Üres képeskönyv lett Tim Burton legújabb filmje

Kritika a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiről

2016.10.08. 08:35

Különleges gyereknek lenni nem egyszerű. Legalábbis a filmekből úgy tűnik, hogy az általános iskolás korosztálynál nincs undokabb a földön. Mindenkivel gonoszkodnak, aki egy kicsit is eltér az átlagostól vagy nem tud beállni a sorba. A X-Men filmek például kisebb-nagyobb sikerrel foglalkoztak ezzel a témával, ahol Xavier professzor akadémiáján azt láthattuk, hogy a mutáns tinédzserek csak egymás között találhatnak menedéket. Tim Burton legújabb filmje kapcsán pedig érdemes az X-Menekkel kezdeni, ugyanis a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei film története több ponton is hasonló a már említett képregényfilmekhez. 

Ransom Riggs regényei alapján készült adaptáció főszerepében Jake-et (Asa Butterfield) látjuk, egy olyan fiút, akinek mindig a nagyapja volt a legközelebbi családtagja, a többiek soha nem értették őt igazán. Ezért érthetően nagyon megviseli, mikor a film elején rejtélyes módon megölik. Hiszen így elveszítette az egyetlen embert, akinek meggyőződése volt, hogy ő különleges és támogatta a másoknak furcsának tűnő hobbijaiban is. Jake felfedező akar lenni egy olyan világban, ahol már mindent felfedeztek, legalábbis a könyvének írásával évek óta küzdő édesapja (Chris O'Dowd) szerint. Jakeet nagypapája utolsó szavaival is arra bíztatja, hogy utazzon el a messzi Wales-be és keresse meg azt a bentlakásos iskolát, ahol ő is járt korábban és ahol azok az esti mesék, amiket annyiszor hallott, tényleg életre kelnek. Itt ismeri meg Jake a legendás Vándorsólyomasszonyt (Eva Green) és különleges gyermekeit, és fedezi fel azt, hogy talán mégis több van benne, mint amennyit környezet, szülei vagy saját maga gondolt.

Tim Burton olyan rendező, aki lenyűgözően találja ki filmjei vizuális világát, továbbá remekül választ színészeket, akikből tudja, hogyan hozza ki belőlük a maximumot. Általában másra bízza a forgatókönyvek írását, így jó előjelnek tűnt, hogy a Vándorsólyomasszony kisasszony különleges gyermekeit Jane Goldman forgatókönyve alapján készíti el, hiszen, ő írta az X-Men az Elsők, az X-Men: Az eljövendő múlt napjai forgatókönyveit is. Különösen az Elsőkben pedig sikerült megoldani, hogy hiába van viszonylag sok fontos beszélő szereplő, mindenkire jut elég idő és közben ne csak az üres akciójeleneteken legyen a lényeg, hanem a karakterekkel is foglalkozzunk eleget.

Ennyit ér

vandors
Fotó: Twentieth Century Fox

imdb

Metacritic: 52/100

Rotten Tomatoes: 62%

Index: 5/10

Sajnos a Vándorsólyomasszony kisasszony különleges gyermekeinél ezt nem sikerült megvalósítani. A film egyáltalán nem rövid, 2 óra és 7 perc a hivatalos játékideje, de ezt nem sikerül jól felhasználni és szinte az összes emberi kapcsolat falsul működik. Ott van a kezdetekben legfontosabb, Jake és a nagyapjának (Terence Stamp) viszonya, amit több jeleneten keresztül is látunk kibontakozni és nagyon fontos mindenhez, amit a főszereplőről és az ő motivációiról megtudunk. Terence Stamp jó színész, de a szövegek és a jelenetek nem igazán természetesek és azt az érzést sem sikerül átadniuk, hogy két meg nem értett lélek, hogyan talál egymásra és milyen fontos ez a kapocs mindkettőjük számára. 

Jake aztán édesapjával indul el Wales-be, és Chris O'Dowd kicsit talán túlzásba vitte a nagyon negatív apa szerepét. A 36 éves színésznek simán lehetne 15 éves forma gyereke, ettől függetlenül nem volt túlságosan hihető kémiájuk a főszereplő Asa Butterfield-del. Úgy mennek egymás mellett, mint két idegen. A sor sajnos hosszan folytatható, legalább ennyire fáj, hogy az egyébként fontosnak szánt szerelmi szál is mélység nélkül marad Jake és Emma (Ella Purnell) között. A címadó Vándorsólyom kisasszonnyal, illetve az ő többi különleges gyermekével egyébként pont az a legnagyobb baj, hogy nem sikerül őket bemutatni, vagy érdekessé tenni. A legemlékezetesebb közülük talán Enoch (Finlay MacMillan) marad, akinek az a különleges képessége, hogy életet tud lehelni bármilyen élettelen dologba és ezt többször be is mutatja. Egyébként pedig ő az egyetlen a gyermekek között, aki nem fogadja be rögtön Jake-et. 

Sajnos, sem a fura arcukat eltakaró ikrekről, sem a láthatatlan fiúról vagy a hihetetlenül erős kislányról nem tudunk meg semmit. Pedig idő az lett volna rá, de egészen érthetetlen módon telik el a filmnek a középső része, ahol lett volna lehetőség az ilyen karakterépítő pillanatokat elhelyezni. Megismerjük, hogyan működik ez a világ, mielőtt még veszélybe kerülne. Itt jön ki a film egyik fontos mondanivalója arról, hogy az emberek túlságosan egyformán élik mindennapjaikat és kizárják belőle a váratlant, az izgalmast vagy a különlegest. Ez önmagában rendben van, de sajnos ezek a jelenetek olyanok, mintha egy képeskönyvet nézegetnénk, teljesen hiányzik a konfliktus vagy a momentum. Rengeteg idő telik el a filmből, mire egyáltalán megtudjuk, hogy mi is lesz az a bonyodalom, amit annyira várunk. 

A film korhatár besorolása az, hogy 12 éven aluliaknak nem ajánlott, ami részben a szörnyek miatt teljesen érthető, de inkább azért sem ajánlanám, hogy kiskamaszoknál fiatalabbakkal üljenek be erre a filmre, mert a film középső részén nagyon könnyen elunhatják magukat, ami majdnem akkora baj, mintha a szörnyek miatt nem tudnak majd éjszaka elaludni. Ebből a szempontból nem igazán érthető, hogy ki is volt a film célcsoportja, mert egyébként nagyon lassú sodrású filmről van szó, aminek az első harmadában hiába csillan fel az akció csírája és kerül némi élet a filmbe, az sajnos nagyon gyorsan távozik és átadja a helyét a hosszú beszélgetéseknek az iskolában vagy a fogadóban vagy valami másik sötét helyszínen.

Sajnos az utolsó akció sem hoz megváltását, Tim Burton nem igazán tudott újat nyújtani abban a műfajban, amikor nagyon sok CGI csontváz csap össze egymással. Ráadásul a film jelentős része kifejezetten sötét és szürke helyszíneken játszódik, ami 3D-ben nézve nem nyújtja a legszebb látványt. Kár érte, mert vannak szép és egyedi látványelemei a filmnek és az operatőr Bruno Delbonnel is jó munkát végzett. Sajnos végeredményben azonban a Vándorsólyomasszony kisasszony különleges gyermekei egy túlságosan hosszú és lapos gyerekmese marad, ami igazán kicsiknek nem is ajánlható jó szívvel. Ennél Eva Green és Samuel L. Jackson mindenképp többet érdemeltek volna. Ők ketten igyekeztek kihozni mindent abból a kevésből, amit rájuk bíztak. 

Ne maradjon le semmiről!