A szemünk előtt döglik meg a Fantasztikus négyes

2015.08.15. 15:56

Emlékeztek arra, amikor a legnagyobb bajunk a Fantasztikus négyessel az volt, hogy egy hacker lesz a főgonosza? Meg hogy egy fekete színészt castingoltak a lángoló Fáklya szerepére, és a fél internet attól tartott, hogy mindenféle rasszista jelképeket fog eredményezni? Meg hogy micsoda dolog, hogy egy testvérpárt egy fekete fiú és egy fehér lány játszik? Hát milyen család ez, kérdezte ezer fórumozó, akiknek azért ennyi konzumrasszizmus még jutott. Hogy lesz a nyunyi Jamie Bellből a nagy kőember? Miles Teller tényleg elég öreg Reed Richardsnak?

Ezek a félelmek már a film forgatása alatt egyre jobban gyűltek és gyűltek, amiket részben sikerült elnyomnia az első, tényleg hangulatos előzetesnek. Ebben a Fantasztikus négyes egy kompetens, kicsit a muszájnál komorabb hangulatú, de érdekes filmnek tűnt, amiben a szuperhősökre csak egy-egy utalást tettek, a klasszikus sci-fi-hangulatra viszont sokkal többet.

Úgy tűnhetett, hogy Josh Trank rendezőnek, aki előtte csak Az erő krónikáját rendezte, hogy megtalálhatta azt a hozzáállást a viszonylag ismeretlen képregényhez, ami 2015-ben illik a szuperhősfilmekhez: komolyabb, szürkébb, kicsit jobban benne van a való világban, mint a két (illetve a minimálköltségvetésű szemétváltozattal együtt három) csapnivaló előző próbálkozás, tele van fiatal és tehetséges színészekkel, ráadásul a rendezőt megbízták az egyik Star Wars-előzményfilmmel, hát mi lehet itt a baj?

Aki már olvasta a külföldi sajtót, azt pontosan tudja, hogy minden.

A Fantasztikus négyes egy pocsék film.

Modoros, érthetetlen, kapkodó, máskor meg unalmasan cammog, akciófilmnek kevés benne a tényleges akció, sci-finek túl felületes, drámának röhejes, a dialógusok egyszerűek, de a motivációkat nehéz kibogarászni, a jelenetek között néha semmi kapcsolat nincsen, a színészek úgy beszélnek, mintha éppen merülne az elemük, a főgonosz célját nem egészen lehet kibogarászni, a finálé nevetséges, az effektek olcsók, a rendezés pedig nagyjából annyira izgalmas, mint egy rendőrségi videóé.

És hogy ki a hibás? Itt a Fantasztikus négyes legérdekesebb problémája, izgalmasabb bárminél, mint amit a vásznon látunk, ugyanis nem lehet eldönteni. Ugyanúgy hibás lehet a tapasztalatlan, nagyravágyó rendező, aki az első kritikák után a stúdiót okolta. Vagy a stúdió, aki valószínűleg az első vágott változat után elkezdte besározni a rendezőt, majd új jelenetek forgatását rendelte el.

Az biztos, hogy az F4 már a gyártás közben is problémás lehetett, mert a film egy említést kap a kiszivárgott Sony-levelezésben, de az sokatmondónak tűnik. Amikor Rachel O'Connor, a Sony akkori felsőbbvezetésének egyik tagja megkérdezte a film, és többek között az új X-Men-filmek producerét, Simon Kinberget, hogy látott-e már egy kész vágatot a Fantasztikus négyesből, Kinberg ezt válaszolta:

Épp most beszéltem Amy-vel, és elmondtam neki az igazságot Josh Trankről.

Amy ugye itt a Sony filmes osztályának főnökét, az azóta felmondott Amy Pascalt jelenti. Hogy mi az a titok, azt pedig nem tudjuk meg, Trankot nem említik többet a kiszivárgott levelezésben.

Fantasztikus négyes

Index: 3/10

IMDb: 3,9/10

Port.hu: 4/10

Metacritic: 40/100

Rottentomatoes: 8%

De a sajtóban viszont annál többször. Miután megkapta az állítólagos Boba Fett-film rendezését, nem sokkal később gyanúsan hiányzott mindenféle nyilvános eseményről, ahol a filmet kellett volna promóznia. Akkor Simon Kinberg producer betegségre hivatkozott, de Trank nem sokkal később repült a rendezői székből, pletykák miatt az F4 forgatásán tanúsított viselkedése miatt. Ez a viselkedése is megjárta a sajtót, állítólag folyamatosan beszívva járt a forgatásra, a neki bérelt házban 100 000 dolláros kárt okozott az oda bezárt kutyáival, és így tovább.

