A magyar film, ami kipaterol a moziból

Kritika a Zero című új magyar filmről

2016.03.24. 14:12

A Zero híre már megelőzte a magyar premiert, vagyis pontosabban nem a híre, hanem két tényező, amit a film generált saját magának. Az egyik az volt, hogy Andy Vajna kerekperec kijelentette: ez nem film. A stáb nem volt rest, és ezt a mondatot, mint egy véres kardot, az előzetesben is rendesen megfuttatták.

A másik az, amit Nemes Gyula rendező (Egyetleneim) a Karlovy Vary-i premieren elmondott: hogy a filmben Orbán Viktor fotójára lövöldöz az egyik szereplő, de ezt az esetleges cenzúrától félve Nemes önmaga semlegesítette az elkészült filmben, azzal, hogy a miniszterelnök arcát kisatírozta. A Zero egyébként 180 millió forint támogatást kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól.

A korábbi kritikák és az előzetes alapján könnyen lehet valami totális zagyvaságot várni a Zerótól. Amikor Nemes azzal a felirattal indította a filmjét, hogy ezt vászonra szánta, aki monitoron nézi, az nem fogja sem látni, sem érteni, akkor már magamban kuncogtam, hogy micsoda feltételezés, hogy bárki érteni fogja. Végül nem volt így. Viszont abban is biztos vagyok, hogy monitoron sem lenne sokkal rosszabb ez a film.

Mert a Zero valami olyasmi, mint amikor valaki tinikorában nagyon dühös - a közvetlen környezetére, arra, ahogy mennek a dolgok az ország-világban –, aztán elkezdene nagyon mérges blogposztokat írogatni. Vagy punkot játszani egy pincében. Vagy csak úgy óbégatni az utcán. Ez az energia vonul végig Nemes filmjében, és hát az energiát tudom értékelni, de az idejétmúlt lázadozást annyira nem.

A történet a következő: egy méhgyárban dolgozó munkás (Kovács Krisztián) kikapcsolja a mesterséges adalékanyag-adagolót a futószalag mellett, és rájön, hogy a termék sokkal finomabb. A gyárat lekapcsolják, de ő megfertőződött: a sima bolti fehér kenyér szörnyű az igazi mézhez, úgyhogy elkezd búzát vetni, a belvárosban tehenet tartani, majd a civilizációtól teljesen elszakadva egy kis eszkábált tanyán méhészkedni. Itt találkozik össze a mobilcég atyjának lányával (Martina Kratka), akivel aztán mézben hemperegnek, amíg az apa (Udo Kier) nem kezdi ezt rossz szemmel nézni. Mivel nem akarok nagyon részletekbe menni, csak annyit mondok, hogy a film egy élesváltással aztán fekete-fehérbe vált, a főszereplőkből antiglobalista terroristák lesznek, akik elkezdik nagyon sikeresen megbontani a világ fennáló rendjét. A csúcspont az, amikor Udo Kier a tévében beszél kezdetleges magyarsággal arról, hogy a mobilkommunikáció rossz, a jövő a postagalamb.

Zero

B1 zero kisebb

Index: 5/10

És ezeknél a részeknél vannak a Zero legjobb ötletei összegyűjtve: a modern világnak annyi, az autókereskedésben lovakat adnak, az emberek otthon bográccsal főznek, a telefonboltokban csomagolt postagalambért állnak sorba a nyugdíjasok. Aztán a vicceket lassan félresöpri az a forradalmi hév, és a film eljut addig a pontig, hogy egyenesen a nézőknek szól be, és felszólít arra, hogy menjen mindenki ki a moziból. Aztán van még pár metapoén, de azokat nem lövöm le, mert tényleg meg lehet lepődni rajtuk.

Vagyis meglepődnék, ha nem lenne az egész annyira fárasztó, és idejétmúlt, mintha 10 évvel ezelőtti szamizdatokat szedett volna elő Nemes Gyula a fiókjából, és azokat filmesítette volna meg. A Zero hatására ráadásul rátesz egy lapáttal, hogy a felszínen avantgárd, kísérleti filmes eszközökkel él. Nincsenek dialógusok, a legtöbb mondatot – kivéve a televíziót – inzertekben láthatjuk. A feltehetőleg Youtube-ról összeszedett, pixeles, mobiltelefonos videók összemosódnak váltakoznak a film néha tényleg szép 35mm-es felvételeivel. De az egész egyenes, mint a nyíl, és egyszerű, mint a faék, csak nem annak mutatja magát.

És még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez a Zero előnyére válik, vagy sem. Hiszen ez az a film, amiben méhek közelijét látjuk, szövegbuborékokban kommunikálnak, miközben cseh nyelven énekelt jazz szól. Hogy miért, arra nem tudok válaszolni. De ha valakit nem zavarnak a miértek, és nem zavarja az, hogy egy olyan filmet néz, ami pont a létezését megengedő világ ellen harcol, akkor biztos értékelni fogja Nemes Gyula filmjét. Én szívesebben hallgattam volna rövid punkzenét.

Ne maradjon le semmiről!