82 ezer magyarnak okozott álmatlan éjszakát a Saul fia

2016.03.01. 15:02

Utoljára 2008-ban követte ilyen kevés amerikai az Oscar-gálát a tévében, írja az MMonline. A Nielsen adatai szerint a tévével rendelkező amerikai háztartások 23,4 százalékában nézték élőben a díjátadót. Ez egyúttal 36 százalékos közönségaránynak felel meg, vagyis az éppen tévézők ilyen arányban választották a gála izgalmait.

Mindez nagyjából 34 millió nézőt jelenthet – bár pontos számadatokat még nem tudni –, ami nem kevés éppen, de 2008-ban voltak utoljára ilyen alacsonyak a mutatók: akkor a tévés háztartások 21,9 százaléka, és az éppen tévézők 33 százaléka követte az Oscart.

Az Origo vonatkozó cikkéből az is kiderül, hogy a gála miatt 82 ezer magyar maradt ébren, a 18 és 49 év közötti célcsoport tagjai közül 27 ezren nézték a Duna TV hajnal kettőkor kezdődő közvetítését, ami 18,1 százalékos közönségarányt jelentett. Vagyis a csatorna szépen muzsikált a hajnali órákban, a díjátadó végére azonban alig maradt néző a csatornán. Előző este viszont A Dal döntője ért el szép eredményeket: a Duna TV akkor 759 233 nézővel és 16,9 százalékos közönségaránnyal büszkélkedhetett. Igaz, ezt a közmédia ismét feltupírozta kicsit.