Szégyellem, hogy dán vagyok!

2016.02.18. 13:27
9 hozzászólás
Thomas Vinterberg, a Születésnap és a Vadászat rendezője már túl van a Dogmán, egy hetvenes évekbeli kommunáról csinált filmet, de ettől még felháborítja, ahogyan Dánia viselkedik.

Thomas Vinterberg rendezte a Születésnapot és a Vadászatot,az Index kedvenc 2013-as filmjét, úgyhogy izgatottan vártam, hogy milyen lesz a következő dobása, még akkor is, ha a skandináv kommunák világából nekem elég volt Lukas Moodysson és az Együtt, gondoltam érdekes lesz meghallgatni Vinterberg-verzióját is a sztoriról. Különösen, hogy ő tényleg egy kommunában nőtt fel, így a Kollektivet nagyrészt a saját élményein alapul. Szerdán mutatták be a Berlinálén a filmet: az eredmény mégis felemás lett: nincs különösebb gond vele, de nincsenek benne olyan új és izgalmas dolgok, amitől igazán szeretni is lehetne. Főleg, hogy a Kollektivet elsősorban egy széthulló házasság története, ilyen sztorit pedig láttunk már egy párat. 

“Volt idő, amikor az emberek megosztották egymással a dolgaikat. És ennek vége, és ez hiányzik az életemből. A szerelem elmúlik, az élet végetér, és nem értem, hogyan és miért. A feleségem teológus, őt szoktam erről kérdezni, de nem értem a válaszait, úgyhogy inkább filmeket csinálok róluk” - mondta a rendező a film után a Berlinálén. A Kollektivet, azaz Kommuna a hetvenes években játszódik: Erik (Ulrich Thomsen) egy hatalmas villát örököl, és úgy dönt, ahelyett, hogy pénzzé tenné, inkább megosztja a tágabb baráti körével. Innentől kezdve egy hatalmas családként laknak együtt, nyílt házasságban élnek és demokratikusan, szavazással döntenek minden fontos kérdésről. 

Ez papíron ugyan nagyon jól hangzik, de ahogyan halad előre történet, úgy lesz egyre kevésbé vonzó életforma a közösködés és az osztozkodás, francnak van kedve idegenekkel vitatkozni arról, hogy ki itta meg a sört és ki nem mosogatott el a múltkor. Vinterberg viszont inkább az érzelmi oldalra koncentrál: Erik ugyanis szerelmes lesz Emmába (őt Helene Reingaard Neumann, a rendező felesége alakítja), úgyhogy beköltözteti őt is a kommunába, amihez a felesége (Trine Dyrholm, aki a Születésnapban is Thomsen oldalán játszott) eleinte próbál jópofát vágni, de végül kénytelen belátni, hogy eleinte jó ötletnek tűnt ez a hippiskedés, de most már szeretné visszakapni a férjét. “Én sosem hittem a nyitott kapcsolatokban, de nagyra értékelem, hogy az előző generációk még mertek próbálkozni. Nem akartak középszerűen élni, úgyhogy inkább kísérleteztek. Ezt nagyon bátor dolognak tartom akkor is, ha ennek következményei voltak”. 

1998-ban Vinterberg első filmjével, a Születésnappal indult a dán Dogma a mozgalom: Lars von Trier nevével fémjelzett fiatal filmes csoport nem akart mást, csupán valós, igazi filmeket csinálni, és mindenféle szabályokat állítottak fel ennek érdekében, olyan hasznosakat is, hogy a képnek és a hangnak össze kell tartoznia (nincs utószinkron, meg érzelmes aláfestő zene), meg olyan hülyeségeket is, hogy a film rendezőjének a nevét nem szabad kiírni a film végén. Vinterberg is másként tekint már vissza ezekre az időkre: a Születésnap rögtön elnyerte Cannes-ban a zsűri nagydíját. “Amikor 1400 ember állva ünnepelte a filmet Cannes-ban, az a Dogma 95 végének a kezdete volt. A Dogma éppen hogy valami új és friss akart lenni, erre egyetlen éjszaka alatt egy divathóbort lett belőle. Ma már Dániában mindenfélét lehet venni Dogma címke alatt, bútort, élelmiszert, meg ilyen hülyeségeket. Mi nem egészen erre gondoltunk, pedig valahol természetes, hogy ekkora siker lett a dologból.”

