40 éves az Oscar-díjas női akcióhős, Charlize Theron

GettyImages-162571855
2015.08.07. 00:07
1975. augusztus 7-én, a dél-afrikai Benoniban, Johannesburg közelében született Hollywood egyik legfelkapottabb sztárja, Charlize Theron. Aki az elmúlt 20 évben sok olyan látványos blockbustert is bevállalt a kötelező romantikus vígjátékok és a díjakat jelentő drámák mellé, hogy mára Linda Hamilton és Sigourney Weaver méltó örököse lett. Vagy ha úgy tetszik, az új Angelina Jolie - bár tőle egyelőre csak az árva gyerekek örökbefogadását és a jótékonykodást vette át, a Brad Pitt-kaliberű sztárférj egyelőre hiányzik mellőle. Charlize Theron 40. születésnapjához időzítve megpróbáltuk összeszedni az öt legjobb filmjét, amiben nem egy tipikus dekoratív szőke biodíszletet alakított, hanem díjesővel vagy közönségsikerrel jutalmazott, erős női karaktert.

Charlize Theron a Dél-afrikai Köztársaságban született, ahol egy farmon nőtt fel, egyetlen gyerekként. 13 éves korában bentlakásos iskolába került, 15 évesen pedig végig kellett néznie alkoholista apja halálát: az anyja önvédelemből lelőtte, amikor rátámadt. 16 évesen viszont megnyert egy dél-afrikai szépségversenyt, ahol egy egyéves olaszországi modellszerződést kapott.

Egy New York-i fotózás után beiratkozott egy balettiskolába, de 18 évesen egy térdsérülés véget vetett a karrierjének, mielőtt az elkezdődhetett volna. Los Angelesbe költözött inkább, ahol az első filmszerepét egy 1995-ös ZS-horrorban kapta meg:

A kukorica gyermekei 3: A terjeszkedő gyökerekben kellett diáklányként sikoltoznia, miközben nyúlós csápok marcangolták.

Hogy mondta? Sárlíz Terón? Csárlíz Szrón?

Akkor helytelenül mondta. A 40 éves színésznő nevét így kell helyesen kiejteni, mivel az anyanyelve az afrikaans, nem pedig az amerikai angol:

Ha sakkozni nem is, Monopolyt biztosan tudna játszani a díjaival

Az Oscar-díja lehetne egy játékfigura a táblán például az autó helyett, a Golden Globe a gyűszű helyett, és így tovább. Íme Charlize Theron összes fontosabb filmes díja:

  • Oscar-díj - A rémért (2003)
  • Arany Glóbusz – A rémért (2003)
  • Ezüst Medve – A rémért (2003)
  • 3 díj a Női Filmkritikusok Körétől - a Kőkemény Minnesotáért (2005), az eddigi filmjeiért és az Afrikában végzett karitatív munkájáért
  • 3 díj a Palm Springs-i Filmfesztiválról (2006, 2012)
  • 2 díj az ohioi filmkritikusoktól – A rémért (2003) és a Pszichoszingliért (2011)
  • SAG-díj – A rémért (2003)
  • Critics Choice Award – A rémért (2003)
  • Chicagói Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • Dallasi és Fort Worth-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • Las Vegas-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • Los Angeles-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • New York-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • New York-i Online Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • San Francisco-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • Seattle-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • Utah-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • Vancouver-i Filmkritikusok díja – A rémért (2003)
  • Golden Satellite Award – A rémért (2003)
  • ACCA-díj – A rémért (2003)
  • Independent Spirit Award – A rémért (2003)
  • ICS Award – A rémért (2003)
  • IOFCP Award – A rémért (2003)
  • National Board of Review NBR Award – A rémért (2003)
  • Filmkritikusok Nemzeti Szövetségének díja – A rémért (2003)
  • OFTA Film Award – A rémért (2003)
  • OFTA Television Award - Az ítélet: családért (2003)
  • Bambi-díj – Az árvák hercegéért (1999)
  • Teen Choice Award – a Hófehérke és a vadászért (2012)
  • CinEuphoria-díj – a Hófehérke és a vadászért (2012)
  • Hollywood Filmdíj – a Kőkemény Minnesotáért (2005)
  • CinemaCon Award az egész évtizedes munkásságért (2012)
  • Gotham-díj (2011)
  • CineVegas életműdíj (2007)
  • Az év nője-díj (2008)
  • Arany Kamera-díj a legjobb színésznőnek (2006)
  • Vanguard Award (2006)
  • Spirit of Independence Award (2006)
  • Elle Women in Hollywood Award (2005)
  • Krzysztof Kieslowski-díj (2004)
  • és egy csillag a hollywoodi Hírességek Sétányán (2005)

A Kukorica gyermekeiben való sikoltozás után még évekig úgy tekintettek a hollywoodi producerek Charlize Theronra, mint a férfi főszereplő mellé kötelező vékony, modellalkatú szőkeségre, akit a krimitől a vígjátékig bármibe be lehet dobni, mert elég annyi, hogy jól néz ki (Két nap a völgyben, Az ördög ügyvédje, Nyomul a banda és társai). Érdekesség, hogy majdnem vele bukott meg az 1995-ös Showgirls is: szerencsére az azóta teljesen eltűnt Elizabeth Berkeley jobb volt Theronnál a meghallgatáson.

