Írtam egy vígjátékot Trianonról

Interjú Köbli Norberttel, A vizsga és a Félvilág forgatókönyvírójával

2016.02.03. 21:52
45 hozzászólás

Köbli Norbert valószínűleg Magyarország legismertebb forgatókönyvírója. Dolgozott filmforgalmazóként és filmkritikusként, írói karrierjét Sas Tamás mellett kezdte a 9 és fél randiban, de nem sokkal később, a Made In Hungáriával nyitott a magyar történelem felé, és pár tévés (T.Ú.K., Hacktion) és filmes (Couch Surf) projekt után A vizsga című forgatókönyvével megtalálta magának azt a rést, ami látszólag hiányzott a magyar filmgyártásból: a jól megírt, jelenre reflektáló, izgalmas történelmi thrillerek rését. A vizsgát a Szabadság különjárat és A berni követ követte, 2015 végére pedig elkészült az 1910-es években játszódó Félvilág is. Közben írt forgatókönyvet Mancsról, Puskás Ferencről és Trianonról is, de már várja, hogy elérjen a jelenhez. Az eredetileg tévéképernyőkre készülő Félvilágot február 18-tól a mozik is vetítik majd. 

Hogyan született a Félvilág ötlete? 

Kolozsi László íróval egy Tisza Istvánról szóló filmterven dolgoztunk, amiből aztán nem lett semmi. A munkához kölcsönadta a Tolnai Világlapja-gyűjtemény reprint kiadását. Abban láttam meg a korabeli hírt Mágnás Elza meggyilkolásáról. Leginkább az fogott meg benne, hogy itt történt. Itt, a második kerületben, tőlem egy köpésre. Budapesten minden házban történt ötven, vagy ezer, vagy milliárd, nagyon tragikus, fájdalmas, vagy éppen örömteli dolog. Íróként kicsit úgy is tekintek magamra, mintha médium lennék, amikor ezeket a régi dolgokat felszínre hozom. Amikor körbenézek az utcákon, mást látok, mint a többiek. Belelátom a városba ezt az élő, lélegző múltat. Mágnás Elza története ezért nem hagyott nyugodni.

Más is megfogott benne. Otthon élünk a családdal, párunkkal, mennyire zárt, intim világ ez. Amikor jön a takarítónő vagy a babysitter, mennyire érezzük, hogy valaki más is ott van. És ha velünk élne egy házvezetőnő, hogyan nézne ki ez az együttélés. Akármekkora is a lakás, ha van is cselédszoba, akkor is velünk él valaki, aki a család része, aki tudja a dolgokat, belelát mindenbe. Kialakul vele egy intim viszony. Ez érdekelt, illetve az, hogy egy ilyen viszony hogyan alakul át egészségtelen függésbe. Irodalmi előképként Krúdyhoz fordultam. Amit a témában írt, elolvastam. Segített még az Éjjeli lepkevadászat című album, tele fotóval és rajzzal, amely a korabeli bordélyvilágról szól. Illetve a Hozott szalonnával című könyv, ami a XX. század apróhirdetéseit gyűjti össze, évekre bontva. Mik a jellemző apróhirdetések? Megnéztem az 1910-14 közötti hirdetéseket. Innen lehet olyan szakkifejezéseket szerezni, mint a Margit Creme vagy Párisi Nagyáruház. Bármilyen jó dolog is, egy ponton muszáj leállni az anyaggyűjtéssel. Mikor már úgy vagy vele, hogy szétrobbansz a tudástól, muszáj kiokádni a papírra.

Hogyan lesz szalagcímekből, és kutatómunkából történet?

