Gene Wilder legjobb filmjei

2016.08.30. 10:56

A hétfőn 83 éves korában elhunyt Gene Wilder a nemzedéke egyik legismertebb komikus színésze volt, aki számos, nálunk is népszerű filmben szerepelt. Ezek voltak a legfontosabb filmjei.

Visszanézve Wilder karrierjét, meglepően kevés filmben játszott, de ezek közül elég nagy volt az aránya azoknak, amire még ma is emlékszünk. A Mel Brooks-szal közös filmjei Amerikában klasszikusoknak számítanak, míg a későbbi, Richard Pryorral közös vígjátékaival Magyarországon lett ismert arc. Filmben utoljára 1991-ben, személyesen tévében 2003-ban tűnt fel, az IMDb szerint az utolsó szerepe szinkronszínészként volt a Yo Gabba Gabba! című gyerekműsorban. Összegyűjtöttük az ismertebb filmjeit mindkét korszakból.

Bonnie és Clyde (1967)

Első filmszerepében Wilder egy Eugene Grizzard nevű begyulladt temetkezési vállalkozót játszik, akit barátnőjével együtt túszul ejt a Barrow-banda. Grizzard barátnőjével együtt már élvezi is a társaságot, amikor számára is meglepetésként kiderül, hogy a barátnője már 33 éves.

Producerek (1968)

Wilder első filmfőszerepe: egy seftes könyvelőt alakít, akinek van egy biztos módszere, hogyan tudnak bukott színdarabból is pénzt csinálni a producer barátjával. A Hitlerből és a harmadik birodalomból kedélyes musicalt csináló darabjuk azonban váratlanul siker lesz.

Willy Wonka és a csokigyár (1971)

A legfiatalabb generáció leginkább ebből a filmből ismerheti az arcát: a musical édességgyáros főszereplőjeként sikerült olyan nyugtalanítóan megkérdeznie, hogy "szeretnéd látni?", hogy az arcából mém lett, melyhez a "Mesélj még" felirat társult leggyakrabban.

Amit tudni akarsz a szexről (1972)

Hiába a kultusz, a Willy Wonka és a csokigyár nem lett sikerfilm, mint ahogy Wilder két másik akkori filmje sem, és nagyon kellett egy jó szerep végre - ez volt a még fiatal Woody Allen első népszerű filmje. Ebben Wilder egy orvost alakít, aki beleszeret örmény páciense szerelmébe - egy bárányba. Itt még csak a tényállást vázolja a páciens, de a végén doktor Rosst már láthatóan izgatni kezdi a dolog.

Fényes nyergek (1974)

A producerek volt az első közreműködése Mel Brooks rendezővel, ezt még két hasonlóan nagyon vicces vígjáték követte, ebből az első egy fergeteges westernparódia, amiben Wilder az iszákos, de de meglepően pontosan célző Waco Kidet játssza, aki a frissen városba érkezett seriff cimborája lesz.

Az ifjú Frankenstein (1974)

1974 nagy év volt a vígjátékoknak, ekkor jött ki a harmadik közreműködése Brooks-szal, a tényleg klasszikus komédiának számító Az ifjú Frankenstein, ami egyszerre parodizálja a harmincas évek horrorjának mindkét részét (Frankenstein, Frankestein menyasszonya), miközben a szokásos Brooks-i színházi humorral keveri. Rengeteg vicces jelenet van a filmben, de az egyik csúcspont az, amikor Frankenstein és szörnye előadnak közösen egy táncos-énekes számot.

Sherlock Holmes okosabb bátyjának kalandjai (1975)

A kevés szerepe mellett Wilder rendezett is, összesen négy játékfilmet, és egy epizódot egy antológiából. Első rendezése ez a Sherlock Holmes-paródia volt, ami nem maradt fenn annyira nagy becsben, mint a Brooks-filmek.

Dutyi-dili (1980)

A nyolcvanas években Richard Pryor tökéletes párja volt, Pryor őrült, harsány, izgága viselkedését (amire temérdek mennyiségű kokain is rásegített) jól ellensúlyozta a csendes, sokszor szótlan Wilder. A Dutyi-dili volt az első közös filmjük, egyébként Sidney Poitier rendezte.

Vaklárma (1989)

A Vaklárma olyan, mint a Csengetett, milord? vagy a Stallone-féle Oscar, azaz Magyarországon valami miatt imádják az emberek, miközben a világ többi pontján számba se veszik. Lehet, hogy a szókimondó szinkronnak, de az is lehet, hogy a faék egyszerűségű története volt ekkora sikere: Pryor vak, Wilder süket, ketten együtt pedig egy gyilkosság szem-, és fültanúi voltak. Arthur Hiller, a film rendezője szintén nemrég halt meg.

Ne maradjon le semmiről!