Árvák hercege (1999)

Lasse Hallström romantikus drámája volt az első, ahol a mozinézők és a kőszívű kritikusok is kezdtek felfigyelni arra, hogy ez a színésznő többre képes. A második világháború idején játszódó filmben Charlize Theron alakította Candyt, aki a barátjával (Paul Rudd) keres fel egy titokban abortuszt is végző árvaházi igazgatót (Michael Caine). Az orvos széltől is óvott segédje (Tobey Maguire) később elszegődik a fiatal pár családi almafarmjára, és amikor Candy barátját behívják katonának, természetesen sajátos szerelmi háromszög bontakozik ki közöttük. Happy endet persze senki ne várjon: Paul Rudd hadirokkantként visszatér a frontról, a hoppon maradt, szerelmes segédnek pedig haza kell mennie, hogy átvegye a nevelője praxisát...

Elsőre úgy tűnhet, Charlize Theron pont olyan megközelíthehetlen álomlányt alakított a filmben, akinek a fotóját a harcba induló katonák a tárcájukban és az ágyuk fölött őrzik, míg ő odahaza türelmesen vár rájuk, de a színésznő sokkal nagyobb mélységet adott a karakternek. Négy filmes díjra is jelölték, bár ebből csak a Bambi-díjat kapta meg, mint frissen felfedezett tehetség.

1999-ben a Playboy magazinnak is elvállalt egy meztelen fotósorozatot, pár évre rá pedig Oscar-díjat kapott A rémért: ez a bravúr előtte csak Kim Basingernek sikerült, aki a fotózás után kapott aranyszobrot a Szigorúan bizalmasért.

A rém (2003)

Ez volt az az életrajzi dráma, amiben rá sem lehetett ismerni a színésznőre. Az előnytelen smink bevállalása mellett 15 kilót is képes volt hízni azért, hogy minél hitelesebben eljátszhassa Eileen Wuernost, aki országúti prostituáltból lett a modern amerikai kriminalisztika történetének első női sorozatgyilkosa.

Charlize Theron megcsúnyúlt, Oscart kapott érte!

Akik összetörték Cahrlize Theron szívét

A 40 éves színésznő, bár az elmúlt 20 évben szinte csak szakmabeliekkel randizgatott és élt együtt, eddig még nem sikerült megtalálnia köztük az igazit. 2012-ben viszont örökbefogadott egy Jackson nevű, fekete kisfiút, idén nyáron pedig August nevű, fekete kislányt.

  • 1995-1997: Craig Bierko, színész-énekes
  • 1997-2001: Stephan Jenkins, a Third Eye Blind frontembere
  • 2001-2010: Stuart Townsend, színész
  • 2010: Jeremy Renner, színész
  • 2011: Ryan Reynolds, színész
  • 2012: Alexander Skarsgard, színész
  • 2013: Seth MacFarlane, író-rendező (bár a randijaik állítólag csak a Hogyan rohanj a veszTEDbe? munkamegbeszélései voltak)
  • 2014-2015: Sean Penn, színész

Kate Hudson és Kate Winslet valószínűleg azóta is bánják, hogy visszautasították a rémes arcú asszony szerepét, mivel Theron az Oscar mellett Aranyglóbuszt, Ezüstmedvét és 23 másik díjat nyert vele.

Elah völgyében (2007)

A 2000-es években szinte minden producer Charlize Theront hívta, ha a régi, boldog idők klasszikus szépségideáljára volt szükség egy filmben (Bagger Vance legendája, Peter Sellers élete és halála), vagy egy dekoratív szőkére a macsó akcióhősök oldalán (Olasz meló). Bár a 2005-ös Aeon Flux a pénztáraknál elég szerényen teljesített, már lehetett látni, hogy idővel Theronból is olyan akcióhősnő lesz, mint a zombivadász Milla Jovovich vagy a vámpír Kate Backinsale.

