Magyar szótól lesz hangos az Oscar-díjátadó

Mit csinált épp, amikor értesült az Oscar-jelölésről?

Vigyorogtam. Én nem is figyeltem a bejelentést, mert épp dolgoztam itt a Coldest City-n, de a kollégáim élőben nézték, és nagyon örültek a hírnek. Ráadásul az Oscar mellé a BAFTA-jelölés is összejött idén.

Mi volt a konkrét feladata a Mentőexpedícióban?

Rögzíteni az eredeti hangokat. De ebben a filmben az volt a nagy kihívás, hogy a rendező, Ridley Scott, megpróbált valóságosnak bemutatni egy olyan távoli helyet, mint a Mars, hogy a színészek tényleg elhiggyék a játékuk alatt, hogy ott vannak. Ennek a filmnek a szereplői például nem telefonálgattak, hanem Skype-szerű programokon társalogtak egymással, monitorok előtt ülve. A színészeknek tehát el kellett tudni játszani a forgatáson, hogy a közeljövő technológiájával egymással beszélgetnek. Nekünk pedig az volt a feladatunk, hogy a színészek tényleg hallják az űrruhájukban azt, amit a másik színész mond nekik az adott jelenetben, és életszerűen tudjanak reagálni. 

A hihetőség nagyon fontos a filmeknél. Ott van például A visszatérő, amiben elhiszem, hogy DiCaprio tényleg ott didergett a forgatáson, de valahogy mégis nagyon művi az egész. A Steve Jobs viszont tetszett, mert úgy volt felépítve, mint egy dokumentumfilm. A hihetőséghez a Mentőexpedíciónál rengeteg beépített mikrofon, fülhallgató és más egyéb kellett, úgyhogy ez egy igazán különleges kihívás volt. Csak remélni tudom, hogy a filmakadémia is így fogja értékelni.  

Milyen volt Ridley Scott-tal a közös munka?

Nagyon jó volt vele dolgozni, száz százalékban profi. De semmire sem mentem volna a közös munkánk során a technikuscsapatom nélkül, a főmonitorossal, a playbackessel és a többiekkel, akik közül egyébként mindenki magyar. Szeretném név szerint is megemlíteni őket, mert bár nincs Oscar-jelölésük, nélkülük nekem sem lenne: Stella Szabolcs, Mihályi György, Varga Balázs, Mohai György, Rajna György, Székely Tamás, Kohári Attila, Németh Bence, Havasi Áron.

Hogyhogy nincsenek a csapatban női hangmérnökök?

Na, ez egy nagyon érdekes kérdés. Ma már lényegesen több a nő ebben a szakmában is, mint korábban. Bár olyan magyar lányokkal nem nagyon találkoztam még, akiket kifejezetten a hangmérnöki munka érdekel, külföldön már dolgoztam néhánnyal, vagy láttam a nevüket stáblistákon. Szerintem sokszor még előny is egy női munkatárs a csapatban, főleg az olyan, intimebb helyzetekben, amikor egy színésznőt kell bemikrofonozni.

Pontosan mivel is foglalkozik, mi a munkája? 

Production sound mixer vagyok. Úgy szoktam mondani, hogy helyszíni felvételeket készítek a forgatáson. Lépések, kocsizörgés, kiabálások, lényegében minden ide tartozik, ami hang. Sokan azt hiszik, hogy egy forgatáson csak a dialógus a lényeg, pedig minden más is fontos. A zörejek, a mozgás, a hangulat, az egész atmoszféra. Például ha van egy jelenet, amiben valaki csak ül egy padon és sóhajtozik, azt a hangot sokkal könnyebb a forgatás helyszínén felvenni, mint később beültetni valakit egy stúdióba, hogy csináljon úgy, mintha egy padon ülne és sóhajtozna. A production sound mixer feladatkör az angol nyelvterületen készülő filmeknél abból a hagyományból alakult ki, hogy a stúdiórendszerben a sokat kereső, elfoglalt színészeket nem lehetett már utólag behívni szöveget mondani. Így ma is célszerű minden mondatot az eredeti forgatási helyszínen rögzíteni. Létezik persze utószinkron is, de ezt mindig egy másik profilú csapat csinálja, nem azok, akik a forgatás helyszínén veszik fel az eredeti hangokat.

