Már megint a Class FM-et büntette a Médiatanács

2016.06.09. 16:44

16 dokumentum- és 11 ismeretterjesztő film kapott 206 millió forint támogatást a Médiatanácstól a Magyar Média Mecenatúra részeként. A támogatott filmeket többek között az ATV-n, a Spektrumot és az Echo TV-n is leadják, de a köztévé is vállalta a sugárzást.

asas5-1024x768
Fotó: Class FM

A filmek meglehetősen széles skálán választottak témát. Forgatnak Krasznahorkai Lászlóról, fiatal balett-táncosokról, roma bokszedzőről, sváb kitelepítésekről, de még a Tisza cipő múltját és jelenét is meg lehet majd ismerni.

Portrét készítenek Bogdán József vajdasági papköltőről, Polgár Judit sakkmester életéről, a több mint 90 éves Bródy Vera bábkészítőről, akinek például Mazsola és a Futrinka utcát is lehet köszönni. Öt sikeres paralimpiai sportoló is kisfilmet kap, de bemutatják a magyarok helyzetét az orosz-ukrán konfliktusban, illetve feldolgozásra kerül a több kivándorlási családtörténet.

Három kereskedelmi tévé is saját gyártásban készít filmet. A Spektrum amazóniai papagájexpedícióról forgat, az Echo TV-n lesz látható a rendszerváltó MDF-ről szóló film, illetve a Bűnösök kora, ami a magyar bűnügyi szervek módszereinek fejlődésével foglalkozik. A közszolgálati tévéken Juhász Árpád népszerűsíti a tudományt 16-szor öt percben, folytatódik a Magyar szentek és boldogok sorozat, de feldolgozzák a legfrisebb magyar gravitációs hullámokkal kapcsolat felfedezés hátterét is. Szintén az izgalmasabbnak tűnő filmek közé tartozik az Apollo-program holdjáró Roverjeit tervező Pavlics Ferenc története, és a jelenleg is a NASA-nál dolgozó magyarok élete, de még a hazai vadászkultúrát is bemutatják egy vizsla szemszögéből.

A Médiatanács még mindig nem szállt le Balázsékról

Szinte nincs NMHH-közlemény anélkül, hogy ne büntetnék meg a Class FM Morning Show nevű műsorát. Most a január 14-i és 19-i adás verte ki a biztosítékot. A pontos indoklás szerint 

A kifogásolt műsorrészletek káros mintákat közvetítve a prostitúciót társadalmilag elfogadottként mutatták be, és durva, trágár trollkommenteket humorosan népszerűsítettek, amit a védendő fiatal korosztály nem tud még a helyén kezelni, megfelelően értelmezni.

A két adásért egy-egymillió forint bírságot kell fizetnie a Class FM-nek. A Sláger FM is korhatár-besorolás miatt lett elmeszelve, három alkalomért 150 ezer forintot kell befizetniük. Az NMHH különösen figyeli a reggeli műsorokat, jelenleg is eljárást folytatnak a Music FM miatt, múlt héten megbüntették a Tilost, de kapott korábban ugyanezért a Sláger FM is, illetve a Class FM, aminek a mostani döntéssel együtt összesen  öt alkalommal kellett bírságot fizetnie, például márciusban kétszer, és legutóbb pedig most májusban.