A Félvilágban szereplő lányok 1896-ra jöttek fel a Monarchia minden szegletéből. A Millennium alkalmából volt egy egész bulinegyed a Városligetben az állatkert meg a Vajdahunyad vára mai területén. Egy évig ott óriási mulatság volt, egész Európából érkeztek emberek szórni a pénzt. Elza prostituáltnak jött fel Pestre. Azt találtam ki, hogy ekkor Rózsi karolta fel, ez el is hangzik a filmben. És később, amikor Elza kiemelkedett ebből a világból, felvette Rózsit komornának. Így került bele a történetbe a személyiséglopó-szál, amolyan egzisztencialista drámaként. A Bűn és bűnhődés óta érdekel, hogyan lehet emberölést felépíteni motivációval. A Félvilágban erre is kísérletet tettem. Írás közben éreztem, hogy a forgatókönyv minden nappal gazdagodik. Olyan dolgokról is elkezdett szólni, amikre nem voltam felkészülve.

Mint például?

A feleségem szerint arról szól a film, hogy mindenkinek van egy főnöke. Az első jelenetben azt hisszük, hogy Rózsi a főnök, majd kiderül, hogy az Elza az ő főnöke, neki a Max Schmidt, neki az apja, neki meg a kliensek. Szól most arról is, amit Csehovból olvastam ki, és most utólag beleláttam a Félvilágba, hogy bírunk egyfajta hatalommal és méltósággal a saját életünkben. De ha a szívünk úgy diktálja, pillanatok alatt lemondtunk róla és odadobjuk magunkat az arra alkalmatlanok elé.

Milyen érzés, hogy te is később látsz bele dolgokat?

Nemrég olvastam egy interjút Nemes Jeles Lászlóval, amiben azt mondja, hogy megtanult kommunikálni a saját filmjéről – ötezer interjú után. Én is bajban vagyok, amikor kommunikálni kell a filmemről, és megértem azokat, akik azt mondják, hogy ennyi, kész van, nem mondok semmit.

Ha olvasol egy Agatha Christie-könyvet, ő sincs ott az éjjeliszekrény mellett, hogy meséljen róla.

Ugyanakkor szeretek a filmjeimről beszélni, csak ott van bennem a kétely, hogy nem mondok-e hülyeséget. Nem rontom-e le az értékét vagy összetettségét, hogy egyféleképpen értelmezem. Az is lehet, hogy csak egy év múlva fogom megérteni, vagy csak két év múlva tudom kommunikálni, hogy mit is csináltam.

Hogy kezdődött a karriered?

Mindig szerettem a filmeket, szerettem írni. Akkor kapcsoltam össze, hogy létezik ilyen, hogy forgatókönyvírás, amikor megjelent az internet az életemben, 1995 körül. Rögtön forgatókönyveket töltöttem le. Volt egy Alex Epstein nevű faszinak egy online kurzusa, azt is letöltöttem, James Cameront, mindenfélét. Akkor természetesen rögtön elkezdtem forgatókönyveket írni. De nem voltak jók. 18-20 éves korom között már írogattam. De nem volt élményanyagom, nem voltam érett. Más filmeket próbáltam másolni. Írtam egy olyat az Alien mintájára, hogy Alone, és így tovább. Mivel nem szántam el magam az írás mellett, a szüleim tanácsára elvégeztem a jogi egyetemet, szóval én doktor vagyok, de sosem kellett jogi területen dolgoznom, mert az egyetem végére a filmkritikákból elkezdtem megélni. Akkor a Voxba írtam.

Meg lehetett élni kritikaírásból?