Az Elah völgyében-ben viszont már egy olyan erős női karaktert kapott, aki nemcsak hogy boldogulni tud egy férfiközpontú, militarista közegben (itt konkrétan: egy rendőrörsön), de sok esetben jobban is teljesít, mint az ellenkező nemű kollégái. Theront ebben a filmben nem öltöztették fel szőke bálkirálynőnek, így a betört orrával és a minimális sminkjével sokkal hitelesebben tudta hozni az elszánt zsarut, aki mindenáron bizonyítani akar a kollégái előtt. A konok Sanders nyomozónő, aki a nyugalmazott háborús veterán (Tommy Lee Jones) iraki bevetésből hazatért fiának halála ügyén dolgozik, szinte már a Mad Max 4-béli Imperator Furiosa előképe.

Prometheus (2012)

Sok Alien-rajongó gyűlöli ezt az igazi Alienek nélküli Alien-előzményfilmet, és átkozzák a leforgatásáért a kiégettnek bélyegzett egykori rendezőzsenit, Ridley Scottot. Nekem viszont ez az egyik kedvenc sci-fim az utóbbi öt évből. Aminek csak egyetlen hibája van: nem Charlize Theron benne a Sigourney Weaverhez hasonló, mindent túlélő űrszörnyvadász, hanem Noomi Rapace. Theron ugyanis a nehezen beinduló forgatás előtt pont elígérkezett a szintén nehezen beinduló Mad Max 4-hez, ám amikor kiderült, hogy George Miller posztapokaliptikus víziója egyhamar nem fog elkészülni, Ridley Scott már csak a Weyland vállalat lelketlen vezetőjének szerepét tudta odaadni neki.

A sztorit mindenki ismeri, hiszen lényegében klasszikus Alien-recept alapján készült: egy csapat űrhajós elutazik a galaxis túlsó felére, és ott belebotlik egy agresszív, parazita életmódot folytató idegen fajba, aminek a képviselői sorban elintézik a legénységet. Évtizedekkel A nyolcadik utas: a Halál után az ilyesmi már nem nagy szám, ezért Ridley Scott a Lost-veterán Damon Lindeloffal úgy íratta át a forgatókönyvet, hogy a néző még évekkel a filmbemutató után is azon agyaljon, miért küldték a Space Jockey-nak hívott világteremtő óriások az emberiséget egy biofegyver raktárába, mi valójában az ott talált fekete trutyi, és mikor jön már a folytatás?

Mad Max – A harag útja (2015)

Na de mennyit keres Charlize Theron?

Sajnos a fizetéséről sosem cikkezik a sajtó. Az biztos, hogy 2005-ben 10 millió dollárt kapott az Aeon Fluxért, 2012-ben pedig 18 millió dolláros sztárgázsival volt rajta a Forbes listán. Utóbbit a Hófehérke-filmért és a Prometheusért kapta, de a Hófehérke és a vadász miatt külön is bekerült a hírekbe: kiharcolta, hogy ugyanakkora fizetés járhasson neki is, mint a férfi főszereplőnek, a vadászt alakító Chris Hemsworth-nek (ez állítólag 10 millió dollár volt). 

Az idei év szakmai szempontból abszolút Charlize Theron éve volt: az évek óta vár Mad Max 4-ben ugyanis olyan erős karaktert kapott a kiberkarú amazon, Furiosa személyében, hogy innentől akár egymaga is továbbvihetné a legismertebb posztapokaliptikus franchise-t Mad Maxie néven. Jó, persze, Tom Hardy sem volt rossz morcos Mad Maxként, de a negyedik rész lett az, ahol a bőrszerkós, macsó főhős végre egyenrangú segítőtársat kapott maga mellé a nyaktörő sivatagi autós üldözésekhez, és a népnyúzó gonosz hadúr legyőzéséhez.

Tehát nem egy kutyát, mint az első részben, nem egy idegesítő kis neandervölgyit, mint a másodikban, és nem egy csapat gyereket, mint a meseszerű harmadikban!
Nézz bele a Mad Max 4-be!

A Mad Max 4 többek között pont Charlize Theron karaktere miatt lett az idei, szuperhősöktől túlzsúfolt év egyik legjobb blockbustere. Ami ráadásul 368,2 millió dollárt kaszált a mozikban, így szinte biztos, hogy folytatást kap. George Miller már évekkel ezelőtt megírta az új Mad Max-trilógia középső részét, a Mad Max: Furiosát, amiben Charlize Theron lehetne a főszereplő, de konkrétumokat egyelőre nem tudni. Az viszont biztos, hogy a 40 éves színésznő egy másik folytatásban vissza fog térni: jövőre a Hófehér és a vadász 2-ben ármánykodik majd gyönyörű, de gonosz boszorkányként.