Az anyai szeretet mindent túlél

Kritika A szoba című filmről

2016.01.29. 13:35
0 hozzászólás

Milyen lehet az élete egy anyának és kisfiának, akik évek óta fogságban élnek? Hogyan képes ilyen helyzetben egy szülő teljes életet teremteni a gyerekének, aki még soha sem járt a szabadban? Mit gondolhat a kisfiú, akinek egész életében csak az édesanyja volt az egyetlen társasága? Ezeket a kérdéseket feszegeti a Franket rendező Lenny Abrahamson A szoba c. filmje, ami rengeteget merít minden idők egyik legborzasztóbb bűncselekményéből, amikor 2008-ban kiderült, hogy egy Josef Fritzl nevű osztrák férfi két évtizeden át fogságban tartotta, megerőszakolta és teherbe ejtette a saját lányát.

A történet alapjául Emma Donoghue könyve szolgál, amit pedig a Fritzl-ügy ihletett - Donoghue írta egyébként a film forgatókönyvét is, vele készült interjúnk hamarosan olvasható lesz az Indexen, és abban azt mondja, hogy igyekezett minél kevesebbet meríteni az eredeti történetből. 

A középpontban egy Jack (Jacob Tremblay) nevű kisfiú áll, az ő szemszögéből mesélik el Ma (Brie Larson) történetét, akit fiatalon elrabolt egy férfi, és azóta rabságban tartja. Hét éve nem volt levegőn, nem lépett ki a börtönének számító pár négyzetméteres kis szobából és a filmben már ötéves a kisfia, Jack, úgy élt eddig, mintha ez lenne a természetes. Akit érdekel milyen lehet belülről egy ilyen börtön, annak itt van ez a 360 fokos videó a szóban forgó szobáról.

Én tartottam tőle, hogy nagyon nyomasztó film lesz A szoba, de a készítőknek sikerült ezt valamennyire elkerülni, nem akarták külön még borzasztóbbá tenni az egyébként is sokkoló alaphelyzetet. A szoba így nem arról szól, hogy valami beteg állat össze-vissza erőszakolja a fogolyként tartott Brie Larsont, hanem arról, hogy egy ötéves kisgyerek hogyan éli meg ezt az egész helyzetet teljesen természetesnek, hogy mennyire szoros tud lenni egy anya és fia közti kapcsolat. 

Elmondod a gyerekednek, hogy az egész eddigi életetek maga a pokol vagy megpróbálod a lehető legboldogabb életet biztosítani neki a körülményekhez képest?

Ennyit ér

Index: 7,5/10
Metacritic: 86/100
IMDb: 8,3/10
Rotten Tomatoes: 96/100
Port.hu: 7,8/10

Sajnos képtelenség spoilerek nélkül választ adni ezekre a kérdésekre, szóval aki kifejezetten érzékeny erre, az most ne olvasson tovább, de ebben a cikkben semmi olyan fordulatot nem lövünk le, ami az előzetesekben ne szerepelt volna. A film valós fordulatait ugyanis ebben a cikkben szpojlerezzük el,  itt kommentelhet is

Baromi olcsó húzás lett volna annyival letudni a témát, hogy a film végén anyának és fiának sikerül megszökni a tömlöccé alakított fészerből, ezért is kifejezetten örvendetes, hogy erre már a film közepén sor kerül. Az idáig vezető jelenetek a legerősebbek, hiszen megtudjuk milyen a gyerek szemszögéből ráébredni, hogy az egész eddigi élete hazugság volt, és tényleg létezik egy hatalmas világ a szobán kívül. Mennyire ijesztő lehet egy ötéves kisgyereknek, amikor az anyja beavatja a valóságba, majd különböző trükkökkel próbálja megmenteni az életüket? Az egész lelki horrorba mégis fért egy gyönyörű jelenet, amikor a kis Jack életében először meglátja a türkizkék eget, na, akkor még én is beleborzongtam a filmbe.

A film második fele tehát már azzal foglalkozik, hogyan illeszkedik vissza a társadalomba az anya, és mit kezd azzal a rengeteg új információval a kisfiú, akinek eddig a tévé, az ágy, a szék és a mosogató volt a legjobb barátja.

Abrahamson végig nagyon ügyes abban, hogy nekünk teljesen hétköznapinak tűnő jelenetekben mutatja meg, ahogyan a kisfiúnak fogalma sincs mit kéne csinálnia. Jacob Tremblay megdöbbentően jól játszik, egyszerűen nem is értjük, hogy miért a mellékszereplőnek járó Oscarra kampányoltak a készítők, amikor a film minden egyes jelenetében szerepel. A legjobb színésznő díjára jelölt Brie Larson viszont tökéletesen adja a legbelül darabokra tört anya szerepét, aki kisfiával kitalál egy saját világot magának az öntudata megóvása érdekében, majd az egész hirtelen semmivé válik az évek óta vágyott szabadság megszerzése után.

Lenyűgöző történet, kivetnivalót tényleg csak a tálalásban lehet találni. Az operatőri munka feltűnően semmilyen, egyáltalán nem próbálták meg képileg különleges szemszögből megmutatni a szobát, a színek és a fények végig ugyanolyanok, mintha azt akarnák sugallni, hogy lényegében nincs különbség a szoba világa és a valóság között. Pedig mennyire van, hát épp erről és a szoros anya-fia kapcsolatról, és annak felbomlásáról szól a film. A kisfiú nézőpontja nagyszerű lehetőségeket ad a filmnek, de bennem hiányérzetet okozott, hogy szinte semmit sem tudtam meg a fogvatartóról és arról, hogy mi történik vele, miután sikerül a szökés. 

A szoba sokkal több annál, mint amit az ember egy nyomasztó thrillertől vár. Az eredeti Fritzl-sztori jóval sokkolóbb ennél, de egy ilyen, alapvetően elég könnyen kiárusítható témát jó érzékkel nem vittek el nyomorpornóba, hanem egészen más szemszögből próbáltak megvizsgálni. Jól tették. 

Ha látta már a filmet, akkor itt tudja folytatni az olvasást. 

Ne maradjon le semmiről!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.