Azt éreztem, hogy ha nem is tudok ott lenni, ahol az álmom van, körülötte legyek valahol. A filmes újságírás után a filmforgalmazás felé léptem tovább. (Köbli a Best Hollywoodnál dolgozott, ők hozták be például A bukás című filmet - a szerk.) Akkoriban rengeteg forgatókönyvet olvastam. Sokszor nem láttuk a kész filmet, hanem az elküldött forgatókönyv alapján kellett eldöntenünk, hogy akarjuk-e forgalmazni az adott filmet vagy sem. Így olvastam a Volvert, a Tigris a hóbant vagy például a Lucky Number Slevint. Ezeket meg kellett ítélni anélkül, hogy egy kockát is láttunk volna belőlük. Egy idő után jött az érzés, főleg, ha gyengébb forgatókönyvet olvastam, hogy ilyet én is tudok. De az első igazi forgatókönyvírói felkérésem a Kis Vuk volt. Már a pénzben is megállapodtunk a producerrel. Mondtam neki, hogy szeretném átírni az addig elkészült forgatókönyvet, mert ebben tetőtől talpig látni az embereket, az eredetiben pedig ugye csak deréktól lefelé látszanak. A producer fogadott velem 20 ezer forintban, hogy tévedek. Elment, megnézte az eredeti Vukot, elismerte, hogy tényleg nem látszódnak benne az emberek, viszont a 20 ezer forintot nem adta oda. Így nem is dolgoztam a Kis Vukban.

Ekkoriban írtam meg a Szárnyas fejvadász folytatását. És bármennyire élveztem, mire a végére értem, arra jutottam, hogy én a jogokat soha az életben nem fogom megkapni. Pedig nagyon jó címe volt:

Blade Runner: Clone

És teljesen le volt klónozva az eredeti film.

De ugye nem lopták el és nem ezt fogják nálunk forgatni?

A Best Hollywoodos főnököm, Siflis Olivér elkezdett vele házalni külföldi cégeknél, de valaki azt mondta, hogy maximum a SyFy-tévécsatornára való. Szóval annyira jó nem lehetett.

Hogyan fejlesztetted magad?

Anno megfogadtam, hogy nem fogok forgatókönyvírói tankönyveket vásárolni, mert akkor azzal fog elmenni az idő, hogy ezeket olvasom ahelyett, hogy írnék. De amikor már végigírtam pár forgatókönyvet, elkezdtem az Amazonról rendelni a tankönyveket. Mindent elolvastam. Meg beszereztem a Final Draft szoftvert, és úgy éreztem, hogy szintet léptünk. Amikor már nem kellett vesződni a formázással, és a könyv hirtelen úgy nézett ki, mint egy igazi, az olyan irtózatos löketet adott nekem. Krigler Gábor Folyt. köv. című könyve később jelent meg, illetve 2008 körül jelent meg Tóth Róberttől a Hogyan írjunk közönségfilmet, magánkiadásban. Más szakirodalom azóta sincs. Amikor a Filmvilág archívuma felkerült a netre, ott olvastam még forgatókönyvírásról, illetve a Filmírás.hu-t, amíg még működött.

Mi volt az első professzionális munkád?

Ahogy mondtam, majdnem a Kis Vuk lett az. De a Blade Runner-klón címét Perceptionre változtattam, és azzal házaltunk. Akkor már úgy nézett ki, hogy lehet, van valami keresnivalóm ebben a szakmában. Akkor találtam ki, hogy Mancsról szeretnék írni. Tele volt vele a sajtó, még a Nők Lapja címlapján is szerepelt. A Seabiscuitet is akkor láttam, meg mindig akartam kutyás filmet. A Fekete fülű fehér Bimet nem tudom még egyszer megnézni, mert meghasad a szívem. Kutyás filmekkel hadilábon állok, mert mindig sírok rajtuk. Szerettem volna egy ilyet csinálni. Ez lett az a film, ami kilenc évvel később valósult meg.

A 2014-es filmben maradt valami a te könyvedből?

Nem, egész más lett. Az évek alatt nagyon sok különböző változat készült. Más fókuszok voltak, más szereplők, más nevek. Bergendy Péter rendezte volna. Úgy volt, hogy Pados Gyula fogja fényképezni. A Mancs kinyitott számomra egy ajtót. Amerikában azt mondják, hogy az első könyvedet valószínűleg soha nem fogják megfilmesíteni, de sokan fogják olvasni.

Miben lett volna más a te Mancsod?

