Meryl Streep még egyszer jól megmutatja

2015.09.15. 08:11

Mindig is azt gondoltam magamról, hogy az öregedés egyik jele lesz, ha megszeretem Meryl Streepet. Évekig elviselhetetlennek tartottam, szinte taszított az Órák című filmben. Aztán egyszer csak a Julie & Julia című, Julia Childról szóló film megfordított bennem valamit, imádtam Streep minden mozdulatát, és ez csak fokozódott az Augusztus Oklahomában című filmben, amit szintén nagyon szerettem, elsősorban miatta. Sőt még azt is hajlandó vagyok beismerni, hogy a Mamma Miát is egy nézhető filmmé tudta varázsolni, tényleg zseniálisan énekel. Aztán most megnéztem a Dübörög a szív című új filmjét, - amiben egyébként szintén énekel, és helyre állt a világ rendje: kiderült, hogy mégsem öregszem, Meryl Streep pedig mégiscsak az egyik legidegesítőbb és legmodorosabb színésznő, unalomig ismert sablonmozdulatokra kódolva.

Ettől függetlenül tény, hogy Streep a maga módján zseniális, és jobb filmeket érdemelne, mint a Dübörög a szív, aminek faék egyszerűségű története, kiszámíthatósága szinte már fáj. Egy anya, aki elhagyta három gyerekét és férjét, hogy annak éljen amit szeret. A rockzenének. Azért szereti a gyerekeit meg minden, csak mindene a rock, az sem baj, ha ezért cserébe pénztáros egy üzletben és még bankszámlája sincs, sőt mobilra se futja. Már csak ezért sem tudja gyakran látogatni a gyerekeit, hiszen nincs pénze repülőjegyre, pedig Amerika nagy, mint tudjuk. Szerencsére a férje kőgazdag, a gyerekek meg felnőttek nélküle is, pótanyával, de most az egyik házasodik, a másik meg válik, így szükségük lenne az igazi mamára is. Ricki, aki egyébként füstös kocsmákban énekel lepukkant törzsközönségének befont hajjal és csukószorítóban, természetesen szorong a helyzettől, de azért belemegy, és elkezdődik a nagy egymásra találás, amiből mindenki csak tanul, lelkileg fejlődik és jobb emberré válik.

Volt, akinek tetszett

IMDB: 6,2/10

Rotten Tomatoes: 63%

Index: 4/10

Ön szerint Meryl Streep idegesítő vagy nem? Szavazzon?

Mióta Hollywoodban rájöttek, hogy ötven, sőt hatvan fölött is járnak moziba az emberek, azóta sorra készülnek az ilyen késői útkereséseket és szerelmeket bemutató filmek mint amilyen Meryl Streep egyik előző filmje, az Egyszerűen bonyolult volt. Na, a Dübörög a szív is pont ilyen. Saját jellemfejlődése mellett Ricki számára még akár szerelmet is tartogathat a sors, bandatársa, Greg (a nem túl meggyőző alakítást nyújtó Rick Springfield) személyében.

A filmet mindenhol úgy próbálják eladni, hogy mekkora szenzáció, hogy együtt játszik Streep és a lánya Mamie Gummer, ráadásul a filmben is anya-lánya kapcsolatban vannak. Őszintén szólva egész végig az volt az érzésem, hogy Streep csak azért gründolta össze ezt a filmet, hogy a lányának jusson végre egy főszerep. Ami nemes gesztus, csak az eredmény nem lett jó. Persze Streepnek is jó lehetőség volt ez a szerep, hogy megmutassa, 66 évesen is mekkora vagány. Van egy jelenet például, amiben csak egy szál törölközőben látható. Lánya, Mamie Gummer egyáltalán nem jó a válófélben lévő Julie szerepében, úgy játszott végig, mintha éppen egy londoni színházban lenne próbán egy Shakespeare darabban. Annyira komolyan vette a szenvedést, hogy az már röhejesre sikeredett.

Én igyekszem nagyon gyorsan elfelejteni el ezt a filmet, a könnyed szórakozásra vágyók persze nyugodtan megnézhetik, de sokat ne várjanak tőle.