Ügyesebbek, mint egy majom

2015.11.23. 22:01
Már a mozikban Angelina Jolie harmadik rendezése, A tengernél saját magával és Brad Pittel a főszerepben. De akinek ez kevés lenne a romantikából, az megnézheti Amerika kapitány, azaz Chris Evans első rendezését, A szerelem útjánt, meglepő módon Chris Evansszel a főszerepben. Ha nem is mindenki, de a sztárok jelentős része előbb-utóbb rendezni vágyik. Összeszedtük, hogy a legnagyobb neveknek hogy sikerült a szerepváltás.

Kisujjból ezt is

Clint Eastwood

Hogy Clint Eastwood milyen színész, arról megoszlanak a vélemények, de hogy nagyszerű rendező, abban mindenki egyetért. Nem véletlen, hogy négy Oscarja közül egyiket sem színészként nyerte (bár jelölése volt persze), hanem a legjobb rendező és a legjobb film kategóriákban. Eastwood 1955-ben kezdett színészkedni, de csak közel húsz évvel később vágott bele a rendezésbe. Mára 38 filmet jegyez rendezőként, köztük olyanokat, mint a Nincs bocsánat, a Tökéletes világ, minden anyuka kedvence, A szív hídjai, a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi, a Levelek Ivo Dzsimáról, az Elcserélt életek, a Gran Torino vagy a J. Edgar - Az FBI embere.

Az ismert, agyondíjazott filmek mellett olyan kisebb, de szintén remek filmeket is készített, mint például a halál, a halál utáni élet témáját vizsgáló Azután Matt Damonnal. Mellényúlni, különösen az utóbbi húsz évben szinte alig nyúlt mellé, vagy ha igen, azt is elnézték neki. Sőt, mostanra akkora lett az ázsiója rendezőként, hogy még az erkölcsileg vitatható, és nevetséges hibáktól hemzsegő Amerikai mesterlövészt is jelölték egy rakás Oscarra. 

A legjobbja: talán a Gran Torino, de szinte lehetetlen választani.

Amerikai mesterlövész (2014) magyar feliratos előzetes #1

Robert Redford

Az Eastwooddal közel egyidős Robert Redford szintén húsz évet várt arra, hogy a színészkedés mellett rendezhessen is. Aztán rögtön elsőre akkorát dobott az Átlagemberekkel, hogy négy Oscart kapott érte. Ráadásul olyan fontos kategóriákban is nyert, mint a legjobb film és a legjobb rendezés. Az már más kérdés, hogy ebben az évben a Dühöngő bika is a jelöltek között volt, amiből mára legenda lett, míg Redford melodrámája egy gyászoló családról inkább csak korrekt, mint zseniális film. Azóta még nyolc filmet rendezett, köztük olyan megérdemelt sikerekkel, mint a Kvíz-show és olyan döbbenetesen rossz bukásokkal, mint a Gyávák és hősök. Legutóbb 2012-ben A hallgatás szabályát rendezte saját magával a főszerepben.

A legjobbja: Kvíz-show

Tim Robbins

Rejtély, hogy Tim Robbins miért hagyott fel a mozifilmrendezéssel, és rendezőként miért csak tévés munkákat vállalt az elmúlt 15 évben. Pedig mindhárom nagyjátékfilmje (a Bob Roberts, a Ments meg, Uram! és a Broadway 39. utca) több lett, mint vállalható. Robbins is sok év mozisztárság után kezdett rendezni a kilencvenes években, mindhárom alkalommal saját maga írta a forgatókönyvet is. A legsikeresebb rendezése a halálbüntetésről és a megbocsátásról szóló Ments meg, Uram! lett, amiért akkori felesége, a film női főszereplője, Susan Sarandon még Oscart is nyert.

A legjobbja: Ments meg, Uram!

Ments meg, Uram! (1995) előzetes

Nekik sem kell szégyenkezniük

George Clooney

George Clonney a Vészhelyzet Ross dokijából szabályos hollywoodi intézménnyé nőtte ki magát, aki a színészet mellett ír, rendez és producerkedik is. Ez utóbbi annyira jól megy neki, hogy élete második Oscarját producerként nyerte Az Argo-akcióért, amit egyébként egy másik filmsztár, Ben Affleck rendezett. Ha tévés munkákat nem számítjuk, Clooney öt eddigi rendezése között van két klassz, két tisztességes, és egy szörnyű próbálkozás.

