Meghalt Jean Badal, azaz Badal János operatőr

2015.10.12. 14:08

88 évesen elhunyt Jean Badal, azaz Bada János magyar származású francia operatőr, a Magyar Operatőrök Társaságának Legenda-díjas, kiemelt tagja az MTI.

Badal János tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte történelem–magyar–művészettörténet szakon, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1949-től tanársegédként tanított. A filmgyárban 1956-ban ő fogta össze a forradalmat fényképező operatőrök munkáját, ezért kirúgták. 1957-ben hagyta el az országot, Párizsban telepedett le. A Sorbonne filmtanszakán tanult, Belgiumban balesetvédelmi filmeket forgatott, dolgozott a párizsi Foxnak és a francia híradónak is.

Első rövidfilmjét Ecseri lakodalmas címmel 1952-ben vette fel, első önálló játékfilmje Rákóczi hadnagya címmel 1953-ban született. Éduard Luntzzal készített a Léghuzat gyermekei című rövidfilmje 1960-ban Cannesban is díjat kapott.

Első francia hosszú játékfilmjét, a Gonosztetteket 1961-ben fényképezte Simone Signoret-val és Francois Leterrier-vel, majd 1963-ban forgatta első színes francia filmjét ismét Leterrier-vel. Legjelentősebb művének az 1968-ban Jacques Tatival forgatott Playtime című filmet tartotta.

Közel száz film operatőre volt, dolgozott francia, kanadai, amerikai, angol, svéd rendezőkkel, mások mellett André Cayatte-tel, Carnéval, Fred Zinnemannnal, Nelly Kaplannal, Jules Dassinnel, Clive Donnerral. Magyarországon 1983-ban A fenevad forgatásán dolgozott, 1994-ben Poór István A kölcsönkapott idő című filmjét forgatta Budapesten, Hartai László-Muhi András 1995-ös könyvfilmjének (Laci, Bonnie és Clyde) egyik szereplője volt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport