Ez az év legfontosabb filmje

2016.02.18. 21:10 Módosítva: 2016-02-18 21:16:30
0 hozzászólás

Tizenéves voltam, amikor először láttam Az elnök embereit, akkor, amikor - ha jól emlékszem - tűzoltó és/vagy kamionsofőr szerettem volna lenni, esetleg régész. "Woodstein" története láttán meg újságíró, aminek az lett az eredménye, hogy egy kockás füzetbe gyűjtöttem mindenféle infókat a rokonokról, majd a hitelességüket nagyapámmal igazoltattam. Nem volt különösebb tervem az így megszerzett infómorzsákkal, egyetlen kézzelfogható haszna az volt, hogy megtudtam, hol tartja nagyanyám a dugicsokit, viszont a hőseim sorába az újságírók is bekerültek. A Spotlight - egy nyomozás részletei pedig az a film, ami miatt büszke vagyok arra, hogy én is ebben a szakmában dolgozom.

Az oknyomozó újságírókról filmet, sőt, hiteles filmet forgatni nem egyszerű dolog. Pont azért nem, amiért nehéz jól megfilmesíteni egy sakkjátszmát, vagy a gravitációs hullámok kutatását is - istenigazából látványos dolog ugyanis nem történik. Amikor valaki egy füles nyomában elindul, és felgöngyölíti a sztori szálait, akkor leginkább telefonál (sokat), archívumokat búj (még többet), és informátorokkal beszélget nem túl frekventált helyeken, majd leül, előveszi a jegyzeteit, és az adathalmazt érthető, befogadható formába önti. A cikket utána elolvassa a rovatvezetője, a főszerkesztő-helyettese, a korrektor/olvasószerkesztő és adott esetben a főszerkesztő is, majd megjelenik, és vagy lesz következménye, vagy nem. Egy ilyen folyamat a téma nehézségétől, összetettségétől függően akár egy éven át is elhúzódhat - ezt filmen ábrázolni úgy, hogy a néző ne akarjon az első óra után eret vágni magán, sokkal nehezebb, mint megenni húsz deka májat a hóban.

Persze ha a forgatókönyvíró/rendező nem ragaszkodik a tényekhez, esetleg egy kicsit kozmetikázza azokat, és betesz a filmbe sötét sikátorból leskelődő alakokat, autós üldözést és az utolsó élő szemtanút a saját testi épsége kockáztatásával is megvédő újságírót, akkor megoldottuk a problémát, izgalmas, pörgős akciófilm lesz a nyomozásból, amiben az interjú-információ ellenőrzés-írás szentháromságot csak egy flottul megvágott, zenés montázs képviseli, a játékidő java részét pedig a feszült arcot vágó, jóképű újságíró és lengén öltözött kedvesének menekülése teszi ki, az utolsó pillanatban megjelenő cikkel, naplementés dugással és hasonlókkal.    

A Spotlightot rendező Tom McCarthy viszont megoldotta, hogy mindenféle parasztvakítás nélküli, tisztán az oknyomozásról szóló, mégis elképesztően izgalmas filmet forgasson,

amiben igazi hős sincs, sőt. McCarthy az újságírókat és a szakmát nem misztifikálja túl, egyszerűen megmutatja, hogy ha egy oknyomozó rovatot hagynak dolgozni, akkor annak milyen eredménye lehet, és nem az a célja, hogy piedesztálra emeljen bárkit is - ahogy a film halad előre, sokkal több információnk lesz az ügyben érintett áldozatokról, mint a történeteiket lejegyzőkről. Joggal, persze, mert a Spotlight igazi hősei nem az újságírók, szerkesztők vagy éppen a kiadó, hanem azok a gyerekek és felnőttek, akiket a történet negatív szereplői, a bostoni katolikus papok molesztáltak.

A fotón a Spotlight szereplői és a rovat újságírói láthatók.
A fotón a Spotlight szereplői és a rovat újságírói láthatók.
Fotó: Hollywood Reporter

Ennyit ér

IMDb: 8,2
Rotten: 93%
Metacritic: 93/100
Index: 10/10

A film, aminek címét a Boston Globe napilap oknyomozó rovatától (a tagjait Mark Ruffalo, Rachel McAdams, John Slattery, Brian d'Arcy James és Michael Keaton alakítja) kölcsönözte a rendező (de éppen a jelentése (reflektorfény) miatt egyébként is megállja a helyét) arról a 2002-ben kirobbant botrányról szó, amiben kiderült, hogy a katolikus egyház nemhogy tudott arról, hogy a papok gyerekeket molesztálnak és erőszakolnak meg, hanem aktívan részt vett az események eltussolásában, amiben (bármilyen furcsa is ez a filmet látva) a Boston Globe is segédkezett. Nem egyszerű történet ez, a befogadása sem könnyű. Az ismeretségi körömben vannak olyanok, akik ezt a filmet azért nem fogják megnézni, mert képtelenek, vagy csak nem akarják elhinni, hogy az egyház képes volt évtizedeken át szemet hunyni a molesztálások felett, és hogy nem elszigetelt esetekről, pár megtévedt bárányról van szó, hanem 1993 óta zajló, az egyházi vezetők által szőnyeg alá sepert, gyomorfogató ügyről, amiben legalább 270, Boston környéki papról derült ki, hogy aktívan részt vett.

A Spotlight akkor mutat rá az oknyomozó újságírás fontosságára, amikor a nyomtatott, hagyományosan szeriőznek tartott sajtó soha nem látott, sziszifuszi küzdelmet folytat a puszta létéért.