Visszatérve a Kollektivetre: sok különböző gondolkodású ember egy asztalnál ül és kézfeltartással szavaz, majd egy nagyobb, orvosolhatatlan probléma láttán meghátrálni látszik - nem nehéz ebben az Európai Unió metaforáját, és az együttéléssel való gondok megoldhatatlanságát látni. Ezt a rendező is elismeri, noha tagadja, hogy ilyen direkt politikai üzenete lenne a valójában személyes indítattásból készült filmjének. “Szégyellem, hogy dán vagyok, szégyellem, ami a dán politikai életben történik. És ha ebből a filmből csak annyit sikerült megérteni, hogy az együttélés jó dolog, a megaláztatás viszont nem, engem már az is nagyon boldoggá tenne.” - mondta a rendező a berlini sajtótájékoztatón. Arra utalt ezzel, hogy amikor a menekültválság elérte Dániát, előbb akkor szigorították a menekültekre vonatkozó törvényeket, amiket arab nyelvű hirdetésekben hirdettek. 

Ezeket a filmeket láttam eddig a Berlinalén

HOTEL DALLAS: (Sherng-Lee Huang, Livia Ungur)Rém gyenge román doksi arról, hogy Bobby halála mit jelentett a románoknak. Sokat. Szétfolyó, koncepciótlan, túl sokat akaró film, és még csúnya is. 

ILEGITIM: (Adrian Sitaru)Románok, ügynökök, abortusz.  Innen indul, és nem várt fordulatokat vesz. 85 perc, de még mindig vitázunk róla.

GENIUS: (Michael Grandage)Meg sem próbáltak filmet csinálni, filmezett szinház az egész. Jude Law borzalmas, Colin Firth megússza, mert nem csinál semmit.

LOVE (BUCSI REKA): Imádtam az egészet, megkockáztatom, hogy az év végi listámon is rajta lesz. Igen, egy rövid animáció!

201605028 1 IMG FIX 700x700
Fotó: Twitter

ALONE IN BERLIN: (Vincent Perez)Nemcsak simán borzalmas, de ízléstelen és relativizáló is. Német europuding, a rosszabb fajtából.

BEING 17: (André Techiné)Tele van meglepetéssel, egyáltalán nem ilyen filmre számítottam, de nagyon megszerettem a végére.

MAGGIE'S PLAN: (Rebecca Miller)A kedvenc idei Greta Gerwig-filmem, tisztára olyan, mint egy régi Woody Allen-film. Julianne Moore fantasztikus benne, imádtam!

DEATH IN SARAJEVO: (Danis Tanovic)A Gavrilo Princip-merénylet 100. évfordulóját ünneplik. Sok kérdés, kevés válasz. Nagyon politikus, de pont ettől nagyon jó!

A QUIET PASSION: (Terence Davies)Az 50 éves Cynthia Nixon játssza a 30 éves Emily Dickinsont. Egy másik jeleneten is lehet nevetni egyszer, de egyébként felejtős.

MAPPLETHORPE: (Fenton Bailey, Randy Barbato) Korrekt film a fotósról, és teljesen cenzúrázatlan, úgyhogy sok pénisz, sok S/M, sok sátánizmus.

INDIGNATION (James Schamus): Amerika, ötvenes évek, egyetemi campus, Philip Roth. Meglepően jól sikerült, meglepődtem, mennyire szerettem.

LILIOM ÖSVÉNY Fliegauf visszatért a kísérletezéshez, aminek örülök, viszont technikát is váltott, aminek nem. A film viszont még így is bejött.

L'AVENIR (Mia Hansen-Love): Isabelle Huppert csodálatos, mint mindig, egy olyan filmben is, amiben nem történik semmi, csak tönkremegy az élete.

FUOCOAMMARE (Gianfranco Rosi): Gyönyörűen kivitelezett, felkavaró film Lampedusáról, nagyon csodálkoznék, ha nem nyerne valami díjat. 

BORIS SANS BEATRICE (Denis Coté): Nehogy hűtlen legyél a feleségedhez, mert nagyon rosszul jársz! Lefilmezett moralitás, egy tökéletesen felesleges film.

WAR ON EVERYONE: John Michael McDonagh elesett. Rossz ízlés, szar humor árad a film minden kockájából. A színészek is rettenetesek. 

MIDNIGHT SPECIAL (Jeff Nichols): Üldözős sci-fi, ami kicsit az I Originsre emlékeztet, amennyiben a vége egy baromság, de megvan a saját világa. 

HAIL, CAESAR (Coen-bros): A filmezés nehéz kenyér, sok az idióta. Nem a legjobb Coen, de én minden régi Hollywoodról szóló filmet bírok. 

007
Fotó: outnow.ch

(A Kollektivetet a Vertigo mutatja be Magyarországon, a rendezővel és a főszereplővel készült interjúkkal akkor jelentkezünk majd.)

Ne maradjon le semmiről!