Nagyon pörgős lehet a Valami Amerika 3

2015.12.08. 15:43

Az előzményeinél is akciódúsabb lesz a Valami Amerika 3., tudta meg az Origo Herendi Gábor rendezőtől, aki nemrég fejezte be a magyar csodakancáról szóló Kincsem-film forgatását, ami a Filmalap csekély kétmilliárd forintos hozzájárulásával a Vajna-korszak eddigi legnagyobb összegű támogatását kapta.

Az Origo azt szerette volna, ha Herendi mesél egy kicsit a már készülő forgatókönyvről, amit Divinyi Rékával írnak, és ami szeptemberben kilencmilliós fejlesztési támogatást kapott a Filmalaptól, a rendező azonban nem árult el sokat. Azt mondta, a harmadik rész több akciót tartogat majd, mint az első két rész, valamint hogy a Várnai fivéreken túl a Csuja Imre által megtestesített Baláék is visszatérnek a folytatásban.

Herendi a szűkszavúságát azzal indokolta, hogy

még nagyon korai stádiumban van a projekt,

és egyébként is gyakran – akár ötvenszer is – átír egy-egy forgatókönyvet.

A rendező egyébként az első Magyar Filmhéten az Indexnek is mesélt arról, hogy tervben van a Valami Amerika 3. (Herendi kb. 5:30-tól beszél erről.)

Andy Vajna már Cannes-ról álmodik

Az is kiderült, hogy a Valami Amerika 3 forgatása leghamarabb jövő nyáron kezdődhet el.

A legutóbbi részt egyébként szerettük:

Az van, hogy ez egy vicces film. Nem hittem, hogy lehet jó a Valami Amerika 2, de az lett

írta kritikusunk, majd a filmet a 40. Magyar Filmszemlén a legjobb közönségfilmnek is megválasztották.

Valami Amerika 2 - trailer