Chris Evans a saját filmjében is Amerika kapitányt játszik

Kritika Chris Evans első rendezéséről, A szerelem útjánról

2015.11.13. 15:20

Idén nem igazán voltunk elkényeztetve jó romantikus vígjátékkal. A Spanyol afféron és a Marigold Hotel 2-n kívül nemigen jut eszembe értékelhető film ebből a zsánerből. A Toszkánai esküvő egy humormentes Bazi nagy lagzi-klón lett, A (sz)ex az oka mindennek pedig szintén rettenetes élmény volt.

De ennek most vége, végre lesz egy jó romantikus film a mozikban!

A 2014-ben készült, de itthon csak most mozikba kerülő A szerelem útján szerencsére olyan film, ami ellen biztosan nem fognak tiltakozni a Marvel-képregényekért rajongó férfiak, sőt! Önként mennek majd páros belépőjegyet venni. A főszereplő ugyanis Chris Evans, akit a régi Fantasztikus négyesben a lángoló Johnny Stormként ismerhettek meg a nézők, később pedig Amerika kapitány spandexruhájában, pajzsot hajigálva verekedte végig a Disney összes képregényadaptációját.

maxresdefault (1)
Fotó: G4 Productions / ADS Service Kft.

Azt viszont valószínűleg nem sok Marvel-rajongó tudja róla, hogy szirupos romantikus drámákból is legalább annyit bevállalt már, mint világmegmentős blockbusterekből. Elég csak megnézni a filmográfiáját, ahol csupa olyan beszédes cím sorakozik, mint a Már megint egy dilis amcsi film, a Számos pasas vagy a Gyémánt könnyek.

Ráadásul ennek a filmnek Chris Evans nemcsak a főszereplője, de ő a rendezője és a producere is. Oké, biztosan nem lesz belőle egy új Steven Spielberg, de a kamera túloldalára átálló elsőfilmesként egész tisztességesen levezényelt egy olyan romkomot, amiben két magánéleti gondoktól gyötört fiatalt egymás mellé sodor az élet egy hatalmas nagyvárosban - naná, hogy New Yorkban, hol máshol! A néző pedig szipogva izgul, hogy vajon Alice Eve összejön-e a hipszterszakállú főhőssel végén.

Ne dőljön be a fanyalgó kritikusoknak! A szerelem útján jó film!

szerelemutjanplakat
Fotó: G4 Productions / ADS Service Kft.

Csak nem mindenki gondolta így:

  • IMDb: 7 pont
  • Port.hu: 6 csillag
  • Rotten Tomatoes: 25%
  • Metacritic: 31%
  • Index-ítélet: 6,5/10
Igen, ezer meg egy ilyen filmet láttunk már.

Evans és a forgatókönyvíró csapata nem is forradalmasították a műfajt, egyszerűen csak egymás mellé rakták a jól ismert dramaturgiai toposzokat a sorsdöntő találkozástól kezdve az ex felkavaró felbukkanásán át a cél előtti nagy összeveszésig.

A szerelem útján viszont meglepő módon az elejétől végéig működik: tele van életszerű első randis dumákkal, természetesnek ható bulihelyszínekkel, és tényleg régen lehetett már olyan filmet látni, amiben a lemerült mobilos szereplők kétségbe esve próbálnak nyilvános telefonon beszélni valakivel. Egy ponton döccen meg kicsit a film, de az sem vészes:

A szuperhősfilmes skatulyából kitörni akaró Chris Evans itt is Amerika kapitányt játszik!
  • hiába növesztett szakállat, megint ő a szikrázó szemű, jóképű macsó,
  • lovagiasan segít a bajba jutott nőkön,
  • bűnözőkkel keveredik verekedésbe az éjszaka közepén,
  • olyan régi vágású fickó, aki sosem hagyná cserben a barátait,
  • mindig jókat lehet ökörködni és bulizni vele,
  • csakhogy kiderül: bármilyen jó tanácsokat is ad, a saját problémáit képtelen megoldani, csak görgeti maga előtt a gondokat,
  • mert természetesen az ő lelkét is súlyos múltbéli titkok nyomják.

Chris Evans tehát nem egy díjeső-várományos színészóriás, hiszen a mostani karaktere és a Marvel-filmek Steve Rogerse között is csak annyi a különbség. hogy ezúttal nem hajigál csillagos pajzsot.

MV5BMjE3ODU2MjQ5NF5BMl5BanBnXkFtZTgwOTQ4MjczNjE@. V1  SX1063 SY7
Fotó: G4 Productions / ADS Service Kft.

Nem is lennék meglepve, ha valójában minden filmjében ugyanazt a karaktert, saját magát alakítaná. Azaz egy folyamatosan pörgő, vicces harmincast, aki mindig a társaság középpontjában van, és mindenki kedveli. De nem a pénze miatt szeretnek vele lógni nemtől függetlenül az emberek, hanem mert egyszerűen egy rendes fickó. Pont mint az életben: rendezőként még az öccsének is adott szerepet a filmjében ( Scott Evans    akadékoskodó recepcióst alakít az egyik szállodai jelenetben).

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft