A 10 leghíresebb sztárcsalád, akik együtt filmeztek

2015.11.22. 00:16
A múlt héten került mozikba Angelina Jolie és Brad Pitt közös filmje, A tengernél. A világ legismertebb hollywoodi álompárjáról mindenki tudja, hogy a Mr. és Mrs. Smith forgatásán jött össze, de Jolie mindig is szívesen forgatott a rokonaival: a Tomb Raiderben az apjával, Jon Voighttal, a Demónában pedig a kislányával, Vivienne-nel szerepelt együtt. Rajtuk kívül természetesen sok olyan híres család van a szórakoztatóiparban, akik szeretnek együtt dolgozni: Cahrlie Sheen és Martin Sheen vagy Nicole Kidman és Tom Cruise is forgattak már közösen filmet.

Angelina Jolie és a család

Angelina Jolie és Brad Pitt legújabb filmjét, A tengernélt a 40 éves színésznő írta és rendezte, ráadásul a női főszereplő is ő. Brad Pitt-tel utoljára a Mr. és Mrs. Smith-ben szerepeltek együtt, és bár Pittnek ugyan volt egy cameója a nálunk forgatott A vér és méz földjénben, amit Angelina Jolie rendezett, és ő volt a stábfotós is (el is lopták az 5 milliós Leicáját a József Attila lakótelepen), de ez az első igazán közös munkájuk azóta, hogy egy nagy boldog családként élnek együtt. 

A 2000-ben Oscar-díjjal jutalmazott Angelina Jolie ugyanebben az évben megkapta a Tomb Raider főszerepét is. A régészlány filmbéli apját, Croftot ráadásul tényleg Angelina Jolie apja, Jon Voight alakította, akivel a forgatást megelőző években kimondottan rossz viszonyban volt a színésznő. Így az álombéli találkozásukkor látott érzelmeik és nagy hallgatásaik áthallásosak a sajátjaikkal. (Akárcsak A tengernél esetében a veszekedős részek.)

De Jolie tavaly a Demónában is együtt szerepelt Vivienne Jolie-Pittel. Az ötéves kislánya alakította a fiatal Aurora hercegnőt, azaz a mesék jól ismert Csipkerózsikáját.

jolikaéskislánya
Fotó: The Walt Disney Company

A magyar filmben sem ritka

  •  A Liza, a rókatündér főhősnője, Balsai Mónika a rendező, Ujj Mészáros Károly párja.
  • Cserhalmi Sára az apját, Cserhalmi Györgyöt rendezte a Drága, besúgott barátaim-ban.
  • Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter is dolgoztak együtt az Üvegtigrisben.

Házaspár játszik házaspárt: Tom Cruise és Nicole Kidman

Cruise és Kidman csak 1990 és 2001 között voltak házasok, Igaz, a szcientológus egyház ezt is egy örökkévalóságnak érezte, mivel kezdettől fogva ellenezték a kapcsolatot, Nicole Kidman apja ugyanis pszichológus volt. A sztárpár együtt csinálta végig Stanley Kubrick kérésére a Tágra zárt szemek maratoni, 400 napos forgatását is, és a rossz nyelvek szerint pont ez vezetett a válásukhoz.

Tom Cruise a perverz orgiákat tartó, titkos társaságba bekerülő, csalfa férj történetétől teljesen megbolondult, és azzal az indokkal dobta ki Kidmant, hogy ráunt. A 2005-ös Mr. és Mrs. Smith főszerepére egyébként Nicole Kidman is esélyes volt, de azt már csak találgatni lehet utólag, hogy alakult volna a film, és egy álompár sorsa. 

Anya és lánya játszik anyát és lányát: Meryl Streep és Mamie Gummer

A Dübörög a szív mindenhol úgy lett beharangozva, mint a 2015-ös nyár legmenőbb családi rockvígjátéka. Itthon ugyan csak szeptemberben mutatták be, de nálunk is úgy adtak el, hogy mekkora szenzáció lesz benne az együtt komédiázó anya és lánya.

Nekünk viszont az volt az érzésünk, a 66 éves Meryl Streep csak azért gründolta össze ezt a filmet, hogy a lányának jusson végre egy főszerep. Mamie Gummer egyáltalán nem jó a válófélben lévő Julie szerepében: annyira komolyan vette a rocksztár életérzést kinőni képtelen szülő melletti szenvedést, hogy az már röhejesre sikeredett.

