A Viszkis-film Andy Vajnát is megkopasztja

2016.03.24. 16:41

A Filmalap 1,1 milliárd forinttal állt Antal Nimród Viszkis-filmje mögé. A szereplők névsorát csak május végén teszik nyilvánossá az alkotók, ekkor kezdik el forgatni ugyanis a mozit 130 különböző helyszínen, köztük Erdélyben.

Annyit már biztosan tudni, hogy Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem) lesz a film operatőre, Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) a látványtervezője, a producere pedig Hutlassa Tamás, aki már a Kontroll kapcsán is dolgozott együtt a rendezővel.

05
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A Predator 3-at és egy Metallica-filmet is rendező Antal Nimródot már korábban is támadták a készülő mozi miatt. Azzal vádolták, hogy egy közismert bűnözőt akar piedesztálra emelni. Pedig a filmes célja nem egészen ez, február végén úgy fogalmazott:

A fanyalgók szerint hőst akarunk csinálni egy rablóból, pedig nem erről van szó. Mi csak azt mutatjuk be, hogyan csinált belőle hőst a korszak médiája. Ez pedig nem ugyanaz.

Antal Nimród már három éve is azt mondta az Indexnek, hogy szívesen filmre vinné a Viszkis történetét, mivel egy környékről származnak. A film hitelességéhez egyébként maga Ambrus Attila is hozzájárult, ő és a rendező szintén 2013-ban találkoztak egy vásáron, ahol a Viszkis a saját kerámiáit árulta. A forgatási helyszínek közt olyan is lesz, amelyikhez Ambrus ezer szállal kötődik.

A rendező egyébként egy kevert műfajú filmet szeretne készíteni, amiben jól megfér egymás mellett a humor és az akció is. Sőt, egy igazán szórakoztató, közönségvonzó alkotást ígér, ami a tervek szerint 2017 tavaszán kerülhet majd a mozikba.

Ne maradjon le semmiről!