Mindenki megőrül Jennifer Lawrence-ért

2014.11.24. 16:50

Senki sem lepődött meg azon, hogy Az éhezők viadala: A kiválasztott toronymagasan megnyerte Észek-Amerikában és Magyarországon is a hétvégi nézettségi versenyt, talán csak az lehet érdekes, hogy a 150 millió dolláros amerikai nyitóhétvége helyett mindössze 123 millió jött össze (a korábbi részek ugyanis 152 és 158 millió dollárral kezdtek). Ez persze még így is a 2014-es év amerikai bevételi rekordja, ráadásul a nemzetközi forgalmazásban is összejött 152 milliócska, úgyhogy egyáltalán nem kell szomorkodnia a Lionsgate stúdiónak.

Jennifer Lawrence a legdögösebb szabadságharcos

Jennifer Lawrence szabadságharca az elnyomó Capitolium ellen többet kaszált a hétvégén, mint a Top10-es lista összes többi filmje együttvéve (nem csoda, mert egész jó film lett, még nekünk is tetszett). Nem is mertek ellene más premielfilmet indítani: a dobogó második helyére az új Disney mese, a Hős6os került (ezt mi majd csak január 8-tól láthatjuk), a harmadik pedig Christopher Nolan három hete vetített sci-fije, a Csillagok között lett (kritika itt), ami Az éhezők viadalával ellentétben csak mostanra szedett össze Amerikában 120 millió dollárt.

Íme a teljes észak-amerikai bevételi toplista:

Helyezés Film címe Hétvégi bevétel
1. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész   123 millió dollár
2. Hős6os 20,09 millió dollár
3. Csillagok között
15,1  millió dollár
4. Dumb és Dumber kettyó 13,82 millió dollár
5. Holtodiglan 2,82 millió dollár
6. Beyond the Lights 2,63 millió dollár
7. St. Vincent 2,35 millió dollár
8. Harag 1,90 millió dollár
9. Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
1,86 millió dollár
10. A mindenség elmélete 1,5 millió dollár

Itthon is elég jól, 102 ezres nézőszámmal nyitott Az éhezők viadala, és a hazai forgalmazók sem mertek szembemenni a forradalmárkodó Jennifer Lawrence-szel. A magyar toplista második helyére a Csillagok között került, de szerettük Keanu Reeves új akciófilmjét, a John Wicket is (kritika itt), amiben minden olyan maffiózót lemészárol, akinek köze volt a kiskutyája meggyilkolásához. Az új magyar kedvenc, a VAN még mindig benne van top tízben, mostmár túl a 24 ezer nézőn, és a 31 milliós bevételen. Kritikánk itt, az elmúlt évek magyar boxoffice-áról szóló infografikánk itt

Íme a hétvégi magyar nézettségi toplista:

Film Forgalmazó Nézőszám Hétvégi bevétel
1. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész   Fórum Hungary 102 100 fő 135 766 998 forint
2. Csillagok közt InterCom
32 200 fő
45 946 396 forint
3. John Wick InterCom 13 910 fő 18 951 574 forint
4. Káprázatos holdvilág Freeman Film 5427 fő 7 752 460 forint
5. Amnézia InterCom 4959 fő 7 097 460 forint
6. Harag Freeman Film 4823 fő  6 775 465 forint
7. Sírok között A Company Hungary 4061 fő 5 736 100 forint
8. Éjféli féreg  Big Bang Media 3480 fő  5 046 835 forint
9. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Cirko 3316 fő  4 636 025 forint
10. Jesabelle Fórum Hungary 2369 fő   3 246 300 forint