Apa és fia játszik apát és fiát: Will Smith és Jaden Smith

2013-ban a vásznon egyre kevesebbet látható Will Smith, és a fia, a sajnos egyre többször előtérbe tolt Jaden Smith közösen forgatták le A Föld utánt. A dzsungeltúrába bújtatott, felnőtté válásról szóló apa-fia sci-fit  Will Smith saját maga találta ki (forgatókönyvíróként jegyzi a filmet), és rendezőnek is ő kérte fel M. Night Shyamalant. Ő az az indiai filmes, akit 15 éve az új Spielbergnek kiáltottak ki, de az 1999-es Hatodik érzék óta jóformán semmi értékelhetőt nem forgatott.

A Föld után ugyan nem bukott akkorát a mozipénztáraknál (243 millió dollárt kaszált), a kritikusok viszont csúnyán szétszedték. Nem csoda: az egész egy CGI-őserdőt mutogató, meditációs videóba oltott, unalmas űr-Robinson lett, ami tényleg csak annyi, hogy apa és fia elindulnak, lezuhannak, rohangálnak, segítséget hívnak, végül hazamennek.

Anya és lánya játszik anyát és lányát: Tippi Hedren és Melanie Griffith

Ugye mindenki emlékszik még a Madarakból Tippi Hedrenre? Ő Melanie Griffith anyukája, januárban lesz 86 éves, és a '80-as években olyan lelkes állatvédő volt, hogy létrehozta a Roar Foundationt. Komoly összegekkel támogatta a kaliforniai Shambala rezervátumban gondozott, cirkuszokból kidobott szibériai tigriseket és leopárdokat, sőt ő és a második férje, Noel Marshall producer is évekig árva oroszlánokkal laktak együtt.

Roar (1981) előzetes

Innen jött az ötlet, hogy Roar címmel horrorfilmet rendez egy oroszlánokkal és más vadállatokkal együtt élő családról, ahol az állatok elszabadulnak, amikor a gazdájuk nincs otthon, és megtámadják a családot. Marshall saját magának adta a falkavezér főszerepét, a bajba jutott családtagjait pedig az igazi rokonai játszották: a feleségét Tippi Hedren, a lányát a nevelt lánya, Melanie Griffith, a fiait pedig az igazi fiai, John és Jerry Marshall. A Roar végül minden téren totális csődnek bizonyult: 70 stábtagot martak meg a forgatáson az oroszlánok, 17 milliót kellett rákölteni a filmre, de végül csak 2 millió dollárban vettek rá jegyet.

Testvérek játszanak testvéreket: Maggie és Jake Gyllenhaal

Hollywood kedvenc testvérpárja egy ideje már Maggie és Jake Gyllenhaal. Őket a 2001-es Donnie Darkóban ismerhette meg a nagyközönség, holott már az 1993-as veszélyes nőben, az 1998-as Fű alattban és az Gyilkos utcák egyik epizódjában is együtt szerepeltek. A  Donnie Darko óta viszont már a saját jogukon igyekeznek sztárok lenni. Maggie Gyllenhaal nevét A sötét lovag után egyre több néző ismerhette meg, az Őrült szívért pedig majdnem Oscart kapott. Jake Gyllenhaal pedig a Donnie Darko után leginkább azzal tudott berobbani a köztudatba, hogy szénné gyúrta magát A Perzsia hercege címszerepe kedvéért (aztán tavaly a Mélyütés miatt is), a tavalyi Éjjeli féreg gátlástalan figurájáért pedig legalább egy tucat filmes díjat kapott.

Bár filmet már nem forgatnak közösen, a Gyllenhaal testvérek mutatkoznak együtt: idén például párként vonultak végig a Golden Globe-gála vörös szőnyegén. Ezt ráadásul rengetegen úgy kommentáltak a Twitteren, hogy ők ketten tényleg olyan aranyosak együtt, mint egy szerelmespár. A jelenségnek már külön neve is van: gyllencest, a Gyllenhaal és az incest (vagyis vérfertőzés) szavak összevonásából.

Testvérek játszanak legjobb haverokat és minden mást: Owen Wilson és Luke Wilson

Will Ferrell, Jack Black, Vince Vaughn, Steve Carell, Ben Stiller, valamint Owen Wilson és az öccse, Luke Wilson nemcsak éveken át hakniztak a Saturday Night Live-ban, de rendszeresen együtt dolgozó jóbarátok, akiket a szakma a 2003-as Sulihuligánok óta csak Frat Packként emleget. A testvérpár egy Wes Anderson-kisfilmmel, a Bottle Rockettel kezdte a karrierjét 1994-ben, amiből a rendező 1996-ban mozifilmet forgatott Petárda címmel. Mindkét verzióban lézengő fiatalokat alakítottak, akik ha épp nem a Starsky és Hutch tévésorozatról dumálgattak, akkor valami piti bűntényt vittek végbe. Emellett mindketten szerepeltek a 2001-es Tenenbaum, a háziátokban és 2005-ös A Wendell Baker balhéban is. Az utóbbi filmet ráadásul Luke Wilson rendezte meg a testvérével karöltve, a saját forgatókönyve alapján. 

És egy érdekesség: eredetileg úgy volt, hogy az Ocean's eleven - Tripla vagy semmiben a Malloy testvéreket is Luke Wilson és Owen Wilson fogja alakítani, de ők végül régi barátjukat, Wes Andersont és a Tenenbaumot választották. Így George Clooneyék híres rablós filmjébe Casey Affleck és Scott Caan kerültek be helyettük, akiknek szintén vannak híres színészrokonaik: előbbi Ben Affleck öccse, utóbbi James Caan fia.

Család játszik családot: Charlie Sheen, Martin Sheen és Emilio Estevez

Oliver Stone 1987-es Tőzsdecápákban nagyon erősek lettek a családi jelenetek, hiszen a régi vágású melós apa helyett a legmenőbb Wall Street-i brókert példaképévé választó fiút az akkor még alig ismert Charlie Sheen játszotta, az apját pedig maga Martin Sheen. Így az utóbbi liftbéli kiakadása egészen elképesztő, szinte tapintani lehet az addigi életük összes családi balhéját.

A Sheen családnak nem a Tőzsdecápák az egyetlen közös munkája. Azt mindenki tudja, hogy Charlie Sheennek van egy bátyja, Emilio Estevez, de van egy másik testvére is, az 52 éves Ramon Estevez, aki az apjuk eredeti, spanyol nevét kapta meg (Martin Sheent ugyanis Ramón Antonio Gerardo Estévezként anyakönyvezték). Ramon Estevez jelenleg a Warenerrel szerződésben álló Estevez Sheen Productions igazgatója, de ő volt a Nyugi, Charlie! című tévésorozat producere is.

Charlie Sheen és Emilio Estevez többször dolgoztak már együtt. Mindketten szerepeltek például az 1988-as A vadnyugat fiaiban, az 1990-es Tökös ötösben és a 2000-es Csak 18 éven felülieknek-ben (utóbbi kettőnek Estevez volt a rendezője). Emilo Estevez emellett rendezőként és főszereplőként jegyzi a Házi háborút és a Vándorutat: mindkét filmben az apja, Martin Sheen volt a főszereplő. A 2010-es Vándorút különösen fontos volt a Sheen családnak: Martin Sheen és Emilio Estevez ebben járták végig a híres spanyolországi zarándokutat, az El Caminót, aminek a végállomása Galicia tartományban, Martin Sheen apjának, Francisco Estévez Martineznek a szülőföldjén van.

Család játszik családot: Kirk Douglas, Michael Douglas és Cameron Douglas

A jövő decemberben már 100 éves Kirk Douglas 2003-ban még csak egy virgonc, 86 éves nyugdíjas volt. Épp ezért simán bevállalta, hogy a fiával, Michael Douglasszel, az unokájával, Cameron Douglas és az exfeleségével, Diana Douglasszel leforgat egy vígjátékot Túl nagy család címmel. A film producere ráadásul Michael Douglas öccse (azaz Kirk Douglas fia és Cameron Douglas nagybátyja) Joel Douglas volt.

Kirk Douglas + Michael Douglas + Cameron Douglas

A sztori pontosan az, amit már a trailer alapján sejteni lehet: egy népes, de haragtartó New York-i zsidó család feje, Gromberg nagypapa elhatározza, hogy kibékíti egymással az összes rokonát, mielőtt meghal. A tervet persze egy kicsit megnehezíti, hogy a nőfaló fia épp lebukott a hűtlenkedésével a felesége előtt (ideális szerep Michael Douglasnek), az unokája (Cameron Douglas) pedig egy drogproblémákkal küzdő, tervek nélküli naplopó.

Család játszik családot: Henry Fonda, Jane Fonda, Peter Fonda, Bridget Fonda

Az aranytó című, 3 Oscar-díjjal jutalmazott 1981-es drámában egy Jon Woight-Angelina Jolie-kaliberű apa-lánya színészpáros szerepelt: az akkor 76 éves Henry Fonda, és a lánya, Jane Fonda. A színészlegenda Oscar-díjat is nyert a tónál nyaraló, idős professzor megformálásáért, akit meglátogat a lánya és mostohafia, de az 1982-es Oscar-gála idején már olyan súlyos beteg volt, hogy Jane Fonda vette át helyette a szobrot.

És a végére egy másik érdekesség a Fonda-családról: Henry Fonda fia, Peter Fonda az 1969-es kultfilmjében, a Szelíd motorosokban a saját kislányának is adott egy kis szerepet. Az akkor ötéves Bridget Fonda volt a hippikommuna egyik cuki kisgyereke.