A hackelés tényleg dögunalmas

A számítógépes rendszerek feltöréséről eddig egyetlen jó filmet készítettek, ha a Mátrixot nem számítjuk, az 1992-es Komputerkémeket, amiben Robert Redford, Sidney Poitier, David Strathairn, Dan Aykroyd, River Phoenix és Mary McDonnell játszott, és attól volt jó, hogy nem vette komolyan magát. Nem voltak benne rémes, kapucnis felsőben a számítógép előtt görnyedő alakok, akik ránézésre is gagyerák, külön a film kedvéért összegányolt grafikájú operációs rendszereket használva törtek be mindenféle kormányhivatalokba, voltak viszont benne jó színészek, egy vicces, de izgalmas, néha kissé bugyuta történet, és némi erkölcsi tanulság. Na, a Blackhat nem ilyen.

Michael Mann a Szemtől szemben és a Bennfentes után tulajdonképpen csinálhat bármilyen tré filmet, akkor is ott a helye a legjobbak között, és ugye csinált szart is, mert azért a Közellenségek vagy a Miami Vice sok minden volt, csak nem jó, még úgy sem, hogy az akciójelenetek rendezésében Mann nekem a mai napig a kedvencem. És pont ez a két film volt, ami sokat hatott a Blackhatre, vizuálisan legalábbis. Ugyanazok a kényelmetlen HD-kamerás rángatások, a nagyon szűk közeliek, az idegesítően hosszú, funkció nélküli snittek. És bárcsak ez lenne az összes baja a filmnek.

 

Ennyit ér

IMDb: 5,6/10

Metacritic: 49%

Rotten: 39%

Index: 3/10

Port.hu: 4,7/10 

Sajnos a Blackhat annyi sebből vérzik, hogy kész csoda, hogy egyáltalán mozikba kerülhetett, legalábbis ebben a formában. Négy vágó igyekezett koherens egésszé összedolgozni, de ebből csak az lett, hogy az elsőfilmes Morgan Davis Foehl forgatókönyvéből készült akciófilm kifejezetten ritmustalan, hol iszonyú lassú, másutt meg feleslegesen kapkodó, mintha Mann csak bizonyos részeivel foglalkozott volna. Jó, nem volt egyszerű dolga a forgatókönyvvel, ami arról szól, hogy van egy Nagyon Gonosz Hacker, aki leolvasztja egy hongkongi atomreaktor magját, és kis híján bedönti az árutőzsdét. És olyan ügyes, hogy csak egy ember tudja elkapni: a sitten ülő, nagydarab, teljesen kifejezéstelen arcú Chris Hemsworth (Hathaway), aki egyébként is úgy néz ki, mint önmaga karikatúrája, de egy ilyen rosszul fényképezett, csúnya, sötét filmben meg még inkább.

Pedig tud ő jó lenni, a Hajsza a győzelemért című autóversenyes filmben az volt, és nem hiszem, hogy többet tud a Forma-1-es autókról, mint a Unixról, aminek használatára, vagyis inkább a hekkelés alapvetéseire Mann szerette volna megtaníttatni, de inkább elvetették az ötletet.  Ez annyira nem is baj, mert ha valami működik a filmben, akkor az az a nettó félóra (a két óra 13 perces játékidőből), amiben számítógépeket abúzálnak a főszereplők, és ezt Mann igyekszik érdekessé tenni. Mert az, hogy valaki parancsokat gépel be egy terminálablakba vagy kódokat olvas, és keresi benne az elkövető IP-címét, az nem izgalmas. Ilyenkor jönnek a bitek útját bemutató, és a Tronra hajazó megoldásokat használó képsorok, vagy az a kép, amiben egy billentyűzetet mutatnak a laptop belseje felől. Ez legalább valami nóvum volt, és kizökkentett a teljes apátiából.

Hathaway egyedül nem tud mindent meghekkelni, így lesz neki segítsége, egy pasi meg egy csaj, akik testvérek, és egyiküket a főhős természetesen ágyba is viszi, mert mi lenne velünk, ha egy 70 milliós költségvetésű filmben nem lenne erőltetett szerelmi szál, végtelenül kínos dialógusokkal. Biztos belehalnánk. Hathaway egyébként nemcsak a billentyűzet ördöge és a lepedő akrobatája, de kiválóan verekszik, lő, fut, ugrik, egy afféle reneszánsz ember ebben a szakbarbár világban, nem egy képességet fejlesztett tökélyre a sitten, hanem menten az összeset, tán még egy bazinagy kalapácsot is sikerrel forgatna.

A sztori, ami arról szól, hogyan kerget egy köztörvényes, de a sittről erre a kalandra kihozott bűnöző egy másikat Amerikától Dzsakartáig, nem túl eredeti és nem is izgalmas. Megkapjuk benne azokat a sarokpontokat, amik az ilyen filmekben kötelező elemek, de a rutinból leforgatott jelenetek, az érdektelen, technorizsával fűszerezett dialógusok, és a filmet minduntalan megakasztó szerelmi szál elveszi a kedvét az embernek attól, hogy kövesse is ezeket. Az első óra után engem már nem érdekelt, hogy mit akar a Gonosz Hacker és miért, szerettem volna gyorsan túlenni az egészen, és örökre elfelejteni. Iszonyú zavaró, hogy egy olyan filmben, amiben a rendező láthatóan törekszik arra, hogy hitelesnek tűnjön, olyan primitív eszközökkel gördítik előre a sztorit, hogy az internettel csak két hete ismerkedő anyám is kiszúrná a hibákat.

A végkifejletig vezető út rögös és szomorkás, a zene sem sokat dob a csúnya képeken, a színészek pedig Viola Davis és a kb. 8 percig látható John Ortiz kivételével ettől a filmtől nem vártak semmit, csak pénzt. Nos, ha Hemsworth nem kérte el előre a lóvét, a haszonból neki járó százalékból nemigen vesz újabb házat Malibuban: a Blackhat most tart 7,5 millió dollárnál, és míg a 70 milliós gyártási költséget és a 35-40 millóra saccolt marketingbüdzsét be nem hozza, senki nem lát belőle egy fillért sem.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!