A teljes életét átfogta volna egy nagy léptékű sztoriban. Nem volt elképzelésem arról, hogy egy magyar költségvetés mire elegendő. A nyitójelenet úgy indult, hogy hatalmas nagytotál Izmitről, ahol a földrengés volt, összedőlt házak, gondoltam CGI-jal majd megcsinálják! Amit én írtam, az legalább egy 3 milliárd forintos film volt, de ezt akkor nem tudtam. Nem is érdekelt. 

Kell ezzel neked egyáltalán foglalkoznod?

Persze, hogy kell. Nagyon fontos szempont. Ha írsz egy ekkora filmet, azt mondod, hogy erre teszed fel az életedet, akkor fel kell készülni rá, hogy lehet, hogy soha az életben nem fog leforogni. A magyar piac pici. Azt tudja, hogy 5-10 évente van egy ekkora film.

Ami most a Kincsem.

Igen. Ez a Mancs-könyv átfogta volna a teljes életét, 1994-től 2006-ig, születésétől haláláig, illetve a kapcsolatát a gazdájával. Az évek során kilépett a Bergendy, kilépett a Pados, bejött a Pejó Róbert. Neki voltak saját elképzelései, én is kiléptem. Amikor a Filmalaphoz került az egész, akkor visszajöttem még egy körre, de végül Pejó fejezte be a könyvet. Abban a könyvben már nem ismertem magamra. 

A forgatókönyvírókat általában háttérembereknek tartjuk. Milyen érzés az, hogy te ennyire az előtérben vagy, akár a készítésnél, akár a film marketingjénél?

Köbli-filmográfia

2008: 9 és 1/2 randi

2008: Jack Jack

2009: Made In Hungária

2010: Tanár úr, kérem

2011: A vizsga

2013: Szabadság különjárat

2014: A berni követ

2014: Couch Surf

2015: Félvilág

2015: Válótársak

Szeretem azt hinni, hogy nem azért, mert sok újságírót meghívtam sörre az elmúlt években. És azért olyan sokat nem is! Szokták tőlem kérdezni, hogy mi a siker titka. Nekem az, hogy mindenkinél keményebben dolgozom. Nem gondolom, hogy tehetségesebb vagyok, vagy valami nagyon nagy egyéniség lennék. Azt gondolom, hogy kurvára keményen dolgozom. Ez a titok. Sokat dolgoztam azon, hogy a filmek, amik a kezeim közül kikerülnek, ne csak megvalósuljanak, hanem jók is legyenek. Sosem értem be azzal, hogy címke szerint „csak” az író legyek. Filmről filmre közöltem az alkotótársaimmal, hogy én ebbe és ebbe szeretnék beleszólni. Nem akarom elvenni a munkátokat, de beszélgessünk és hallgassuk meg egymást, szeretném tudni, hogy kik fognak körbevenni, és ne csak úgy történjenek a dolgok a fejem fölött. Bizonyos szempontból a legeleje óta produceri szerepet is csinálok, nem mint gyártó, hanem mint kreatív producer. Én szeretem meghozni a döntést, ki legyen a rendező. Ne mások tegyenek a fejemre egyet. Ha van egy könyv, először megbeszélem a rendezővel, és csak aztán megyünk tovább a producerhez. Ha megbízok a rendezőben, akkor megbízok minden döntésében. Ha nincs bizalom, minden döntését meg fogom kérdőjelezni. Ami egy egészségtelen helyzet.

Tudatosan próbáltad másolni A vizsgát a következő filmekkel?

Ha belépsz egy érdekes korszakba, akkor az könnyen beszippant. Hirtelen elkezded érezni, és érteni a nüanszait. Pontosan tudod, hogy milyen ruhában voltak a korszak emberei, milyen használati tárgyaik voltak, milyen problémák foglalkoztatták őket. Másrészt én nagyon jól megtaláltam magam a negyvenes-ötvenes években. Mindig is izgattak a korszak morális dilemmái, a férfiember erkölcsi kérdései. Például ha vagytok négyen egy zenekarban, akkor az egyikkel külön elbeszélget a lemezcég, hogy te vagy a tehetséges, azt a három lúzert dobd ki az ablakon. Mit teszel? Ezek az erkölcsi kérdések, még ha nem is olyan felfokozottan, mint A vizsgában meg a többi filmben, de jelen voltak az életemben. Mi az, ami neked még belefér? 

