Elsőnek Rózsa Sándort állítja a falhoz a Viszkis

Forgatási riport a Viszkis című új magyar filmről

2016.07.14. 18:04

Ambrus Attilának esik le a bajsza. A főszerepet játszó Szalay Bence bocsánatot kér, hogy mindig a bajszát nyomogatja, és elmondja, hogy van benne egy kis félsz, mert itt ül egy padon, körülötte újságírók guggolnak és álldogálnak, mindenkinek telefon vagy diktafon a kezében, és nem tudja, hogy mit fogunk kiemelni a mondandójából. Nagy rajta a nyomás: nem elég, hogy ez az első főszerepe, de az első főszerepében a modern magyar történelem egyik legismertebb, a figyelemben legtöbbet lubickoló köztörvényes bűnözőjét, a viszkis rablót, azaz az első mondatban említett Ambrus Attilát játssza. A rendező a Kontrollt is jegyző Antal Nimród, A Viszkis forgatásán jártunk. 

A nagykátai forgatáson keveset láthattunk abból, amit Szalay művel majd a filmben, de egészen biztos, hogy nem kell félnie semmitől. Kevés embert tudnék elképzelni, ahogy a biztonsági őrt játszó Oszter Sándort egy egész banknyi statisztával a földre teremt huszonéves korában, de a fiatal színész annak ellenére hiteles, hogy leginkább egy sapkás Freddie Mercury-ra hasonlít.

A viszkis Ambrus Attila életének egy bizonyos szakaszát fogja feldolgozni, valószínűleg pontatlan számokkal elmondva 70-80 százaléknyi igazsággal és valóban megtörtént eseménnyel, a maradékban pedig kitalációval. A forgatókönyvbe maga a címszereplő is besegített, sőt, Hutlassa Tamás producer (Kontroll, Hurok) azt is elmondta, Ambrus többször volt már a forgatáson. Egészen biztosan mágikus érzés lehet neki azt látni, hogy még életében film készül róla, de ő sajnos nem volt ott a sajtónapon, hogy személyesen is elmesélje. 

Pedig kíváncsi lettem volna, hogy mit szól ahhoz, hogy a filmbeli Ambrus Attila a társával (Klem Viktor, Veszettek) bemegy a nagykátai Mezőbankba, és kirámolja a széfet. Szalay elmondása szerint a rendező Antal Nimród (akit nem, nem hazahívtak, hanem egy Kontroll körüli ötlete a film) nem arra kérte, hogy utánozza a bankrablót, hanem hogy találja meg egy Romániából jött bűnöző lényegét.

Érdekes embernek gondolom, nagyon jókat tudunk beszélgetni

- mondta Szalay Ambrusról, akivel már többször is találkozott az előkészítés és a forgatás közben is. Ambrus észrevette benne, hogy a határozott fellépés megvan benne ahhoz, hogy bankrabló lehessen, de még volt pár szó és szóhasználat, amit finomítania kellett, hogy még nagyobb legyen a hatása.

A színész közben meg imádja a munkát, szerinte olyan A viszkis forgatása, mintha beszabadulna a játszótérre, és pisztollyal kellene rohangálnia. Járt gyúrni, megtanult jégkorongozni, és marhára élvezi, hogy harminc ember a földre veti magát miatta.

Ha a Wikipedia nem hazudik, Ambrus Attila összesen 30 bankot, takarékszövetkezetet, utazási irodát, és postát rabolt ki, vagy egyedül, vagy társakkal, 1993 és 1999 között. Becenevét arról kapta, hogy a legenda szerint whiskeyt ivott a rablások előtt. Letartóztatásáig profi sportoló is volt, jégkorongosként megfordult az Újpest és a Fradi csapataiban is. Én nem emlékszem rá, de szerencsére a film sajtóanyaga igen, hogy az akkoriban induló magyar kereskedelmi tévék meglátták benne a szenzációt, és elkezdtek legendát gyártani köré. Ez persze mit sem változtatott a tényen, hogy több, mint 100 millió forintot rabolt össze, és a whiskey ellenére nem volt Rózsa Sándor, hanem egy különösen ügyes bankrabló. Rózsa Sándor az Oszter Sándor, Oszter pedig az első ember, akinek a nyakához a filmbeli Viszkis egy pisztolyt tart a nagykátai bankban. (Ambrus Attilával egy egész Propaganda-adás is foglalkozott, amit teljes hosszában meg lehet nézni ebben a cikkünkben .)

Antal Nimród filmje nem Ambrus Attila egész életét fogja megfilmesíteni, Hutlassa Tamás producerből annyi konkrétumot sikerült kihúzni, hogy:

  • a filmben megjelenik Ambrus Attila gyerekkora
  • a történet keretes szerkezete pedig egy rendőrségi kihallgatás lesz.

Ez utóbbi legalábbis arra utal, hogy Ambrus későbbi, börtönből szabadulása utáni kézműveskedős korszaka nem biztos, hogy belekerül a filmbe. Hutlassa szerint a legfontosabb dolog a filmben, hogy nem ítélkeznek a karakterek fölött, úgy legalábbis egészen biztosan nem, akik amiatt óbégatnak, hogy egy bűnöző lesz egy magyar film főhőse. Szerinte a karakter érdekes, érdekes volt akkor is, és ugyanannyira érdekes ma is.

De mégis, egészen pontosan milyen film fog készülni Ambrus Attila életéből? Egy thriller? Egy akciófilm? Egy bűnügyi film? A Grassalkovich utca farkasa?

Mi a közönségnek készítjük a filmet

- mondja Nimród, aki hozzáteszi, hogy Magyarországon létezik egyfajta sznobizmus, ami miatt ha valaki kijelenti, hogy közönségfilmet akar készíteni, akkor hitvány rendezőként könyvelik el. Lesz benne humor, akció, „papíron ez egy akció-bankrablós-krimi”, de ami a legfőbb, hogy lesz lelke. A lélek pedig abból fog állni, hogy Ambrus Attila harcolni fog a filmben, már nem a harcművészeti értelemben, hanem valami célért, de hogy ez egy emberi harc lesz, vagy egy önző, saját magát előtérbe toló harc, azt majd a néző el fogja dönteni.

Antal Nimród – akinek a legutóbbi rendezői munkája egy remek epizód volt a Wayward Pines című sorozatban – teljesen ki van akadva, amikor ő maga megemlíti, hogy ő „haza lett hozva”, hogy megrendezze nekünk A viszkist. Nem, ezt a filmet már a Kontroll után akarta, és amikor 2014-ben találkozott Ambrussal, ő mondta, hogy a jogok szabadok, velük pedig a megfilmesítés felé vezető út is. A csillagok pedig együtt álltak, és most forog A viszkis. 

Ne maradjon le semmiről!