Egymilliárdot kapott Csupó Gábor új filmje

2016.04.28. 16:10

A Filmalap több mint egymilliárd forintos gyártási támogatással áll Csupó Gábor Pappa pia című filmje mögé. A magyar származású amerikai rajzfilmes korábban dolgozott például a Fecsegő tipegőkön, a Thornberry családon, a Jaj, a szörnyeken és a Simpson családon is.

A hetvenes és nyolcvanas évek slágerei előtt tisztelgő Pappa pia egész pontosan 1,01359 milliárd forintot kapott. A romantikus vígjátékban elhangzó dalok eredeti szövegükkel, de modern köntösben csendülnek majd fel.

Csupó Gábor
Csupó Gábor
Fotó: Index

A filmalap közleménye a sztoriról azt írja:

A római-parti csónakház körül bonyolódó történet főszereplője Tamás, a huszonéves kallódó zenész, akit kiöregedett rockzenész nagyapja arra kér, hogy segítsen neki csónakháza megtartásában, amit banki adóssága miatt az elárverezés fenyeget.

A forgatókönyvet Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Veszettek) jegyzi, az operatőr Tóth Zsolt lesz, a producer Tőzsér Attila, a koproducer Kálomista Gábor. A forgatás júliusban kezdődik, a szereplőválogatás még tart, a film jövőre kerül majd a mozikba.

A Pappa pia mellett Pálfi György új filmje, Az Úr hangja is kapott támogatást a Filmalaptól: egész pontosan 600 millió forintot. Ez Stanislaw Lem azonos című regénye alapján készül, az azonos című mű gondolatiságát helyezi el napjainkban. A film forgatókönyve – melyet Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György jegyez – korábban elnyerte a Torino FilmLab és az ARTE France filmtervfejlesztő díjait, az Európai Unió MEDIA Programja pedig 50 ezer eurós támogatást ítélt a fejlesztésére.

A forgatások júniusban kezdődnek Magyarországon, majd Ottawában, Las Vegasban és New Yorkban folytatódnak. Pálfi ezúttal is Pohárnok Gergely operatőrrel és Lemhényi Réka vágóval dolgozik. A filmet várhatóan jövő ősszel mutatják majd be. Pálfi György korábban komoly konfliktusba került a Filmalappal, amikor kiderült: végül nem támogatják a milliárdos filmtervet, erről itt írtunk bővebben

Lengyel Balázs első mozifilmje, a Lajkó – cigány az űrben 313,96 millió forintos támogatásban részesült. Ez egy fekete komédia lesz, amelyből kiderül, hogy az első élőlény az űrben nem Lajka kutya volt, hanem egy Lajkó nevű magyar permetezőpilóta. Lengyel a forgatókönyvet, saját ötlete alapján, Lovas Balázzsal közösen írta. A címszerepet Keresztes Tamás játssza, de Gyabronka József és Pálffy Tibor is szerepel majd a filmben, amelynek operatőre Réder György lesz. 

A forgatás július közepén kezdődik, bő egy hónapig tart majd olyan helyszíneken, mint Budapest, Várpalota, Szentendre és Csobánka. Pálfi filmjéhez hasonlóan ez is 2017 őszén kerülhet mozikba. Lengyel Balázs rendezte A répa című kisfilmet, ami az egyik kedvencünk volt a Friss Hús idei felhozatalából. 

Ne maradjon le semmiről!