Ha valamiben jó vagy, akkor a piac, még a magyar is, elkezd irányítani, hogy azt csináld tovább. Ezt hívják skatulyának. Például a Félvilág ez ellen is ment. Azt éreztem A berni követnél, ha most még egy ugyanilyen film jön ki tőlem, akkor örökre beleragadok egy skatulyába. Attilával megbeszéltük, hogy így vagy úgy, de minden közös filmünk más lesz. Az lesz majd a meglepetés, amikor készítünk egy filmet, ami a jelenben játszódik. Arra is vannak tervek.

És nem érezted skatulyának önmagukban az igaz történetek alapján készült történelmi filmeket?

Nem, ha annak érezném, akkor rögtön tennék ellene. Most Kovács Pistával egy első világháborús filmet választottunk. Azt vettük észre, hogy nincsenek első világháborús magyar filmek. Amit Szász Attilával szeretnénk csinálni, az pedig 1945-ben játszódik. Én nagyon optimista vagyok ezek szerint, mert azt érzem, hogy lesz idő mindenre. Az én példaképeim, Clint Eastwood, Billy Wilder, Woody Allen, meg Mike Nichols, nekik hatalmas filmográfiájuk volt. Végig lehet nézni, lehet mondani, hogy volt pár szar film, de azt is lehet látni, hogy voltak korszakaik. Most arra gondolok, hogy nekem ez egy korszak, majd utána lesz egy másik. Ebben az alkotói korszakban most jól érzem magam. De látom a végét, és látom, hogy hamarosan szeretnék elkezdeni egy újat.

Nemrég feltűnt egy internetes árverésen a Puskás Ferenc életéről készült forgatókönyved. Tudnál erről mesélni?

Szőllősi György, aki azt a kitűnő Puskás-könyvet írta, és a Puskás-hagyatékot kezeli, megkeresett. Neményi Ádám volt a projekt producere. Az első változatot Szőllősi írta, a második változatot pedig én. Ami már egy 180 oldalas eposz volt, Magyarország kapitánya volt a címe. Egy Rocky-történetet képzeltem el, aminek a töréspontja a bordigherai évek, a disszidálás. Puskás 1956 és 1958 között el volt tiltva. Ő '56-ban éppen külföldön volt, a feleségének és gyerekének a vonatról kellett kiugrania a határnál úgy, hogy gépfegyverrel lőttek rájuk, így mentek utána. Kádárék kiharcolták, hogy a FIFA eltiltsa a disszidált magyarokat, köztük Puskást is. És hirtelen ott találta magát a világ legjobb focistája, hogy nem csinálhatja, amit tud. Csak bemutatómérkőzéseket tarthatott az olasz Riviérán megalázó körülmények között. Elhatalmasodott rajta az iszákossága, 18 kilót hízott, gyomorvérzése lett. Ebből a Dühöngő bika / Rocky-szerű rossz korszakból állt fel úgy, hogy a Realba mehet játszani, de nem biztos, hogy kezdőnek, mert újra meg kell találnia a helyét, össze kell szednie magát. A sztori központi konfliktusa az volt, hogy sikerül-e újra talpra állnia. De benne volt a forgatókönyvben Helsinki, London, a vereség. Annyira epikus Puskás élete, hogy csak az külön film lehetne, hogy edzőként odarakják a Panathinaikoszhoz, és őket BL-döntőig menetelteti, egy amatőr jellegű csapatot. Csak a londoni 6:3 egy külön film. Vagy a győzelem Helsinkiben.

Van egyáltalán más magyar forgatókönyvíró, aki ezzel a korszakkal foglalkozik?

