8 dolog, amit örökre megtanultunk a Volt egyszer egy vadnyugatból

A Die Hard, a Nyolcadik utas: a halál, A bolygó neve: Halál, a Halloween és a 2001: Űrodüsszeia után a Pannonia Entertainment behozza megint a magyar mozikba a western, sőt, az egyetemes filmművészet egyik legjobb alkotását, a Volt egyszer egy vadnyugatot, ráadásul a hosszabb rendezői változatban. (Figyelem, a cikk 2015-ben készült!)

Sergio Leone filmjét nem nagyon kell bemutatni senkinek, aki valaha mozgókép közelében járt már. Ugyanúgy ott a helye a tankönyvekben, a boltok polcain és a kereskedelmi tévék műsorán. Mert egyrészt tökéletes film, másrészt meg nagyon jó történelmi tabló arról, hogyan pusztította el az amerikai vadnyugat romantikus mítoszát a technikai fejlődés, azaz a vonat, vagy ahogy az egyik szereplő, Cheyenne mondja, a csiga, ami két csíkot húz maga után. De ezek csak a nagy szavak, mert annyi minden másról szól még a Volt egyszer egy vadnyugat: bosszúról, gonoszról, pénzről, barátságról, szerelemről, férfiakról, nőkről, a jövőről, és a múltról, meg még egy csomó hangzatos és kevésbé hangzatos dologról. Itt van pár dolog, amit megtanulhattunk belőle.

Nincs időkorlát a stáblistán

Legalább tíz percig tart a Volt egyszer egy vadnyugat stáblistája, és amikor a végén megjelenik a felirat, hogy Directed by Sergio Leone, akkor meg is lepődünk, hogy ez még mindig a része. Nem csoda, amíg a modern filmek általában le is spórolják teljesen a stáblistát (a Harcosok klubja például kivétel), addig Leone egy komplett kisfilmet forgatott hozzá, amiből gyorsan megismerjük a szegény, fogatlan jegypénztáros bácsit, az indián feleségét, és a három fegyverest, aki valami miatt az állomásra érkezett. Tíz percig nézzük, ahogy lassan kialakul a három férfi egyénisége: az egyik az ujjait ropogtatja, a másik a kalapjában gyűjti a víztorony csöpögő vízét, a harmadik meg egy léggyel szenved, ami csak nem akar leszállni a borostájáról. 

Magyar közönségnek ugyan nem mond sokat, de a középsőt Woody Strode játssza, aki a műfaj egyik nagy, nálunk kevésbé ismert klasszikusa, Az ember, aki lelőtte Liberty Valance-t egyik szereplője volt. Igaz, ott John Wayne egyik hűséges segédjét játszotta, itt meg egy bérgyilkost. Aztán megérkezik Charles Bronson, és ahogy a nyomtatott Pesti Est írta az egyik klasszikus minikritikájában: durr, durr, durr. És a stáblista még mindig tart, és akkor jövünk rá, hogy ezt a tíz percet olyan emberekkel töltöttük, akiket soha a büdös életben nem fogunk megint látni.

Simán le lehet lőni gyereket

Frank egy igazi szadista szemétláda, amire rátesz még egy lapáttal, hogy a kékszemű, stramm kiállású, Amerika kedvence, Henry Fonda játssza. Keményebb belépőt nem tudok elképzelni annál, hogy miután lemészárol egy családot, szemtől szembe lepuffantja a legkisebb gyereket is, mert az egyik samesza véletlenül kimondta az ő nevét. Frank szörnyű dolgokat művel az egész filmben, de ennél nincsen szörnyűbb, főleg, mert az előző jelenetet Leone úgy rendezte, hogy szinte elfeledkezhettünk a Timmy-ről. Amikor kirohan a McBain-házból és feldörren Morricone-zenéje, mi is sokkot kapunk, hogy mi várhat a fiúra először. Apropó!

Ennio Morricone a legnagyobb király

Mindent összevetve A jó, a rossz és a csúf zenéje ismertebb, de a Volt egyszer egy vadnyugat zenéje  sokkal ikonikusabb. Már csak azért is, mert a film úgy működik, mint egy opera: minden karakternek megvan a saját külön témája, Harmonikáé értelemszerűen a harmonikás, Cheyenne kapott egy kicsit komikus, galoppozó zenét (ami még tragikusabb lesz a film végén, amikor a zongora kihagy két ütem között), Jillé a reményteli, elsöprő, áriázos ballada, Frank dala pedig tragikusabb, de szintén a harmonika dallamával kezdődik. A legszebb példák arra, hogy mennyire fontos is a filmzene Leonének talán az, amikor valakinek megszólal a témája, mielőtt megjelenne a képben, és pontosan tudjuk, hogy ki fog belépni egy ajtón.

Nincsen sok különbség Spanyolország és Arizona között

Nincsen olyan pillanat a filmben, amikor azt gondoljuk, hogy ezt egészen biztosan nem a vadnyugaton forgatták. Pedig csak pár jelenetben költözött ki Leone az Egyesült Államokba (az egyik az, amikor Jill a vasútállomásról kocsival döcög a McBain-birtokra, és közben átvágnak a legendás Monument Valley-n), a legtöbbször Spanyolországban, egészen pontosan Almeira mellett forgattak. A spagetti-westernek népszerű helyszíne volt, Leone itt készítette a Dollár-trilógiáját is.

