Woody Allen új filmje Moszkvába megy

2016.05.21. 08:58

Woody Allen legújabb, Café Society című filmje zárja majd a 38. Moszkvai Filmfesztivált júniusban, írja a Hollywood Reporter. A nyolcvanéves filmes 46. játékfilmje épp a múlt héten nyitotta a Cannes-i Filmfesztivált, a Hollywood aranykorában játszódó történetet pedig most a Moszkvai Filmfesztivál zárófilmjének is megválasztották.

cafe

A Café Society ezzel a moszkvai filmmustra első olyan zárófilmje lett, amelyet előtte Cannes-ban is bemutattak. A Moszkvai Filmfesztivál szóvivője egyelőre még nem tudta megmondani, hogy Allen is ott lesz-e majd a záróvetítésen, az viszont már biztos, hogy a filmet három héttel később, július 21-én az orosz mozik is műsorra tűzik majd.

A Kristen Stewart és Jesse Eisenberg főszereplésével forgatott Café Societyről mindjárt a cannes-i bemutató után írtunk az Indexen is: "Nincs a Café Societyben semmi olyan, amit ne láttunk volna bármelyik korábbi Woody Allen remekműben, de attól még mindig jó újra meg újra találkozni ezzel a világgal" – jelentette kollégánk a helyszínről. Arról is beszámolt, Kirsten Stewart remekel a szerepében, Jesse Eisenberg pedig tökéletes alteregója Woody Allennek.

Woody Allen egyébként a film utáni sajtótájékoztatón jó formában volt, arról mesélt, képtelen felfogni, hogy már ennyi idős, még mindig fiatalnak érzi magát, és filmezni szeretne, ameddig csak lehetősége van rá.

Café Society (2016) előzetes

A Moszkvai Filmfesztivál június 23-án, csütörtökön indul majd az orosz Szergej Szolovjov KE-DI című filmjével.

Ne maradjon le semmiről!