Régen elég volt két hangmérnök egy filmhez, ma több csapat kell hozzá. A tévés projekteknél pedig sokszor párhuzamosan folyik a forgatás és az utómunka, ott nem lehet egyszerre két helyen lenni, ha a 2. rész utómunkálatai idején már forgatni kell a 6. részt. Természetesen egy hangmérnöknek érdemes minden egyes hangmérnöki munkát ismernie, de ma már teljesen megszokott a specializálódás ebben a szakmában, hiszen ha valaki időt, pénzt és energiát fektetett az egyik munkakörbe, nemigen megy át a másikba. Ugyanakkor ez a szakma folyamatosan fejlődik, mindig jönnek új kihívások, amiknek meg kell felelni.  

Mi a véleménye a hollywoodi filmeket kiszolgáló magyar filmesekről?

Nagyon jó szakemberek vannak Magyarországon, akik egyre több tapasztalatot szereznek az itt készülő külföldi produkciókban. Ennek a tehetségnek a híre gyorsan terjed a filmiparban. Nem véletlen, hogy Ridley Scott a Mentőexpedíció után Magyarországra hozta a Blade Runner 2-t is, bár abban már csak producerként vesz részt. De a magyar filmes szakemberek régen is profik voltak a szakmájukban, nekem például van olyan rokonom a feleségem révén, akiről kiderült, hogy már negyven-ötven évvel ezelőtt hangmérnökként dolgozott. De nagyon fontos, hogy ma már a magyar szakemberek is hozni tudják a hollywoodi filmes színvonalat.

Hárman osztoznak a jelölésen. Miben különbözött az ön munkája a másik két Oscar-jelöltétől?

Nagyon nagy stábbal dolgoztunk, Paul Massey és Mark Taylor is lényegében részlegvezetők voltak, és az utómunka fázisban dolgoztak a filmen a saját hét-nyolc emberükkel. Ők is hatalmas munkát végeztek, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Csakúgy, mint a stábtagok családtagjainak, akik elviselték, hogy naponta 10-12 órákat kellett dolgoznunk, és ebbe még bele sem számoltuk az utazás idejét. Rengeteg ember közreműködésével született meg a film, nagyon sok mindenkinek kell köszönetet mondanom, ha díjat nyerünk, bár valószínűleg nem én fogok beszélni a gálán.

Maga az Oscar-jelölés is számít a szakmai előmenetelben, mint a színészeknél, ahol már a jelölést is kiírják a filmelőzetesekben?

Igen. A producerek már most nézik, hogy melyik film mennyi jelölést kapott, és kik dolgoztak benne.

Mennyire követi figyelemmel a konkurenciát? Például a többi mostani jelöltet, vagy az Industrial Light & Magic töbszörös Oscar-díjas hangmérnökeinek munkásságát?

Nem konkurenciának tekintem őket, inkább kollégáknak, akikre mindig nagyon kíváncsi vagyok a nemzetközi szakmai fórumokon. Folyamatosan követem, hol tart az ipar, és nagy filmrajongó is vagyok, így amikor moziban ülök, kihallom a filmekből a technikai részleteket, és nagy élvezettel figyelem, mennyire jó a többiek munkája. A Saul fia hangmérnökeinek teljesítménye például különösen tetszett. Főleg az utómunka, mert sokszor a képen kívül kellett bemutatniuk Auschwitzot, hangokkal kellett megmutatniuk, milyen egy fogolytábor. Hanggal építettek narratívát. Zányi Tamás és a csapata rendkívüli teljesítményt végzett, nagyon büszke vagyok rájuk. (Éppen ma derült ki, hogy Zányi Tamás hangmérnököt az MPSE jelölte díjra – a szerk.)

1992 óta dolgozik a filmgyártásban. Hogyan kötött ki itt?

Texasban, az egyetemen filmes szakon tanultam. Hangmérnök úgy lett belőlem, hogy a filmesek közül senki sem akart ezzel foglalkozni, mindenki író meg rendező akart lenni. Nekem viszont megtetszett a hangmérnöki szak, mert korábban már rádióztam, és volt ahhoz is felszerelésem, hogy ide-oda rohangálva interjúkat készítsek. De akkoriban szinte mindent magunktól kellett megtanulni, félig a filmiparból, félig a zeneiparból. Nem voltak YouTube-videók meg szakmai fórumok, mindent a gyakorlati tapasztalat útján sajátítottunk el.