Nem muszáj beszélni (ha harmonikázni is lehet)

Beszél, amikor játszania kellene, és játszik, amikor beszélnie kellene – ezt Cheyenne mondja a Harmonikásról, de én inkább úgy mondom, hogy általánosságban inkább játszik, mint beszél. A Volt egyszer egy vadnyugat nem az a film, amiben a vicces dialógusok szétszaggatják a vásznat, hatalmas csendek és még hatalmasabb zenés pillanatok soráról van itt szól, aminek a szövege pár papírra felférne. Ezzel viszont minden egyes elhangzott mondat nagy jelentőséget kap, és amik viccesek, azok tényleg azok. Lásd a következő pont.

Ne bízz olyan emberben, aki a saját nadrágjában sem bízik

Szegény Wobbles. A pufók, izzadós szerencsétlen figurának már akkor sem jósolunk nagy jövőt, amikor feltűnik McBain virrasztásán, de a film egyik legviccesebb mondata mégis miatta hangzik el. Amikor elgrasszál Morton vonatáig, hogy találkozzon a vonatmogullal és Frankkel, a Harmonikás tudta nélkül lopakodik utána. Frank megkérdezi, hogy követte-e bárki. Amikor a béna kém arra kéri Franket, hogy bízzon benne, Henry Fonda elsüti a film egyik legviccesebb mondatát:

Hogy bízzak egy olyanban, aki övet is hord, meg nadrágtartót is? Nem bízik a saját gatyájában!

Aztán nem sokkal később lelövi róla a hózentrógert, és a divatot annyira nem követő Wobbles ott hal meg a sínek mellett.

Lassú film is lehet jó film

A Volt egyszer egy vadnyugat egy lassú film. Nagyon lassú. Ha van olyan ember, aki kifejezetten nem szereti, akkor pont ezért. (Létezik ilyen.) De Leone filmje mégis klasszikus lett, méghozzá úgy, hogy nem sokkal gyorsabb egy Tarr Béla-, vagy mondjuk egy Tarkovszkij-mozgóképnél, sőt, ha be kellene mutatni egy egyetemi előadáson, hogy hogyan lehet húzni az időt, akkor majdnem minden jelenete tökéletes példa lenne. Amíg viszont egy átlagos magyar tévénéző ritkán fog tizedjére is leülni a Sátántangó vagy a Nosztalgia elé, addig ez a film még mindig bődületesen sikeres. Valami van a porban, a lovakban, a kalapokban, és a pisztolyokban, amitől a Volt egyszer egy vadnyugat olyan két és fél óra lesz, amit újra és újra látni kell. 

A nők az igazi hősök a vadnyugaton

Ha engem kérdezne valaki, hogy ki igazán a főhőse a Volt egyszer egy vadnyugatnak, akkor Jillt mondanám. Róla tudunk meg legtöbbet, ő az, akinek az elejétől kezdve a legtisztább a motivációja, és amikor a végén az összes férfi vagy meghal, vagy elandalog, ő marad egyedül talpon a vidéken és hordja a vizet a munkásoknak, hogy a semmi közepén is könnyebben épülhessen a civilizáció. Jill McBain kell ahhoz, hogy odaérjen a vonat, és hogy felépüljön halott férje álma, Sweetwater. És ha belegondolunk abba, hogy Leone és forgatókönyvírói (olyanok, mint például Bernardo Bertolucci vagy Dario Argento) nem úgy írják meg a figurákat, hogy azonnal Jillre ugorjanak az első adandó alkalommal, mint valami vadállatok, az sokat mond arról, hogy a rendező mit is gondolhatott erről a karakterről. Kivéve Franket, ő ágyba viszi Jillt, de ő meg egy alávaló gazfickó.

+1 Messze el kell kerülni a korábbi magyar mozis kópiát

  

Több dolog miatt is érdemes megnézni a Pannónia Entertainment által forgalmazott kópiát, nyilván a kép-, és hangminőség a két fő érv, de az is, hogy ez a rendezői változat, amiben több olyan jelenet is szerepel, amik a tévéváltozatban nem (például egyértelműen kiderül, hogy ki öli meg Mortont). Igen, ez a változat évekkel ezelőtt megjelent nálunk is DVD-n, de az nem bírná el a nagyvásznat. A legnagyobb érv viszont az, hogy az eddigi magyar mozis kópia, amihez nekem is volt szerencsém még jó régen az Örökmozgóban, szörnyű minőségű volt, ráadásul a vége le volt vágva: abban a pillanatban, amikor Cheyenne kisétál Jill ajtaján, a zene ugyan ment tovább, de megjelent a semmiből egy magyar VÉGE-felirat, ezzel kihagyták nagyjából az utolsó öt percet. Ez a mostani változat az, amit látni kell.

Budapesten a premierhéten csak a Puskin moziban, emellett a megyeszékhelyek többségén, többek közt Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Szombathelyen, Kecskeméten, Székesfehérváron és Szolnokon is vetítik, magyar felirattal.

A vetítési helyszínek és időpontok részletes listája megtalálható a Port.hu oldalán.