A két legjobb, a 2005-ös Good Night, and Good Luck végtelenül elegáns film a McCarthy-korszak Amerikájáról, A hatalom árnyékában meg simán egy izgalmas politikai krimi. Legutóbbi rendezése, a nácik által elrabolt műkincsek után kutató csapatról szóló Műkincsvadászok viszont teljesen félrecsúszott. "A túlrajzolt figurák nevetségesek, de nem viccesek, a konfliktusaik laposak, a cselekmény zsúfolt, mégis unalmas, a párbeszédek pedig elviselhetetlenül bárgyúk", írtuk róla.

A legjobbja: Good Night, and Good Luck

Műkincsvadászok (The Monuments Men) - Szinkronos előzetes

Sean Penn

Sean Penn nem vádolható azzal, hogy ontja magából a rendezéseket, pedig azt első filmjét már 1991-ben elkészítette méghozzá magával Charles Bronsonnal az egyik főszerepben. Azóta 4-5 évente rendez egy filmet, ami azért kár, mert a rendezései kifejezetten jók. Közülük is kiemelkednek Jack Nicolsonnal készített filmjei, a Menekülés az éjszakába és Az ígéret megszállottja. Ezeket egyébként Európában jobban értékelték, mint Amerikában, legalábbis, ami a fesztiválokat illeti: az egyik Arany Pálma-, a másik Arany Oroszlán-jelölt volt. Következő filmjében most már csak exbarátnője, Charlize Theron lesz a főszereplő, aki egy afrikai segélyszervezet munkatársát játssza.

A legjobbja: Az ígéret megszállottja

Ben Affleck

"Filmet rendezni még egy majom is tud" - hangzott el Ben Affleck agyondíjazott filmjében, Az Argo-akcióban. Eközben a kamera Affleck arcát mutatta, amiből ki is derült, hogy milyen rendezőnek tartja magát a legújabb Batman. Pedig három eddigi próbálkozása három kifejezetten jó filmet eredményezett, még akkor is, ha az Oscar-díjas Az Argo-akció annyira talán nem volt jó, mint amekkora a felhajtás volt körülötte. "Affleck akkor van bajban, amikor saját magát kellene instruálni, sajnos limitált színészi képességei pár ígéretes jeleneten kívül felborítják a film egyensúlyát", írtuk második rendezése, a Tolvajok városa után. Lehet, hogy soha nem fog rájönni, de Ben Affleck tényleg az a mozisztár, aki jobb rendezőnek, mint színésznek.

A legjobbja: Hideg nyomon

ARGO Trailer 2012

Hát, ők is megpróbálták

Mel Gibson

Mel Gibson rendezői pályája nagyjából így foglalható össze: véres, véresebb, még véresebb. Bemutatkozása, Az arc nélküli ember még egy korrekt, ártalmatlan dráma volt egy eltorzult arcú férfi és egy magányos kisfiú barátságáról, de aztán beindult a húsdaráló. Az öt Oscar-díjas, döbbenetesen túlértékelt A rettenthetetlenben is bőven akadt belezés és kínzás, de tökélyre A passióban fejlesztette a brutalitást. És miután gyomorpróbáló húspépes horrort rendezett Jézus történetéből, jött az Apocalypto. A film, amiből a majákról ugyan nem tudunk meg semmit, de több mint két órán át nézhetünk gyerekkínzást, arcevést és hasonlókat. Ezek után bele sem merek gondolni, hogy milyen lesz Gibson következő rendezése, a második világháborús Hacksaw Ridge.

Ryan Gosling

Régebben egy filmsztárnak évtizedeket kellett várnia, és termelnie a pénzt a stúdióknak, míg lehetőséget kapott, hogy rendezhessen. Ryan Gosling viszont már a harmincas évei elején rendezhetett, méghozzá a saját forgatókönyvéből. Nem ártott volna várni még ezzel, mert a Lost River hatalmasat bukott. Ez a misztikus dráma még a leghízelgőbb kritikák szerint is más rendezők, elsősorban David Lynch és a Drive-ot rendező Nicolas Winding Refn munkáinak gyenge koppintása volt. Gosling egy ideig most biztosan nem állhat kamera mögé, de kit érdekel, ha februárban újra egy szupernek ígérkező filmben láthatjuk. A nagy dobásban ráadásul Brad Pitt és Christian Bale lesznek a partnerei.

Keanu Reeves

Keanu Reeves annyit harcművészkedett a filmvásznon, hogy egy idő után úgy érezte, neki is rendeznie kell egy harcművészeti filmet. Ez lett A Tai Chi harcosa, ami egyáltalán nem lett rossz, csak éppen pont olyan, mint az összes többi ilyen film. Egyetlen érdekessége, hogy Reeves a főgonosz szerepét osztotta magára ellentétben a rendező filmsztárok többségével. Egyelőre úgy tűnik, hogy a rendezés egyszeri kiruccanás volt neki, jövőre négy filmben is láthatjuk, többek között a John Wick folytatásában