Honnan tudjuk ezentúl, hány nézője volt egy magyar filmnek?

2016.05.05. 13:31

Az Index is meg szokta írni minden hétfőn, hányan nézték meg a moziban a friss mozibemutatókat: ezek alapján lehet következtetni arra,  hogy egy film sikeres, hiszen sokan vettek rá jegyet, vagy bukás, mert kutyát sem érdekelt a moziban. Azt is szoktuk elemezni, hogy mennyire másképp működik a magyar piac és az amerikai: az Anyák napja című borzalom például hiába bukott meg Amerikában, nálunk a hét legnézettebb filmje lett. 

A magyar filmeknél pedig még ennél is fontosabb az első hétvége, hogy milyen rajtot vesz egy magyar film, és hogy a rákövetkező hetekben hogyan teljesít a kasszáknál, erről is rendszeresen hírt szoktunk adni, sőt év végén a teljes toplistát is kielemeztük.

Eddig ezt egyetlen forrásból kaptuk meg, a Filmforgalmazók Egyesületének adatait minden hétfőn és csütörtökön (azaz a mozis hétvégék és a teljes hetek után) elküldték a számokat (teremszám, nézettség, bevétel) a teljes magyar sajtónak. Eddig. Mostantól minden másképp lesz, ami talán csak az újságírók munkáját nehezíti meg. 

Hirtelen ugyanis közleményben jelentették be, hogy többé nem a Filmforgalmazók Egyesülete készíti a magyarországi mozivetítésekkel kapcsolatos nézettségi összesítéseket és toplistákat, hanem a filmeket forgalmazó cégek küldik majd ki a sajtónak külön-külön. A múlt héten a legjobb 10-be kerülő filmek összesen hat forgalmazóhoz tartoztak, tehát ezeket az adatokat mostantól egyesével kell majd összevadászni, és kikérni. 

Nagyjából úgy, mint a magyar fociban, ahol a klubok saját maguk küldik el, hogy szerintük mennyi néző volt az adott meccsen. A magyar filmesek is nagyon érzékenyek arra, hogy mi jelenik meg a magyar filmek első hétvégéjéről, bukásnak vagy sikernek könyvel-e a sajtó egy-egy nyitóhétvégét. 

De talán nincs veszve minden: az egyik legnagyobb forgalmazó, a Star Wars filmeket és legutóbb Madarász Isti Hurokját is forgalmazó Fórum Hungary honlapján már most is elérhető minden rájuk vonatkozó számadat, köztük az is, hogy három hét alatt 12 957-en nézték meg a Hurok című új magyar filmet, a UIP Dunafilm (akik eddig is végezték az adatok kiküldését) a továbbiakban a Tumblr oldalán teszi közzé az adatait.  A többi forgalmazó oldalán egyelőre hiába kerestünk ilyen menüpontot. 

Kérdéseinkkel megkerestük a Filmforgalmazók Egyesületét, ahogy választ adnak frissítjük a cikkünket. Bálint Péter a Filmforgalmazók Egyesületének elnöke a NOL.hu-nak azt mondta, hogy "versenyjogilag aggályos az adatmegosztás, így a tagság döntése értelmében megszűnik azok központi gyűjtése". Hozzátette, hogy visszalépés szakmai szempontból, mivel ezzel a lépéssel az is ellehetetlenül, hogy elemzésekkel készítsenek elő forgalmazói döntéseket, miközben a  világon mindenhol nyilvánosak a box office adatok és a toplisták.

A Népszabadság úgy tudja, a háttérben a Gazdasági Versenyhivatal egy döntése áll, amelynek értelmében versenyellenesnek minősítettek egy BankAdat nevű adatbázist, amiben a bankok egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat láttak egymásról. A Filmforgalmazók Egyesülete ennek nyomán döntött úgy, hogy ezentúl minden forgalmazó saját maga osztja meg az adatait, ha tudja és akarja. 

Ne maradjon le semmiről!