Martin Scorsese új filmjében valószínűleg nem lesz kokain

2015.05.05. 10:08

A Wall Street farkasa után valami egészen más: Nemsokára befejeződik a Silence (Némaság) című új Martin Scorsese-film forgatása Tajpejben, ami – hogyha nem vesszük a Kundunt – egy radikális váltás lesz a karrierjében, a film ugyanis nem gengszterekről, őrültekről vagy egy csapat simlis karakterről fog szólni, hanem egy jezsuita hittérítőről, aki Japánba utazik a XVII. században, hogy felkeresse mesterét, miközben az országban üldözik a keresztényeket. A hittérőt Andrew Garfield (A csodálatos Pókember), a mesterét Liam Neeson fogja játszani. A film Endó Súszaku, magyarul Némaság című regénye alapján készült.

Scorsese Tajpejben adott egy sajtótájékoztatót, aminek során elmondta, hogy már majdnem három évtizede, egészen pontosan 1988 óta foglalkoztatja őt a katolikus Endó regénye, mivel ő is katolikus családban nőtt fel. Már 1992-ben írt belőle egy forgatókönyvet.


Scorsese azt is elmondta, hogy tudja, hogy legtöbben arról ismerik, hogy városi filmeket készít, amik lakásokban, szállodákban, kocsmákban vagy templomokban játszódnak, de az érzés, hogy most leül és leforgat egy jelenetet, amiben madarak és egyéb állatok szerepelnek, az egy teljesen más világ volt számára.