Viszont az egyik legelső filmjében, az 1992-es Philadelphia-kísérlet 2-ben a rendező másodasszisztense volt. Ezek szerint a rendezői pálya is vonzotta?

Á, az csak ilyen fiatalkori örömmeló volt. Egy B-film, mai szemmel az nudli. Minden szempontból egy kezdő állás volt: tömegeket irányítgattam, te menj jobbra, te meg balra! Már akkoriban is hangmérnök voltam, de hogy rutint szerezzek a filmes szakmában, elvállaltam minden melót, amit csak lehetett, hogy később legyen mire építkezni.

A korai filmjei közt azért jó pár B kategóriás gyöngyszem akad: Interceptor, Cyborg 3, Ghoulies 4. Ennyire szerette ezt a műfajt?

Igen, szerettem ezeket a filmeket. Akkoriban fiatalok és lelkesek voltunk, jó volt a társaság a forgatásokon, és pont az ott kialakult személyes kapcsolatok révén kerültem Los Angelesbe, később pedig Magyarországra. A '90-es években még csak néhány nagy, nemzetközi gyártású film jött Magyarországra, hogy az itteni forgatással spóroljanak, de mindig is jelen volt egy második vonal is, a B kategóriás filmeké.

Ebből a közegből ismertem pár jó fej producert, és velük együtt jöttem Magyarországra is, legelőször 1995-ben, leforgatni a Veszélyes zónát. Nagyon jó személyes kapcsolatok alakultak itt ki, a munkán belül és azon kívül is, és ez nagy hatással volt rám. Ez volt az életem legnagyobb fordulópontja is.

Miért?

Mert még nem voltam elkötelezve sehová, nem voltam házas, és huszonévesen nagyon élveztem a magyarországi munka minden percét. Amikor visszamentem az Egyesült Államokba, ott már nemcsak low budget filmeket csináltam, hanem komolyabbakat is, tagja lettem a szakszervezetnek is, egyre jobb fizetéseket kaptam, és mindenki azt mondta, hogy a legjobb úton haladok egy sikeres hollywoodi karrier felé. Valahol mélyen viszont mindig ott motoszkált bennem, hogy mennyire szerettem a magyarországi munkát.

Vagyis hiányzott Budapest?

Igen! Pedig a '90-es évek közepén már Venice Beachen laktam, ami egy elég menő környék. Ekkoriban hallottam, hogy voltak olyan magyar filmesek, akik még a '89-es rendszerváltás előtt kimentek Amerikába, de senki sem tudta, mi lett velük. Emlékszem, 1995 környékén volt először emailcímem, és a kollégáim írták, hogy vannak kinn is magyarok, megkereshetném őket. Így is lett, és egy idő után azt vettem észre, hogy a barátaimmal a kerti partikon már nem is grillezünk, hanem bográcsozunk, mert mindig jött egy újabb magyar haver. Szóval egy igazi magyar közösség alakult ki körülöttem, ami csak nőtt és nőtt, mint egy guruló hólabda. Így aztán 1997-ben, amikor adódott egy újabb lehetőség, hogy Magyarországra jöhetek forgatni, azonnal jöttem.

Azóta is itt él?

Sosem költöztem vissza Los Angelesbe. Az elmúlt 18 évben mindig volt olyan Magyarországon készülő film, amiben a barátaim révén dolgozhattam, mert nagyon jó személyes kapcsolatok és munkahelyi barátságok alakultak itt ki.

Nehéz volt megtanulnia magyarul?

Nehéz, de egyáltalán nem annyira, mint amennyire mások felfújják ezt a dolgot. A magyar gyönyörű nyelv, imádom, és úgy érzem, sokkal szegényebb lennék, ha nem tanultam volna meg. 2002-ben már olyan jól tudtam magyarul, hogy a feleségemnek is így udvaroltam. De az is sokat segített, hogy nyelvgyakorlásként évek óta minden nap az Indexen olvasom a híreket.

Jövőre lesz 25 éve, hogy benne van a filmiparban. Hol fog tartani 25 év múlva?

Hawaiin leszek. Vagy a magyar Hawaiin, a Balatonnál, amit szintén nagyon megszerettem az itt eltöltött évek alatt.