Az NSZK-ban született ír, aki angolként futott be Amerikában

Michael Fassbender-portré

000 DV2041470
2015.10.30. 23:58 Módosítva: 2015.10.31. 08:04
A héten mozikba kerülő Macbeth főszereplője, Michael Fassbender még 40 éves sincs, mégis ő ma az egyik legnagyobb sztár Hollywoodban. Karrierjét londoni színitanodás osztálytársával, Tom Hardyval együtt Az elit alakulatban kezdte, az azóta eltelt 15 évben viszont kemény munkával annyi díjhalmozó drámában és dollármilliókat kaszáló blockbusterben szerepelt, hogy minden pozitív kritikára vágyó rendező őt akarja főhősnek.

A 38 éves Michael Fassbender a multikulturalizmus élő példája: az NSZK-ban született ír-németként lett befutott színész Nagy-Britanniában, és bár 19 éves kora óta Londonban él, ma már dollármilliókat kaszáló hollywoodi blockbusterekben szerepel.

A színész kétévesen hagyta ott Heidelberget az írországi Killarney kedvéért, ahol az apja, Josef Fassbender séfként dolgozott egy étteremben. A killarney-i középiskolában a Tarantino iránti rajongásától vezérelve már 18 évesen színdarabként adta elő a barátaival a Kutyaszorítóbant, ami annyira bejött neki, hogy egy évre rá beiratkozott a londoni Drama Centre-be. A drámaiskolát azonban osztálytársával, Tom Hardyval ellentétben sosem fejezte be: Csehov Három nővérével turnézni kezdett, aztán kerített egy ügynököt, hogy a színpad után a tévét is meghódíthassa.

Tévésorozatos évek

Legelső sorozatszerepét a Hearts and Bones című BBC-sorozatban kapta, ahol három epizódon át alakította egy Londonba költöző, vidéki angol baráti társaság haverját, Hermannt.

fassbender.gif
Fotó: BBC One / Tumblr

Második sorozatszerepét a 2001-es Az elit alakulatban kapta: ő volt Burton 'Pat' Christenson közlegény. De akkoriban ez nem tűnt fel senkinek, mert mindenki a Jóbarátokból ismert David Schwimmerre és Mark Wahlberg bátyjára, a New Kids On The Block-tag Donnie Wahlberg figyelt.

Hány oscar-díja van Fassbendernek?

Egy sem, csak egy jelölése a 12 év rabszolgaságért. Viszont 2009 óta egy rakás filmes díjat begyűjtött:

  • 4 IFTA-díj a 2008-as Éhségért, a 2011-es Shame-ért és a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • 3 CinEuphoria Award a 2007 és 2014 között leforgatott filmjeiért,
  • 3 díj a Londoni Filmkritikusok Körétől a 2008-as Éhségért, a 2009-es Akváriumért, a 2011-es Shame-ért és a szintén 2011-es Veszélyes vágyért,
  • 2 OFTA-díj a 2011-es Shame-ért és a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • 2 díj az Online Filmkritikusok Szövetségétől a 2011-es Shame-ért és a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • 2 Empire-díj
  • 2 díj a Női Újságírók Szövetségétől a 2011-es Shame-ért,
  • 2 Awards Circuit Community Award a 2009-es Becstelen brigantykért és a 2011-es Shame-ért,
  • 2 Brit Függetlenfilmes Díj a 2008-as Éhségért és a 2011-es Shame-ért,
  • 2 díj a Chiucagói Filmfesztiváltól a 2009-es Akváriumért és a 2011-es Shame-ért,
  • 2 IGN-díj a 2011-es filmjeiért SAG-díj a 2009-es Becstelen brigantykért,
  • a velencei Filmfesztivál díja a 2011-es Shame-ért,
  • az Ausztrál Filmintézet díja a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • Fekete Filmkritikusok Díja a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • Capri-díj a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • a Közép-Ohiói Filmkritikusok Szövetségének díja a 2009-es Becstelen brigantykért,
  • a Portugál Online Filmkritikusok Díja a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • Evening Standard British Film Award a 2011-es Shame-ért és a szintén 2011-es Jane Eyre-ért,
  • Lost Weekend Award a 2014-es Frankért,
  • Floridai Filmkritikusok Díja a 2011-es Shame-ért,
  • Fright Meter Award a 2012-es Prometheusért,
  • a Meleg és Leszbikus Szórakoztatóipari Szakmunkások Szövetségének GALECA-díja
  • a Georgiai-i Filmkritikus Szövetség díja a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • Golden Schmoes Award a 2011-es X-Men: Az elsőkért,
  • a Huostoni Filmkritikusok Szövetségének díja a 2011-es Shame-ért,
  • az Iowai Filmkritikusok Szövetségének díja a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • az olasz online filmkritikusok díja a 2011-es Shame-ért,
  • a Kansasi Filmkritikusok Körének díja a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díja a 2011-es filmjeiért
  • Reflektorfény-díj a 2011-es filmjeiért,
  • Sant Jordi-díj a 2011-es filmjeiért,
  • a Montréali Filmfesztivál díja a 2008-as Éhségért,
  • az Észak-Karolinai Filmkritikusok Szövetségének díja a 2013-as 12 év rabszolgaságért,
  • a Phoenix-i Filmkritikusok Szövetségének díja a a 2009-es Becstelen brigantykért,
  • a San Diego-i Filmkritikusok Szövetségének díja a 2009-es Becstelen brigantykért,
  • RAFA-díj a 2011-es Shame-ért,
  • a SESC braizil filmfesztivál közönségdíja és kritikusdíja a 2011-es Shame-ért,
  • a Sevillai Filmfesztivál díja a 2011-es Shame-ért,
  • a Stockholmi Filmfesztivál díja a 2008-as Éhségért,
  • a Vancouveri Filmkritikusok Körének díja a 2008-as Éhségért

Christenson közlegény összesen 7 epizódban tűnt fel, mint a háttérben némán menetelő vagy épp cinikus félmondatokat benyögő amerikai közlegény, komolyabb szerepet csak a 7. részben, az ardenneki havas-erdős jelenetekben kapott. Ő mesélte el többek között a lövészárokban a Speirs századosról keringő rémtörténetet. Vicces látni, hogy a huszonéves, vékony és borostás Fassbender mennyire más volt még, mint az a világsztár, akit ma ismerünk:

Michael Fassbender jelenetei Az elit alakulatból

Az elit alakulat sikere után Tom Hardyt azonnal beszippantotta Hollywood, Fassbendernek viszont csak jóval később jött össze ugyanez. Szinte csak brit tévés produkcióba hívták: mindig neki szóltak, ha markáns arcú, fiatal katonát, ügyvédet vagy a király elleni merényletet megszervező Guy Fawkest kellett eljátszani. Ebből a korszakából a Sherlock Holmes és a selyemharisnya esete mellett mindenképp ki kell emelni Az igazi Micimackót, amiben Fassbender egy medvével haverkodó kanadai katonát alakított az I. világháború idején.

fassbender2.gif
Fotó: Original Pictures / Power

A 300-ban nemcsak a női nézők figyeltek fel rá

Fassbender első mozifilmje a 2007-es év körbeünnepelt vizuális orgiája, a 300 volt. Itt Leónidasz király hűséges harcosát, Sztelioszt alakította, aki a tesztoszteronszagú történet egyik legjobb szövegét is megkapta:

- A perzsák nyilai elsötétítik a Napot!

- Nem baj, legalább árnyékban harcolunk!

Fassbender a 300-ban: ő volt a kockahasú Stelios

Kigyúrt, hosszú hajú spártai harcosként azonban hiába ugrott látványosan belassítva a perzsákra, Gerald Butler akkoriban sokkal nagyobb sztárnak számított nála. Mostanra viszont megfordult a helyzet: míg  Fassbender jobbnál jobb szerepajánlatokat kap, Butler évek óta nem forgatott értékelhető filmet.

Nagyjából a 300 után unt bele Fassbender az állandó mellékszerepekbe és tévés haknikba, és a saját jogán akart elismert színész lenni. Ehhez brit pályatársa, Daniel Day-Lewis szolgált neki mintául, aki Jim Sheridannal forgatott ír témájú filmeket, és egyből összejött neki az Oscar-díj.

Fassbender Steve McQueen valós eseményeken alapuló, kisköltségvetésű Éhségét választotta a karrierépítéshez. Ő lett Bobby Sands, a legkeményebb brit börtönben fogva tartott, IRA-szimpatizáns politikai aktivista, aki a címadó éhséglázadás szervezőjeként halt meg 1981-ben. A szerep kedvéért Fassbender 11 kilót dobott le (a forgatás előtt kizárólag bogyókat, mogyorót és szardíniát evett), nyert egy rakás díjat, a rendezővel pedig azóta is nagyon jó barátok. Olyannyira, hogy McQueen Fassbenderrel a főszerepben forgatta le a 2011-es A szégyentelent és a 2013-as 12 év rabszolgaságot is (utóbbiban egy rabszolgatartó ültetvényest alakított, Oscar-díjra is jelölték érte).

McQueen filmjei mellett a 2009-es Becstelen brigantyk is nagyot lendített Fassbender karrierjén. Tarantino díjesővel jutalmazott, sosemvolt II. világháborús eseményeket bemutató akciódrámájában Brad Pitt nácivadász osztagában alakította Archie Hicox hadnagyot, aki SS Hauptsturmführer egyenruhában félig németül, félig angolul társalogta végig (Diane Krügerrel együtt) a film egyik legemlékezetesebb és legfeszültebb jelenetét, a kocsmai konspirálást.

