Jobb, ha nem nézünk bele a kisfiú szemébe

2015.12.11. 16:18

Annak már korábban örülhettünk, amikor bejelentették, hogy ismét egy nagyágyút sikerült leigazolni a Berlinale nyitófilmjének: a Coen-testvérek Ave Cézár című filmje nyitja majd februárban a filmfesztivált. Ez ígéretes kezdet volt, és most is elég erős címek csatlakoztak a mezőnyhöz, erősen indul majd a 2016-os filmes fesztiválszezon is. 

Genius

Ebben Colin Firth és Jude Law játszik együtt, de feltűnik majd még a filmben Nicole Kidman, Laure Linney, Guy Pearce és Dominic West is. A film egyébként egy Max Perkins nevű szerkesztő életéről szól, aki olyan nagynevű írókkal dolgozott együtt mint Ernest Hemingway vagy F. Scott Fitzgerald. A filmet egy Michael Grandage nevű színházi rendező készítette, ez lesz az első filmes munkája.

Alone in Berlin

Ebben Brendan Gleeson és Emma Thompson a nagy nevek, de mivel ez egy félig német film, a németek kedvence, Daniel Brühl is benne lesz, valamint Lars Rudolph is, akit mi főleg Valuskaként ismerhetünk a Werckmeister Harmóniákból. Ez a sztori viszont, mint az a címéből is látszik, Berlinben játszódik, 1940-ben, amikor egy házaspár arról értesül, hogy a fiúk elesett a csatatéren. A gyászoló szűlők innentől kezdve lázadnak a nácik ellen, a maguk sajátos módján. Ezt Vincent Perez rendezi, aki elsősorban színész, de rendezett már pár filmet korábban. 

Midnight Special

Szegény Jeff Nichols rendezi itt a jobbnál jobb filmeket, de még soha egyet sem mutattak be Magyarországon, pedig a Mud és  Take Shelter is elég nagyot szólt tőlünk nyugatabbra. Most újabb filmet készített, egy apa és a fia történetéről, amiben a fiúnak különleges képességei vannak. A filmben szerepel Michael Shannon, Joel Edgerton, Kirsten Dunst, és Adam Driver. 

Where to Invade Next

Ez pedig az új Michael Moore-film, és ezzel talán már eleget is mondtunk róla. Noha ez is dokumentumfilm, mégis komédiaként határozzák meg, amiben a rendező megszáll mindenféle nemzetet, hogy tanulmányozza, mit is lehetne tanulni tőlük.