Tilla nem hagyja abba a tévézést az Oscar-nevezés miatt

2016.09.02. 09:31

Magyarországot a 2016. évi „legjobb idegen nyelvű film” kategóriában Till Attila Tiszta szívvel című filmje képviseli – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap még szerdán, azaz ezt a filmet terjesztette elő hivatalosan az ország a kategória jelöltjei közé.

Tilla most azt mondja, a film elkészülte után eszébe sem jutott, hogy ilyen komoly szakmai támogatást kap a munkája. "Aztán egyre jöttek a jó kritikák, és nézve az éves filmtermést, mindinkább kezdtem bízni benne, hogy ez megtörténik velünk. Szuper, hogy minket je­löltek, nagyon jólesik nekem és természetesen az egész stábnak" - nyilatkozta Till Attila a Borsnak, majd azt is hozzátette, korai lenne még arról beszélni, hogy van-e esélyük a sikerre, hiszen közel hetven filmet jelölnek az idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra, és ebből csak öt jut majd a végleges listára.

A film sikere szerinte annak köszönhető, hogy bemutattak egy társadalmi csoportot, mozgássérülteket, akiknek a mindennapi életéről ed­dig nem sokat láttunk. "Mi rá­adásul nem róluk, hanem velük csináltunk egy filmet, ami szerintem kellően provokatív és bátor. A film nagyon érzelmes, jól hat a nézőre, és érthető."

De bármilyen sikert ér is el a film, hangsúlyozta, hogy a tévét nem hagyja ott, mert nagyon szeret tévézni, a Propaganda pedig a szerelme.

Ne maradjon le semmiről!