A Boston Globe oknyomozó rovata, a Spotlight nem az egyetlen ilyen rovat az újságírás történtében, sőt, nagyon sok ilyen működik a mai napig, mert a lapok kiadói hálistennek ma is hisznek abban, hogy a sajtó egyik feladata az, hogy elszámoltassa azokat, akik hatalmukkal visszaélve sunnyognak és szegik meg a törvényeket. Ez nem kizárólag a nyomtatott sajtóra jellemző, sőt, az oknyomozó újságírás az internettel és az elektronikus sajtó térnyerésével újabb lendületet kapott, de ettől még jó belegondolni, hogy annak idején egy főszerkesztő nyugodtan adhatott akár egy évet is egy rovatnak arra, hogy egy nagy sztorin dolgozzon. Igaz, az ügy felgöngyölítése után, 2002-től kezdve 600 cikk jelent meg a témában, azaz volt miről írni bőven. A Spotlight rovat Pulitzer-díjat és több más elismerést is megkapott a nyomozás miatt, aminek eredményeképpen az USA átalakította az egyházi személyek felelősségre vonására vonatkozó jogszabályait, a római katolikus egyház pedig nagyszabású, az egész világra kiterjedő vizsgálatot indított a papság pedofil hajlamai, erőszakos tettei és molesztálási ügyei kivizsgálására.

spotlight-4-9a1fdb714791b19b

A bostoni ügy kirobbanásához az kellett, hogy a Boston Globe élére egy ejtőernyőst nevezzenek ki - a lap kiadója a The Miami Heraldtól helyezte át azt a Martin Baront, akinek nem volt semmilyen helyi kötődése, így sokkal könnyebben állíthatta rá a Spotlight-rovatot a katolikus egyházra. Boston ebből a szempontból elég különleges helyzetben van, a lakosság nagy része római katolikus, és olyan környezetben nőtt fel, ahol az ilyen ügyekről nem beszélt senki, mert szégyennek tartotta. És mivel a város vezetősége és az egyház nagyon jóban volt egymással, ez magával vonta azt is, hogy a többi fontos intézmény is beállt a sorba, a Boston Globe sem nagyon foglalkozott olyan dolgokkal, amik esetleg az egyháznak kínosak lehettek volna.

Ebbe az idilli helyzetbe taposott bele Baron, és állította rá a Spotlightot a katolikus egyház eltussolt ügyeire - és ehhez csak az kellett, hogy a dolgát végezze, és lelkiismeretes főszerkesztőként a lap mínuszos híreit is elolvassa, mert így szúrta ki a sztorit. És itt jön be a képbe az, hogy Baron nem bostoni volt, és hiába igyekezett finom nyomást helyezni rá az egyház, nem foglalkozott vele, sőt, az újságírókat visszaküldte dolgozni az első pár hónap után, mert sokkal nagyobb sztorit látott maga előtt, mint az akkor még csak egy papról szóló történet. Igaza volt.  

A film a nyomozás részletes bemutatása mellett gondosan odafigyel arra, hogy a molesztálás áldozataival is foglalkozzon,

és az emberi oldalát is megmutassa egy alapvetőn száraz, mechanikusan zajló nyomozásnak. Amiben pedig a legnagyszerűbbet alkotja, az a sajtó munkájának bemutatása, az olyan apróságokkal együtt, mint az újság szerkesztőségi munkájának hiteles ábrázolása - aki már járt valaha egy napilap szerkesztőségében, ráismer a jelenetek nagy többségére, aki meg nem, az higgye el nekünk, hogy igen, ezek ilyen melóhelyek. A Spotlight ettől függetlenül nem az újságíróknak készült film, nem kell megijedni, nincsenek összekacsintós, csak a szakmabelieknek szánt belsős poénok, simán arról szól, hogy páran elvégzik a munkájukat, aminek kézzel fogható hatása lesz a társadalomra.

A film forgatókönyve nagyszerű, és ha nem nyeri meg a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart, akkor nincs igazság a földön. A dialógusok életszerűek, a történet egy percre sem ül le, és izgalmasabb, mint bármi, amit tavaly láttunk, ráadásul nagyszerű színészek játszanak benne - a főszerkesztőt alakító Liev Schreiber egy-egy apró grimasszal vagy nézéssel többet mond, mint más egy kétórás túlélőshow-val. Mark Ruffalo ugyan egy picit teátrális néhol, és van pár jelenete, amiben nekem sok volt, de Rachel McAdams, John Slattery, Brian d'Arcy James, Billy Crudup és főleg Michael Keaton játékára egy szavunk sem lehet. Pompás munkát végzett díszlettervező, a jelmeztervező és a vágó is, és a rendezésre sem lehet panasz. Apró érdekesség, hogy a rendezésért Oscarra jelölt, de színészként jobban ismert Tom McCarthy a Drót utolsó évadában egy gátlástalan, sztorikat kitaláló, semmiféle újságírói etikát nem betartó újságírót alakított - most a szakma másik oldalának állított emléket nagyszerűen.

A Spotlight - egy nyomozás részletei a tavalyi év egyik legfontosabb és legjobb filmje volt. Sok elemében emlékeztet Alan J. Pakula 1976-os alapművére, Az elnök embereire, de míg Woodward és Bernstein nyomozásához elengedhetetlen volt a Mély Torok kódnéven emlegetett kormányzati informátor, a bostoni nyomozás az első perctől az utolsóig az újságírók érdeme volt, akik még akkor sem adták fel a küzdelmet, amikor a 9/11-es események miatt egy kicsit parkolópályára kényszerültek. Kitartásukat remélhetőleg az Amerikai Filmakadémia tagjai is értékelik, és a film megkapja a neki vastagon kijáró Oscar-díjat.



Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!