Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- zsákfos
- jöttünk láttunk visszamennénk
- jöttünk láttunk visszamennénk 3
- film 2016
- filmek 2016
- folytatás
- jean reno
- kritika
- francia film
- vígjáték
- christian clavier
Mi viccesebb Zsákfosnál? Ha két Zsákfos idegesíti Jean Renót
Kritika a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. - A forradalom című vígjátékról
A Jöttünk, láttunk, visszamennénk 1-2 ma már ugyanúgy hozzátartozik a '90-es évek nosztalgiához, mint a Jurassic Park vagy a négyelemes walkman. Itthon ráadásul a szinkronos változat a Hawks kabáthoz és a lehetetlen színű biciklisnadrágokhoz hasonló, ikonikus emléke volt a korszaknak.
A Régen minden jobb volt, ezért folytassuk vagy remake-eljük a nagy közönségkedvenceket! nevezetű őrület Hollywood után a patinás francia filmstúdiót, a Gaumont-t is megfertőzte. Jean Reno és Christian Clavier majdnem 20 évvel az 1998-as Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2 után végre elkészítette a trilógia záróakkordját (a 2001-es amerikanizált verziót inkább felejtsük el). A rendező ezúttal is a régi részeket jegyző Jean-Marie Poiré, és bár a végeredmény
Persze nekem minden olyan film bejön, amiben a franciák Gálvölgyije, Christian Clavier a főszereplő (legutóbb épp a multikulti Franciaországnak görbe tükröt tartó Bazi nagy francia lagzikat röhögtem végig tőle), főleg, ha Józsa Imre a szinkronhangja. Hiszen ugye a Jöttünk, láttunk-filmekben nem is a bamba Jean Renón nevettünk nagyokat, hanem az idétlen fegyverhordozóján, Zsákfoson, vagyis pardon, Jacques-Foches-on.
A fő humorforrás természetesen most is az, hogy a buta, büdös és trágár szolga, a bolondos Zsákfos mindenben az ellentéte a kimért, istenfélő, nemesi származású urának. Kettejük időutazós kalandjai pont olyan jól működnek, ahogy a hülye Baldric is vicces volt a kimért Fekete Vipera mellett a történelmi korokon átívelő szerencsétlenkedéseik alatt.
A harmadik rész ugyanonnan folytatódik, ahol a második véget ért. A jó Godefroy lovag (Jean Reno) és a balfék Zsákfos (Christian Clavier) a rosszul összekotyvasztott időutazó főzet miatt nem kerültek vissza a középkorba, hanem a francia forradalom közepébe ugrottak, ahol az új rezsim fővádlója, Zsákfosó (szintén Christian Clavier) angol kémnek és királypárti szimpatizánsoknak hiszi őket, így börtönbe kerülnek. Ahonnan természetesen megszöknek, és mindenféle mulatságos szituációba keverednek, mivel Godefroy lovag arisztokrata leszármazottai épp póroknak beöltözve próbálják elkerülni a nyaktilót.
Az újabb időutazós egy régi szereplő is visszatért, ismét Marie-Anne Chazel alakítja Zsákfos egykori szerelmét, bár itt már nem jönnek össze. Az új karakterek pedig mind olyan színészek, akik Christian Clavier korábbi filmjeiben is szerepeltek (többek között Frédérique Bel és Ary Abittan a Bazi nagy francia lagzikból).
Jó film? Ha szerette az előző kettőt, ezen is röhögcsélhet
- IMDb: 4,6
- Port.hu: 5,7
- Index-ítélet: 6/10
A recept a szokásos. A két Zsákfos és egy rakás ismeretlen holmi halálra idegesíti a faarcú Jean Renót, aki valószínűleg az eredeti verzióban is ízes francia nyelven káromkodik a sok istentelen ármány miatt, de a magyar verzióban egyszerűen zseniális, ahogy régies szavakat zúdít a balga szolgájára:
sehonnai, gyülevész, gaz, bitang, lator, ripők, martalóc!
Sajnos azonban ez mind olyan poénforrás, amiket a korábbi részekben is elsütöttek a készítők. Egy idő után már azon sem tudunk röhögni, hogy Zsákfos egy zsák fos, aki megint büfög az asztalnál, szaracénnak hívja a feketéket és beledobja a fésűt az angolvécébe, mert egyikről sem tudja, micsoda. Jean-Marie Poiré és a csapata gyönyörű díszletek között álmodta újra az 1790-es évek vérgőzös forradalmi időszakát, és tényleg bátran körberöhögik a francia történelmet, de a humor egy idő után úgy eltűnik filmből, mint a grófok és márkik haja a paróka alól.
Ami viszont zseniális, az a korábbi részekből megszokott, újabb filmvégi időugrás. Természetesen ezúttal sem a középkorba jutnak hőseink, hanem a XX. század egyik legmeghatározóbb konfliktusának kellős közepébe, ahol Christian Clavier egy újabb Zsákfos-rokonként brillírozik, a közönség pedig dől a röhögéstől. Remélem, lesz annyi nézője a filmnek, hogy elkészül a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 4, mert ez az utolsó szkenárió sokkal viccesebbre sikerült, mint maga a harmadik rész, és simán benne van egy frappáns francia válasz a Halló! Halló!-ra.
Rovataink a Facebookon