A becstelen brigantyk híres kocsmajelenete

Egy művészfilm, egy blockbuster

Fassbender magánélete

A 38 éves sztár nem egy kimondott csajozógép, a pletykalapok nemigen tudnak a botrányos magánéletéről írni. Jellemzően mindig az épp aktuális filmje forgatásán habarodik bele egy kolléganőjébe, akivel 1-2 évig jól megvannak, aztán csöndben elválnak útjaik. De ilyen párkapcsolatból is csak négy volt eddig neki: 

  • 2011-ben, az X-Men: Az elsők forgatásán ismerkedett meg Lenny Kravitz lányával, Zoë Kravitz színésznővel, de csak rövid ideig jártak
  • a Shame forgatásán ismerkedett meg Nicole Beharie színésznővel, akivel 2013-ig járt,
  • 2013 szeptemberében jött össze Madalina Diana Ghenea szupermodellel, de 2014-ben szakítottak,
  • tavaly összejött az Ex machina sztárjával, Alicia Vikanderrel a The Light Between Oceans forgatásán, de idén ősszel ennek a kapcsolatnak is vége lett

2011 egyértelműen Fassbender éve volt. Az X-Men: Az elsőkkel a képregénygeekek szívébe lopta be magát, a fesztiválokon agyondíjazott Shame - A szégyentelennel pedig a kritikusokat is lenyűgözte. A film szexfüggő New York-i harmincasakét még a péniszét is megvillantotta, rádásul ugyanebben az évben Cronenberg Veszélyes vágyában Keira Knightleyt is elfenekelte Carl Jungként, hogy utána híres kollégájával Sigmund Freuddal (Viggo Mortensen) elemezzék ki a bűnös szexualitás és az emberi lélek sötét oldalának rejtelmeit.

Az X-Men filmek jogait továbbra is magánál tartó Fox stúdió 2011-ben mutatta be egy időutazással megbolondítva, új színészekkel a jól ismert mutánsokat. Fassbender a '60-as évek Magnetójának szerepét kapta meg, aki ekkor még a mutánsiskolát tervezgető, hosszú hajú Charles Xavier (James McAvoy) legjobb barátja volt, és nem a legnagyobb ellensége: együtt mentették meg a világot a hidegháború kellős közepén.

Érdekesség, Fassbender és  McAvoy  már Az elit alakulatban is együtt szerepelt (az akkor még szintén ismeretlen McAvoy egy újonc amerikai ejtőernyőst alakított egyetlen epizód erejéig).

2012-ben Fassbender Ridley Scott Prometheusában, azaz a rajongókat igen megosztó, Alienek nélküli Alien-előzményfilmben játszotta a David nevű androidot. Hogy az érzelemmentes robotszerepre jól felkészülhessen, többször is újranézte Szárnyas fejvadászt, az 1976-os A Földre pottyant férfit és az 1963-as A szolgát. A film végén pedig ugyan látványosan letépték a fejét, de a 2016-ra ígért második részben a Weyland társaság kutatóexpedíciójának egyetlen túlélőjével, Noomi Rapace-szal indul majd az űrbe, hogy megfejthessék az Alieneket biológiai fegyverként használó fehér óriások, azaz az Engineerek titkát.

giphy (1).gif

Nem hagyja abba a csúcson

Fassbender az elmúlt öt év kemény munkájával elérte azt, amire manapság már nagyon kevés színész képes Hollywoodban: egyáltalán nem skatulyázta be a producerek és rendezők világa. Sőt, azt a luxust is megengedhette magának, hogy nemet mondjon a 2012-es Emlékmás remake főszerepére (amit végül régi iskolatársa, Colin Farrell kapott meg), vagy hogy leforgasson egy olyan függetlenfilmet, mint tavaly a Frank, amiben egyszer sem láttuk, mert egy hatalmas papírmasé fej rejtette el az arcát.

Fassbender alacsony költségvetésű független drámákban, fesztiválokon taroló művészfilmekben és százmilliókat kaszáló nyári popcornfilmekben is ugyanúgy képes a maximumot nyújtani, nem csoda, hogy már most be van táblázva minden ideje egészen 2017-ig. Rajongói a héten a Macbeth-ben láthatják kedvencüket, de jövő januárban jön a Steve Jobs-film, és szintén a 38 éves sztár főszereplésével készül az Assassin's Creed videojáték filmváltozata, az X-Men-trilógia utolsó része, a Snowman Jo Nesbø besteseller krimijéből és a Prometheus 2, aminek a címe időközben Alien: Paradise Lostra változott.