Már májusban, a távozásakor megírták, hogy a stúdiónak át kellett venni az irányítást a film egy része felett, új vágót is kellett szerezni, mert Trank kezében szétcsúszott az egész. Persze ezek mind megerősítetlen információk, és simán lehet, hogy a Fox csak azért terjesztette el, hogy már előre mentse magát a kritikai püföléstől. Trank az első kritikák után kiírta Twitteren, hogy ez a film nem az, amit ő leforgatott.

Amit a Hollywood Reporter forrása meg is cáfolt. Trank állítólag a napokkal az F4 premierje előtt szétküldött egy levelet a stábnak, amiben azt írja, hogy szerinte az elkészült film

jobb, mint valaha készült képregényfilmek 99 százaléka.

Akármennyire is szerette volna, ez egyértelműen nem igaz. A THR forrása szintén arról számolt be, hogy Trank a forgatás alatt nem kommunikált senkivel, a kamerák képét egy felépített sátorból nézte, a felvételek között pedig visszasomfordált a lakókocsijába egy szó nélkül.

Adja magát a kérdés, hogy ha ekkora probléma volt Trank, miért nem rúgták ki? Azért, mert a Fantasztikus négyes szinte az egyetlen komolyabb Marvel-termék, ami nincsen a Disney kezében, a Foxnak pedig időnként filmet kell készíteni belőle, különben a jog visszaszáll az eredeti tulajdonosra.

A Fox teljesen jogosan gondolhatta azt, hogy egy Marvel-féle szuperhősfilmmel kaszálhat majd az ezekre kiéhezett közönség köreiben, úgyhogy az elkészült filmmel két legyet üthet egy csapásra: megszorongathatja a Bosszúállókkal éppen bevételi rekordokat döntögető Disneyt, és mivel a szerződésben megszabott feltételeket teljesíti, potenciálisan sok pénzt hozó franchise-t tudhat majd magáénak.

Ugyanez vezérelte a Sony-t a Pókember-filmekkel, amik ugyan nem buktak meg ennyire, de katasztrofális volt a fogadtatásuk – nem sokkal később a Disney és Kevin Feige, a Marvel filmes univerzum atyja át is vette a tulajdont és nemsokára egy sokkal fiatalabb Pókember be fog tagozódni az univerzumba.

A Warnert is jogi okokból szorította az idő Az acélember miatt, de ott Zack Snyder volt annyira kompetens, hogy gatyába rázzon egy Superman-filmet, ezek szerint Trank nem. A Fox meg hagyta, hiszen ha nem készül el, búcsút inthetnek egy lehetséges pénzfának. És a Fox az első vágat láttán megijedhetett, újraforgatásokat rendeltek el, kivághattak hosszabb jeleneteket a filmből, és az egészet a manapság szokatlan 100 percre kurtították a pletykák szerint.

A leglátványosabb példája a stúdió nyúlkálásainak akkor derült ki, amikor a film mozikba került. Többeknek is feltűnt, hogy az előzetesben vannak olyan jelenetek, amik a kész változatba egyáltalán nem kerültek bele. Ez nem annyira ritka jelenség, sőt, igazából gyakori, az előzetes lényege az, hogy a kedvet meghozza a filmhez, úgyhogy ilyenkor szabad a pálya.

De az F4-ből pont  olyan részek hiányoztak, amik egyénivé tették volna: a háttérsztorik, az emberi pillanatok, sőt, konkrét akciójelenetek tűntek el a moziváltozatból. A legérthetetlenebb húzás az volt, hogy a párhuzamos dimenzióban található Zero bolygót az előzetesben vörösben láttuk, a végső változatban már zöld. Biztos bezavart a sok zöld háttér.

Amire egyébként szükség is volt, ugyanis a mendemondák szerint a Fox elrendelte, hogy teljesen új befejezést forgassanak a filmhez. Ez több szempontból is problémás döntés, először is össze kell rántani a teljes szereplőgárdát (mivel nem ismeretlenekről van szó, költséges mulatság), aztán a stábot (a pletykák szerint Kinberg az új X-Men forgatásáról utazott vissza befejezni az F4-et), majd ki kell találni egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó.

A Fox azt választotta, hogy egy zöld háttér előtt leforgatható, szinte csak számítógépes animációval készített befejezés lesz a filmhez, ami elméletben jól hangzott, de mivel a premier dátuma közel volt, nem sikerült tökéletesre csiszolni. Egy százmillió dollár feletti költségvetésű film nem engedhet meg magának olyan effekteket, mint ami az F4 végén van. A helyzet egyébként kísértetiesen hasonlít a Marvel-univerzum diktatúrájára, ott a Bosszúállók: Ultron koránál is új akciójeleneteket rendeltek be Joss Whedontól, nem is akar már a szuperhősfilmek közelébe menni.

Ez a sok információ mind lényegtelen is lehetne. A Hollywood Reporter felhozott pár példát más, hasonlóan kényelmetlen forgatásokról (az első Bourne-film, Z világháború), amikor szükség volt arra, hogy a producerek odalépjenek, és akár egy film teljes fejezetét lecseréljék, de ezek mind pénzügyi sikerek lettek, a Bourne-rejtély például egy sikeres franchise-t indított el. De ahogy az elején is említettem, az F4 rossz.

És úgy rossz, hogy, mint írtam, nehéz eldönteni, ki miatt is. Van benne pár remek jelenet, az a pár perc, amikor a főszereplők a frissen jött tulajdonságukkal szembesülnek, az szinte egy nyomasztó horrorfilmre emlékeztet, mint egy képregényfilmre, illetve amikor Fátum doktor megmutatja a foga fehérjét, és elkezd rendet tenni egy katonai bázison, az is sokkal erőszakosabb és durvább, mint amit megszokhattunk.

Trank ezekben a pillanatokban remekel, de másikokban meg röhejes munkát végez: a párbeszédeket említettem már, de tényleg érdemes látni azt, hogy mennyire nonszensz lapos játékot sikerült kicsikarnia a generációja legjobb színészeiből. A pletykák szerint annyira rátelepedett a színészi munkára, hogy azt is megmondta nekik, hogy mikor vehetnek levegőt és mikor pisloghatnak – ha ez igaz, akkor meg is látszik rajtuk.

A Fantasztikus négyes kicsit olyan, mint egy málhás szamár, amit a kelleténél jobban megpakoltak. Cipelnie kell azt a terhet, hogy egy, a többi Marvel mellett kicsit elfelejtett társaságot be kell mutatnia, ezt úgy kell tennie, hogy a mostanság divatos szürke-komor hangulatban tegye, és úgy, hogy folytatni is lehessen. A szamár pedig összecsuklik harminc perc után: amikor a film megteszi a szükséges köröket, és bemutatja Ben Grimm (Jamie Bell, a későbbi Dolog) és Reed Richards (Miles Teller, a későbbi Mr. Fantastic) gyerekkorát, és eljut odáig, hogy a történet konfliktusa megjelenjen, az egész szétforgácsolódik és követhetetlen lesz. A bérvágó megszabadult elvileg mindentől, ami az egyszerű közönséget zavarhatná, és ettől lesz igazán olyan, amitől mindenki a falra mászik.

Max Landis, Az erő krónikája írója nem sokkal a premier után kirakott négy oldalt abból a forgatókönyvből, amit még évekkel ezelőtt készített egy lehetséges F4-filmnek. A szöveg szórakoztató, vicces, és bár nyilván csak egy töredéke az egésznek, rögtön elindul tőle az ember fantáziája, hogy milyen is lehetne ez a franchise.

Landis változatában a négy szereplő már gyerekkoruk óta ismerik egymást, a film azzal indulna, hogy kommandósok törnek rájuk és próbálják, sikertelenül, megakadályozni, hogy kilőjenek egy saját maguk által eszkábált űrhajót. A hangulata sokkal viccesebb, mint Trank filmjének, de a rossz hír az, hogy a Fox köti az ebed a karóhoz és nem hajlandó lefújni a már a premier előtt meghirdetett második részt.

Trank értelemszerűen nem fogja rendezni, de valaki másnak muszáj lesz. Szegény strómannak kemény feladata lesz, meg kell az előző film szörnyű hírnevével kell bírkóznia, plusz egy rossz emlékekkel teli szereplőgárdát kell irányítania. Nem biztos, hogy a jövőbeli szerencsésnek szüksége lenne erre. Az sem biztos, hogy a világnak kell még egy Fantasztikus négyes. Olyan, mint az állatorvosi ló, annyi baja van, hogy csak mutogatni lehet, de olyan büdös, hogy senki nem akarja bevinni a szertárba.