Jancsó Miklós előtt tisztelegnek Cannes-ban

2015.04.30. 10:49

A május 13-án kezdődő 68. Cannes-i Filmfesztiválon egyéb más filmklasszikusok mellett bemutatják Jancsó Miklós 1966-as filmjét, a Szegénylegényeket is. A Szegénylegények nemzetközi premierjét 1966-ban tartották a pont ezen a fesztiválon. Jancsó későbbi filmjéért, a Még kér a nép-ért 1972-ben Cannes-ban elnyerte a legjobb rendező díját, 1979-ben pedig életműdíjjal jutalmazták ugyanott.

Szegénylegények

A felújított kópia a Magyar Filmlaborban készült, a Filmalap 18.595.650 forintos támogatásával és a MaNDA közreműködésével. A cannes-i bemutatóval párhuzamosan a filmet az Urániában is vetíteni fogják Budapesten. 

A cannes-i programban nem ez az egyetlen felújított klasszikus amit bemutatnak ott májusban, vetítik a Rocco és fivéreit Luchino Viscontitól, a Felvonó a vérpadrát Louis Malle-tól és a Mariust Alexander Kordától. Orson Welles századik születésnapjának tiszteletére három filmjét is levetítik (Aranypolgár, A shanghai asszony, A harmadik ember - utóbbiban csak szerepelt), Cannes idei díszvendége pedig a görög származású Costa-Gavras lesz, akinek a Z című politikai drámája kap díszvetítést.

A Filmvilág blog szúrta ki, hogy egy magyar származású filmrendező is szereplni fog Cannes-ban: az Egyesült Államokban tanuló Rostás Attila, Silentium Dei című filmjét a rövidfilmes szekcióban fogják vetíteni. Itt az előzetese: