Bruce Willisnek bezavart a taxisblokád

Nemrég mutatták be Peter Strickland harmadik filmjét, a The Duke Of Burgundyt. Ha valaki nem lenne benne nyakig a magyar filmes közéletben, akkor nem is sejtené, hogy az egyébként Magyarországon élő filmrendező magyar stábbal, magyar helyszíneken forgatta a filmjét, ami a torontói filmfesztiváli bemutatója után folyamatosan kapta a kritikai dicséreteket. 

Kritikánkból kiderül, de ide is muszáj leírni, hogy a The Duke Of Burgundy egy furcsa film, ami leginkább a hetvenes évek kosztümös erotikus drámáira emlékeztet (két név, ami hátha mond valakinek valamit: Jean Rollin, Jesus Franco), két főszereplője egy leszbikus, BDSM-kapcsolatban élő harmincas nő, viszont aki ezek alapján valami perverz másfél órára szeretne beülni, az csalódni fog.

Egyrészt azért, mert Strickland filmjének semmi köze nincsen A szürke ötven árnyalata által mindenki arcába tolt, röhejes és felszínes szadomazo-világhoz, hanem tényleg egy működésképtelen kapcsolatot mutat be – csak ebben az esetben  a két főszereplő  nem  randikkal, virágcsokrokkal, ékszerekkel és vacsorákkal próbálja életben tartani  a kapcsolatot, hanem fenekelésekkel, megalázásokkal és egyéb szexuális játékokkal. Másrészt pedig azért, mert a The Duke Of Burgundynak nagyon érdekes, egyéni hangulata van, amibe beletartoznak hosszú, kutatói részletességel bemutatott előadások lepkékről, a kísérleti filmes szekvenciák, illetve olyan részletek, amik jelentőségteljesnek tűnnek, de valójában semmitmondóak.

A részletekhez pedig hozzátartozik a környezet is: Strickland stábja Magyarországon forgatott, és bár az egészen pontos helyszíneket nem ismerni, a beszámolók szerint a Bükkben és a Kádár-villában is megfordultak. A vicces persze az, hogy hacsak valaki nem egy faiskolában végzett tanuló éleslátásával nézi a filmet, vagy mondjuk nem mond neki semmit Bartsch Kata színésznő neve, akkor képtelenség lenne megmondani, hogy valóban itt készítették.

Ami azért érdekes, mert annyi filmet forgatnak az országban, és azon belül Budapesten, hogy felsorolni is nehéz. Ezekben főleg híres színészek szerepelnek, vagy híres rendezők készítették, így a bulvársajtótól kezdve az állami hírgyár is foglalkozik velük. Nemrég az MTI is közölt képet arról, hogy Tom Hanks megérkezett Budapestre az Inferno című Dan Brown-adaptáció forgatására, Jude Law a budapesti éjszakában csőrözött, Bruce Willis Tarlós Istvánnal fotózkodott, Angelina Jolie a Rózsák terén forgatott, Brett Ratner Szabó Istvánnal ebédelt és Orbán Viktorral pózolt. De mi van a korábbi filmekkel? Vagy azokkal, amiket viszonylat titokban forgattak nálunk? Vagy amiket évtizedekkel ezelőtt? Ezekből szedtünk össze párat.

HUDSON HAWK (1991)

Mindig is azt gondoltam, hogy Bruce Willis egyik legnagyobb bukásával mindenki egy picit szigorúbb a kelleténél; a Hudson Hawk nem tökéletes film, viszont egyáltalán nem olyan rossz, mint a híre – a világ legrosszabb filmjeinek listájába messze nem férne bele, főleg azért, mert olyan fésületlen, jókedvű hangulata van, mint egy ötvenes évekbeli Sinatra-filmnek vagy egy rajzfilmnek.  Ráadásul a Da Vinci-vonallal jó pár évvel megelőzte a Da Vinci-kód körüli felhajtást is, bár nem tudom, hogy ez érdem-e.

A Hudson Hawk premierje után rengetegen cikkeztek, hogy a film nevetségesen sokba került, akkori számokkal 70 millió dollár (mostani árfolyamon számítva 120 millió egy szuperhősfilm költségvetése  alsóbb hangon), a New York Times oknyomozó cikkéből kiderül, hogy pontosan miért is: a forgatókönyv rengeteg nemzetközi helyszínt követelt meg, Michael Lehmann rendező tapasztalatlan volt, a film főszereplője pedig folyamatosan hülyeségekkel traktálta őt. Már a római forgatáson voltak bőven problémák, a költségvetés már akkor az egekbe szállt, nem voltak meg az engedélyek időben, a szállodák röhejesen sokba kerültek. 

Ehhez képest a budapesti forgatás egy laza pár hétnek számított volna, de azt előre elmondom, hogy ha esetleg hiányolja a fővárost az elkészült filmből, azt joggal teszi, ugyanis az itt forgatott külsőket kivágták belőle. A New York Times cikke szerint azért döntött a produkció a budapesti forgatás mellett, mert itt olcsóbb volt stúdiót bérelni, mint Londonban, még úgy is, hogy a film középpontjában lévő hatalmas aranycsináló masinát Angliából kellett kamionokkal szállítani.

De Budapest nem volt egy leányálom, a forgatás bekapott egy „közlekedési sztrájkot”, amit a cikk ugyan nem nevesít, de valószínűleg a taxisblokádról lehetett szó. Az pedig külön baj volt, hogy a magyar filmipar még messze nem volt a mostani szintjének közelében, rengeteg kelléket kellett hozatni Angliából, Michael Dryhurst producer szerint még néha festéket is.

Ungor Mária, a film magyarországi gyártásvezetője 2012-ben azt nyilatkozta az Indexnek, hogy „Bruce nagyon helyes volt, összesen 2-3 hetet forgattak itthon, és végig a fóti stúdióban”.

DÉMONOK TEMPLOMA (LA CHIESA, 1989)

Azt a legtöbben tudják, hogy Dario Argento, az olasz horror nagymestere (Suspiria, Tenebre) 1998-ban nálunk forgatta Az operaház fantomját, ráadásul mennyire meglepő, pont az Operában, viszont bő tíz évvel korábban egy másik produkciót is hozott Magyarországra, igaz, azt nem ő, hanem a Dellamorte Dellamoréval elhíresült Michele Soavi rendezte. 

Az IMDb szerint Soavi a Démonok templomát először Németországban szerette volna leforgatni, de a nürnbergi Lorenzkirchébe nem engedtek be egy horrorfilmet, láthatólag ez nem volt probléma nálunk a Rózsák terei Szent Erzsébet templomban. Pedig elég rizikós volt a sztorija, mármint annyira, amennyire egy olasz horrornak szokott: még a középkorban keresztes lovagok lemészárolnak egy egész falunyi embert, akikről azt gondolják, hogy megszállta őket az ördög, a modern korban meg elkezd valami  mozgolódni  a tömegsírra épített katedrálisban. A templom pedig egy sátánista szexjelenet helyszíne lett.

A Deliria blog azt írja, hogy a film majdnem felét Budapesten forgatták, és tényleg elég csak belekukkantani az előzetesbe, hogy felismerjük a Halászbástyát, a Lánchidat és a Hiltont. A Deliria szerzője ráadásul végigfotózgatta a felhasznált helyszíneket, szóval ebben a remek posztban meg lehet nézni, hogy mit tartott annyira rémisztőnek Soavi Budapest legismertebb látványosságaiból.

(A cikk korábbi változatában azt írtam, hogy a filmet a Mátyás-templomban forgatták, de azóta kiderült, hogy ez nem igaz.)

AZ ARANY IRÁNYTŰ (THE GOLDEN COMPASS, 2007)

Én is meglepődtem, amikor az IMDb-n feltűnt ez a 2007-es, utólag már viszonylag méretes bukásnak számító fantasy a Budapesten forgatott filmek listájában, mert egyáltalán nem emlékszem arra, hogy bármikor itt lett volna Nicole Kidman, Daniel Craig vagy Sam Elliott, de lehet, hogy az én memóriám már nem olyan penge, hogy vissza tudjak emlékezni arra, hogy mi volt nyolc évvel ezelőtt. Csak akkor derült ki a turpisság, amikor megnéztem a teljes stáblistát, és ott bizony feltűnnek magyar nevek, a munkájuk mellett azzal a hozzáfűzéssel, hogy re-shoots, azaz újraforgatott jelenetek.

Az arany iránytűvel ugyanis jól kiszúrt a gyártó New Line, azon felül, hogy hányatott sorsú volt a forgatókönyv írása és a rendező kiválasztása is, az első körben kirúgott Chris Weitz tért vissza végül rendezni ezt A Gyűrűk Ura- és Harry Potter-mániát kihasználni próbáló filmet, amit aztán a stúdió egyrészt újraforgatásokra küldött, másrészt pedig a kész filmből is lecsapkodott, majd kihajította a befejezést. A budapesti utómunkákkal meg az utólagos molyolásokkal sikerült akkorára felduzzasztani a költségvetést, hogy a film nem is lett sikeres, a mozis bevétele 300 millió dollárnál megállt, ami nem rossz, de kifejezetten gyatra ahhoz képest, hogy mikhez szerették volna, ha hasonlít. A Den Of Geek is arra jutott, hogy talán ebből a filmből következik az, hogy a New Line mindent megtett, hogy visszahozza Peter Jacksont a Hobbit-trilógia forgatására, ugyanis muszáj volt valami olyasmit piacra dobni, ami tutira visszahozza a pénzét.

