A romagyilkosságokról szóló film nyerte a Verzió-díjat

2014.11.17. 08:25

A közönség szavazatai alapján Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmje nyerte el az ezerdolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 ezer forintos különdíjjal Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten, a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján.

Hajdú Eszter, az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm rendezője 167 napon át, lépésről lépésre követte végig a 2008–2009-ben elkövetett romagyilkosságok vádlottjainak tárgyalásait, amelyeket mikroszkopikus részletességgel mutat be a 107 perces filmben.

Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotása Monory Mész András Bebukottak című, fiatal korú bűnözőket bemutató és annak idején betiltott dokumentumfilmjét veszi alapul. A rendező mintegy 30 év elteltével felkereste az egykori szereplőket, hogy megtudja, mi lett azokból, akik kamaszkorukban embert öltek és a fiatalságukat a börtönben töltötték.

Seres Mariann, a fesztivál sajtófelelőse vasárnap este az MTI-nek elmondta, az idei fesztivál is nagy érdeklődés mellett zajlott. A seregszemle hat napja alatt 26 ország 62 alkotását láthatták a nézők. A nemzetközi panoráma szekció programjában 20 kreatív dokumentumfilm szerepelt, míg a magyar panoráma válogatásában 11 alkotás volt látható. A Diákverzió programjain öt kortárs dokumentumfilm közül válogathattak a szak- és középiskolások.

Az eseménysorozat Alain Ughetto Jasmin című filmjének vetítésével ért véget a Toldi moziban. A francia rendező gyurmabábot párosít Iránban készült szuper 8-as és archív felvételekkel, valamint élőszereplős jelenetekkel. A műfajötvözet egy személyes szerelmi történet, amely az iráni forradalom idején játszódik.

A Verzió fesztiválon vetített filmekről itt írtunk, Hajdú Eszter megdöbbentő filmjéről pedig itt olvashat bővebben.