az amúgy is rövid cselekményt fejezetekre bontja, de úgy, hogy egy bizonyos jelenetnél elsötétül a kép, megjelenik egy absztrakt kép, ami a következő fejezetre utal (focilabda, kakas, sakál), aztán lassan kivilágosodik és folytatódik a cselekmény. Van úgy, hogy pont ott, ahol előzőleg abbahagyták.

Délibáb

10603249 695844717170205 8323809426605778698 n

Index: 8/10

Port.hu: 7/10

Imdb: 7,1/10

Ettől egyrészt olyan érzésünk lehet, hogy az amúgy is szándékosan, nagyjából egy sólisztgyurma sebességével haladó történetet még megakasztja valami teljesen felesleges, másrészt meg olyan hatása van, mintha a filmből sokkal több készült volna el, de egy rakat jelenetet ki kellett volna vágni, aztán a maradékot mint fakockákat egymás mellé ragasztani úgy, hogy még folyik szét a ragasztó, meg kicsit büdös is, de hát fel kell húzni ezt az épületet valahogy. A fejezetváltások kifejezetten kizökkentőek, ráadásul egy ennyire egyszerű történetben nem is igazán értem a jelentőségüket: az idegenlégiós focista meghúzódik egy rabszolgatartó tanyán, de rájön, hogy nem minden papsajt, úgyhogy rendet vág. Ez egy darab fakocka, nem egy csomó kicsi.

Ha elfogadjuk a zavaró szerkezetét, akkor a Délibáb annyira működőképes műfaji film, amennyiből Magyarországon nem sok készült. A szereplői nagyszerűek, Isaach De Bankolénak a puszta jelenléte elég a szerepéhez, Polgár Tamás a Fehér Istenben is szuper genyó volt, itt is az, a román Razvan Vasilescu (Bibliothèque Pascal) meg lovaglópálcás, enyhén paranoid tanyafőnöknek is kőkemény. Hajdu pedig még válogatott hozzájuk egy valag amatőr színészt, akik mind passzolnak a vidéki élet esztétikájába. Legnagyobb meglepetésemre a Délibáb fináléja egy színvonalas és követhető lövöldözés, amit bármi más sufnithrillerben dicsérnének. Nagy András operatőri munkája végig fantasztikus, legalábbis én nem tudok szebb képeket elképzelni a magyar pusztáról filmen.

És ahogy visszagondolok, a Talpuk alatt fütyül a szél óta kevés film szólt ilyen jól a magyar vidékről, mármint nem a konkrét vidékről, hanem arról az elképzelt helyről, ahol rosszarcú emberek tesznek rosszmájú dolgokat a kopár mezőkön, közben a háttérben nyikorog a gémeskút és általában nem szeretik a idegenféléket arrafelé. Lehet, hogy lassú Hajdu Szabolcs új filmje és türelem kell hozzá, de a gulya sem villámsebességgel vonul.