Súlyos baleset miatt tovább áll az Útvesztő harmadik részének forgatása

2016.05.02. 07:44

Dylan O'Brien még márciusban sérült meg: egy olyan jelenetet forgatott, amiben egy jármű tetejére szíjazva kellett játszania, de egyszer csak lerepült róla, és egy másik kocsi elütötte. Az első jelentések szerint Az útvesztő: Halálkúra című, 2017 februárjára tervezett film bemutatóját nem érintette a baleset, bár a színész agyrázkódást szenvedett, eltört az arccsontja és számos zúzódás borította a felsőtestét. 

The Maze Runner | Official Final Trailer [HD] | 20th Century FOX

Most azonban kiderült, hogy ezek a sérülések sokkal súlyosabbak, mint hitték, és a film forgatását teljesen leállították. A gyártó Fox márciusban még bizakodó volt, és május 9-re tervezték a munka folytatását, de a Hollywood Reporter infói szerint a stábbal közölték, hogy mehetnek haza egyelőre, és a producereknek fogalmuk sincs, mikor lehet ismét dolgozni. Az egyik stábtag szerint O’Brien nincs jól, a sérülései komolyak, és felépülése sokáig fog tartani. A film februári bemutatóját minden bizonnyal el kell majd halasztani.

Az Útvesztő-franchise posztapokaliptikus tinidisztópiában utazik, gyerekekre bízza a világmegmentést, de az Éhezők viadala- vagy Kívülálló-franchise filmjeitől eltérően a főhőse nem egy Átlagos Lány, hanem egy fiú. Az első film tényleg jó volt, termelt is vagy 350 millió dollárt világszerte, és ugyan a második nem volt egy nagy durranás, de 312 milliót így is hozott.