Nem én vagyok az egyetlen, ott van például Szekér András, aki A nagy füzetet írta, és a Budapest Noirt adaptálta. Lovas Balázsnak is vannak történelmi filmtervei, Hegedűs Bálint is írt nemrég egy Rejtő-adaptációt, előtte pedig Batthyányról. Fonyódi írta most a Janust. Gárdos Péter és Fekete Ibolya is remek dolgokat csináltak most. Szerintem megvan ez a történelmi vonal, egy kicsit tán divatba is jött. 

Pedig a Saul fia sikere miatt sokan hőbörögnek, hogy mikor készül már végre film a magyar történelemből.

Abban társadalmi szinten mindig nagyon nehéz kiegyezni, hogy ki a hős, és azt hogyan ábrázoljuk. Amiket én írok, átlagemberekről, hétköznapi hősökről szólnak, de közben felvillantanak valamit a nagy konfliktusból, és abból, hogy én erről mit gondolok. Nagyon nehéz lenne most a zászlónkra tűzni, hogy például Bibó Istvánról készítünk egy filmet. Ezerféle dolgon fennakadna. „Miért akarsz te most Bibóról filmet forgatni? Biztos kell nekünk ez? Kinek az érdeke ez?” Vagy Tisza Istvánról. De még Szabó István is belebukik egy Bethlen-filmbe. Pedig ha egy figura ellentmondásos, az a filmnek, a drámának csak hasznára válik. Plusz ha egy film fel mer tenni botrányos kérdéseket, akkor alkalmat is kínál a hiteles ábrázolásra és válaszadásra. Nálunk nem lehet ilyenekhez hozzányúlni. Soha az életben nem fogunk mondjuk egy Horthy-filmet csinálni. Én mondjuk írtam Trianonról vígjátékot.

Erről szeretnék többet tudni!

Arról szól, hogy a trianoni delegáció egyik tagja, egy fiatal földrajztudós csalódottan megy haza, nemcsak azért, mert elcsatolták Erdélyt meg Partiumot, de az ő kicsi falujukat is. Hogy fogja ezt megmondani a nagyon beteg apjának? Hazamegy, és végül nincs szíve megmondani az igazságot. Megbeszéli a falubeliekkel, hogy játsszák azt a beteg apa kedvéért, hogy őket nem csatolták el, magyar falu maradtak. Itt munkál bennünk Trianon közös élménye, és nincs feldolgozva. Ha így beszélsz róla, akkor jobbikos vagy, de ha úgy, akkor ballib. Lehet-e úgy megfogni Trianont, hogy a moziban közösen, egy dolgot érezzünk közben, és nevessünk rajta?

Szerintem nagyon jó lenne nevetni Trianonon.

Jó ízléssel, jól megfogva. A nevetés gyógyít, és katarzist tud kiváltani.

Nem zavar, hogy miközben a filmjeid sikeresek, a Filmalap visszadobja a terveidet?

Ilyenkor nem gondolom, hogy személyemben utasítanak el, inkább csak az adott projekt éppen nem tetszik nekik. A Filmalap kimondta, hogy olyan rendezőket várnak, aki meggyőzi őket. Úgyhogy én most olyan forgatókönyvíróvá gondoltam magam, aki a forgatókönyvével, a kitartásával képes meggyőzni őket.

Milyen magyar filmeknek voltak mostanában jó forgatókönyvei?

Legutóbb Fekete Ibolya filmjének. Virtuóz volt és sok tekintetben formabontó. És őszinte. Tudod, milyen nehéz az életedről, a családodról, anyádról, apádról akármit írni? Szerkeszteni, objektíven rálátni, és még szórakoztató is legyen? Zseniális volt. A másik tavalyról a Liza, a rókatündér. Az is baromi jól van megírva. És ami külön tetszett, hogy semmi cinizmus nem volt benne. Nagy szüksége volt a magyar közönségnek a Liza optimizumusára. 

Ne maradjon le semmiről!