ÓVAKODJ AZ IDEGENTŐL! (NEVER TALK TO STRANGERS, 1995)

Ha valaki a kilencvenes években nem követte a legújabb mozis megjelenéseket, vagy nem volt mondjuk hatalmas rajongója annak a műfajnak, amikor látszólag békés emberek először kényelmetlen közelségbe kerülnek a főszereplőhöz, aztán megpróbálják megölni őket (lásd Végzetes vonzerő, Egyedülálló nő megosztaná, Egy ágyban az ellenséggel), akkor nem biztos, hogy találkozott ezzel a filmmel. Én is csak arra emlékszem, hogy a '95-ben kemény 20%-ot kapott a magyar Cinema magazinban, és hát azóta sem bukkant fel egyetlen listán sem, amiben mondjuk a kilencvenes évek egyik alulértékelt filmjeként emlegetnék.

A sztori egy rendőrségi pszichológusról szól, aki egy nap összefut az utcán egy túl viccesen közhelyesnek kinéző kemény és tüzes pasival, aki annyira nyomul rá, hogy egy nap beadja a derekát. Remélem, az lejön az előző mondatból, hogy kit játszik Rebecca De Mornay, és kit Antonio Banderas. Aztán persze az utóbbiról kiderül, hogy nem is feltétlenül az, akinek látszik, és így tovább.

Egy ideig én is bizonytalan voltam abban, hogy vajon tényleg forgattak-e a filmhez Budapesten, mert az előzetesben is vagy belsőket látni, vagy Toronto utcáit, de a stáblistát tüzetesebben átnézve kiderül, hogy ennyi magyar nem szerepelhet egy filmben véletlenül: Ragályi Elemér volt az operatőr, Cirkó József a gyártásvezető, a zenét a Budapesti Szimfonikusok játszották, a film producere pedig az a Hámori András volt, aki pont Torontóba emigrálva például David  Cronenberg karrierjét is segítette, illetve az Óvakodj az idegentől! előtt pár évvel A sötétség lánya című tévéfilmet készítette Budapesten Stuart Gordon rendezővel (Re-animátor) és Anthony  Perkins (Psycho) főszereplésével.

SZERELEM ÉS HALÁL (LOVE AND DEATH, 1975)

Ugye azt önök is tudják, hogy Woody Allen nem kifejezetten szeret kimozdulni otthonról, és leginkább New Yorkban szeret filmeket rendezni? És azt tudták, hogy ezt Magyarországnak (és kisebb mértékben a szintén forgatási helyszínnek használt Franciaországnak) köszönheti, ugyanis annyira botrányosan érezte magát az ötödik játékfilmjének a forgatásán, hogy ki sem rakta a lábát az amerikai kontinensről 1998-ig, A varázsige: I love you készítéséig. Azt most hagyjuk, hogy utána rákapott Barcelonára (Vicky Cristina Barcelona), Párizsra (Éjfél Párizsban) és Londonra (Match Point) is. 1975-ben az orosz nagyregényeket kifigurázó filmjének készítése közben nagyon sok mindenen kiakadt – igaz, ezeknek csak egy része kapcsolható Magyarországhoz.

Sorolnám, hogy a legendák szerint mik történtek a Szerelem és halál forgatásán:

• Allen kificamította a bokáját, miután elvágódott az Eiffel-torony előtti megfagyott téren.
• Diane Keaton szemét majdnem kiszúrták egy vonóval.
• Charles Joffe producer kidőlt, mert ételmérgezést kapott.
• Egy nem megnevezett mellékszereplő autóbalesetet szenvedett, és eltört mindkét lába.
• Egy különösen drága báli jelenet negatívjait elszúrták a laborban, és az egészet újra kellett forgatni.

Később Woody Allen azt nyilatkozta az Esquire-nek, hogy amikor jó idő kellett, akkor zuhogott az eső, amikor eső kellett, akkor kisütött a nap. Az operatőr belga volt, az emberei franciák. A rendező asszisztensei magyarok voltak, a statiszták oroszok.

Én csak angolul beszélek, és azt sem olyan jól. (…) Mire eljutottak az utasításaim a stábhoz, a csatajelenetből táncmaraton lett. Amikor Keatonnal kellett volna szerelmesekként sétálnunk, Budapestet az utóbbi 25 év legrosszabb időjárása sújtotta.

És akkor még ott van az az apró trivia is az IMDb-n, hogy Woody Allen állítólag annyira félt az ételmérgezéstől, hogy csak az Egyesült Államokból hozatott konzerveket volt hajlandó megenni, de mivel szinte bárki küldhet be triviát az oldalnak, nem vagyok biztos az igazságtartalmában. Keaton az Origónak adott interjújában egyáltalán nem ilyen szörnyű élményként emlékszik a filmre, csak annyit mondott, hogy egy napot kellett Budapesten forgatnia, de azért, mert Párizsban valamit elrontottak.

Az Ittforgott blog alaposan összeszedte , hogy pontosan milyen magyar helyszíneken játszódik a Szerelem és halál: Allenék megfordultak Tinnyén, Pilisborosjenőn, az Operaházban és a Várban is. Csak sajnos minden egyes helyszín Moszkvaként vagy Waterlooként szerepelt, és nem Budapestként.