Már el is készült a film a bostoni robbantásról

2016.10.06. 07:05
Mark Wahlberg mindent megtesz, hogy a terroristák ne tudjanak újra robbantani.

2013. április 15-én két robbanás történt a Boston Maraton befutója közelében, egy harmadik robbanószerkezet nem robbant fel. Később egy könyvtárban egy harmadik detonáció is történt. A híradások 3 halottról, 264 sérültről és legalább tíz amputációról szóltak, az egyik áldozat egy 8 éves gyerek volt. A merényletet kitervelő testvérpárt az al-Kaída nézetei inspirálták. Egyikük az üldözés közben meghalt, másikukat halálra ítélték. Az Index tudósítója lefutotta a maratont, a robbantás után pedig videóriportot készített.

Itt robbant előttem

2017. január 13-án, kevesebb mint négy évvel a merénylet után pedig bemutatják a filmet, a Patriot’s Dayt, amit Hollywood gyártott le az esetről, Mark Wahlberg főszereplésével, olyan sztárokkal, mint az Oscar-díjas J. K. Simmons, Kevin Bacon, John Goodman és Michelle Monaghan. A filmet Peter Berg rendezi, aki harmadszor dolgozik Wahlberggel A túlélő és a Mélytengeri pokol után. És már kijött az első beharangozó előzetes is.

Patriots Day (2016) előzetes #1

Amely alapján a film pont olyan borzasztónak tűnik, mint amilyet a papírforma alapján várni lehet. Egyrészt úgy tűnik, ez a film is a hollywoodi iparos munkák sablonjait fogja követni: szembeállítja a rutinszerűen induló nap unalmasságát a nagy esemény megrázó mivoltával, az izgalmat pedig a mély szeretet megnyilvánulásai fogják enyhíteni. Másrészt ha az egész film olyan coelhósan akar majd bölcselkedni, mint a trailer, amelynek végén halk zongoraszó mellett, szoros kézfogások képsoraira vágva olvashatunk olyasmiket, mint hogy "Vannak emberek, akik inspirálják az erőnket", akkor a végeredmény hatalmas giccs lesz.

MV5BMWFhNWIwZGEtMDMwNS00NzJmLTgzNGMtZWFlYmZjZTdlZGM2XkEyXkFqcGde

Úgyhogy csak reménykedni lehet abban, hogy az előzetes félrevezető, és csak egy rossz ízlésű gyakornok vágta össze. Ebből egyelőre még a lényeg sem derül ki: a sztori arra fog épülni, ahogyan a Wahlberg alakította rendőr versenyt fut az idővel, hogy meghiúsítsa a terroristák következő támadását.

Magyarországi bemutatóról egyelőre még nincs információ.

Ne maradjon le semmiről!